Szijjártó: Ok-okozati összefügés van a migráció és az európai terrorfenyegetettség között

2020. november 19. 14:19

A külügyminiszter kezdeményezte, hogy a Külügyek Tanácsa minél előbb vitassa meg a migráció Európai Unión kívüli megállításának lehetőségeit.

2020. november 19. 14:19

Ok-okozati összefüggés van az illegális migráció és az Európában egyre terjedő terrorfenyegetettség, valamint a vallási szélsőségességen alapuló erőszak között – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter – az európai uniós tagállamok külügyminisztereiből álló – Külügyek Tanácsa üléséről beszámoló videóban azt mondta: kezdeményezte, hogy a tanács minél előbb vitassa meg a migráció Európai Unión kívüli megállításának lehetőségeit, valamint vitát szorgalmazott az Európai Bizottság által nyilvánosságra hozott migrációs csomagról, mert az „újabb bátorítás azoknak, akik fontolgatják az Európába indulást”.

Hangsúlyozta: a kötelező betelepítési kvótát – amelyet a miniszter szerint a bizottság, a brüsszeli bürokrácia továbbra is fent akar tartani – azonnal le kell venni a napirendről, mert amíg ott szerepel, újabb és újabb százezer migráns érzi úgy, hogy nyugodtan jöhet Európába. Szijjártó Péter úgy vélekedett: ha nem tudják megállítani a migrációs folyamatokat, nem tudnak megálljt parancsolni az Európa-szerte egyre terjedő terrorizmusnak, erőszaknak sem.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szuverén maffiaállam
2020. november 20. 01:20
Ok-okozati összefüggés van a Fidesz és a korrupció között.
fatman
2020. november 19. 16:35
"Ok-okozati összefügés van a migráció és az európai terrorfenyegetettség között" lehet, h ezt is bele kellene írni az alaptörvénybe... :)))
OberEnnsinnen
2020. november 19. 16:32
"a Külügyek Tanácsa minél előbb vitassa meg a migráció Európai Unión kívüli megállításának lehetőségeit." Még ez előtt: a Külügyek Tanácsa vitassa meg az EU minden intézményének, elszámoltatásának, transzparenssé tételének nem lehetőségét, de KÖTELESSÉGÉT. Az hogy illegitim Soros-szervezetek vonták ellenőrzésük alá a teljes EU-gépezetet, az EURÓPAI VÁLASZTÓPOLGÁROK MEGGYALÁZÁSA. Ez ugyanis soha, sehol nem kapott mandátumot.
bagira
2020. november 19. 15:41
Összefüggés van a betolakodók és a vírus fertőzés között . Legnagyobb fertőzők a betolakodók ,sehol nem olvasható hogy rájuk is kötelező a fertőzés megakadályozás törvénye , öntörvényűek . Európában szabadon járkálnak mint a vadállatok , veszélyesek a fehér eus emberekre . Merkel elhallgatja naponta több ezer bűncselekményt elkövetnek , gyilkolnak. Idegen csapatokként Európát terrorizálják .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!