Egyirányú érzékenység a MÚOSZ-tól

2021. január 12. 12:41

Az újságírói érdekképviseletet vezető Népszava-munkatárs több mint egy évtizede mutat elismeréssel vegyes figyelmet Jávor Benedek politikai pályafutása iránt. Közösen készítettek kiadványt, jegyeztek uniós beadványt, s dolgoztak a párbeszédes politikus programján. Hargitai Miklós szervezete ezúttal az ATV-s Kárász Róbert gyermekvédelmi alapítványának állami támogatása miatt félti az újságírói függetlenséget.

2021. január 12. 12:41
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

„Az újságíró nem teremthet a maga számára olyan helyzetet, amikor a tények feltárására és bemutatására való törekvésen kívül más is befolyásolja a döntéseit. Magyarán, az újságírónak függetlennek kell maradnia nemcsak a szó mentális és erkölcsi értelmében, hanem anyagilag is.

legyen szó szakértői, üzleti vagy alapítványi tevékenységről, amelyek esetében az államtól vagy a politikai élet, illetve a gazdaság valamely domináns szereplőjétől anyagi támogatást, ellenszolgáltatást remélhet” – olvasható a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) etikai bizottságának állásfoglalásában. Az N. Kósa Judit, a Népszava munkatársa által jegyzett dokumentumot az ATV-s Kárász Róbert miatt adta ki a szervezet.

A Media1 szerint ugyanis a televíziós műsorvezető alapítványa az Emberi Erőforrások Minisztériumától is kapott több millió forint támogatást, majd a tárca munkáját értékelte az egyik ATV-s műsorban egy egészségügyi szakértővel. Kárászt elítélte a Mérték Médiaelemző Műhely is,

a MÚOSZ pedig annak ellenére adott ki állásfoglalást, hogy a műsorvezető nem is tagja a szervezetnek.

Kárász szerint, ha magával Kásler Miklós tárcavezetővel készített volna interjút, az más kérdés lenne, azon lehetne vitázni, hogy összeférhető-e vagy sem. De így nem.

Bajnai Gordon és Jávor Benedek a Párbeszéd Magyarországért megalakulásának első évfordulója alkalmából rendezett ünnepségén 2014. március 1-jén. (Fotó: MTI/Kallos Bea)

Jávor Benedek érdekében

Az állásfoglalásai és megnyilvánulásai miatt igencsak egyoldalúnak nevezhető MÚOSZ vezetője 2017 februárja óta N. Kósa kollégája, a szintén a Népszavánál, korábban pedig a Népszabadságnál dolgozó Hargitai Miklós. Túl azon, hogy az elnök volt már szónok kormányellenes tüntetésen, áttekintve az elmúlt évek írásait, feltűnően sokat működik közre Jávor Benedekkel, az LMP egykori, a Párbeszéd jelenlegi politikusával, aki miután 2019-ban elveszítette az EP-mandátumát, Karácsony Gergely főpolgármester megbízásából Budapest brüsszeli „kijáró embere” lett.

Hargitai számos interjút készített vele, illetve rendszeresen szólaltatja meg, általában klímaügyekben,

vagy éppen uniós fejlemények értékelése kapcsán. Legutóbb a jogállamisági mechanizmusról értekeztek egy egész oldalon.

Hargitai ráadásul 2011-ben szerkesztette is az LMP egyik kiadványát, melyet mások mellett az akkor még a Schiffer András vezette pártban politizáló Jávor Benedek jegyzett, s a kolontári iszapkatasztrófa hátteréről szólt. Megkerestük a MÚOSZ elnökét, s megkérdeztük tőle, az, hogy korábban közös kiadványt szerkesztett egy pártpolitikussal, az összefügg-e azzal, hogy azóta is legtöbbször csak őt nyilatkoztatja a cikkeihez? Érdeklődtünk arról is, mennyi pénzt kapott az LMP-től, illetve Jávor Benedektől?

Válaszol az elnök

Hargitai Miklós azt válaszolta, hogy a Kolontár-jelentés tartalmi szerkesztésére kérték fel szakújságíróként, s nem az LMP, hanem az EP zöld frakciója. A feladata a kötetben szereplő tanulmányok szakmai kontrollja, szerkesztése volt. Állítja, pénzt nem kapott, azért vett részt a munkában, mert fontosnak tartotta, hogy az ország történetének legsúlyosabb környezeti katasztrófájáról hiteles dokumentáció történjen.

„Sem tagja, sem tisztségviselője nem voltam akkoriban a MÚOSZ-nak. Jávor Benedekkel az EP-választás óta emlékezetem szerint egy anyagot késztettem, abban a jogállamisági jelentés egykori árnyék-előadójaként szólalt meg. Ez egy napilap esetében nem minősül gyakori szerepeltetésnek” – írta.

Csakhogy a Népszava archívumát áttekintve Hargitai legalább nyolcszor szólaltatta meg, idézte Jávor Benedeket az EP-választás óta, előzőleg pedig jóval többször. Közös beadványuk is volt (másokkal, például a momentumos Donáth Annával együtt) az Európai Unió soros finn elnökségéhez, amelyben a KESMA létrehozását panaszolták be. Mindezeken túl a MÚOSZ jelenlegi vezetője – ahogy arról maga nyilatkozott a Mozgó Világnak –

részt vett a zöldpolitikus főpolgármester-jelölti programjának kidolgozásában is,

úgy, hogy közben népszabadságos újságíróként rendszeresen nyilatkoztatta.

Büszke programíró

„2010 nyarán az akkor még LMP-s Jávor Benedek körül kialakult egy lelkes amatőrökből meg félprofi és profi városfejlesztési szakemberekből álló csapat, és a világ nagyvárosaiból hozott példák alapján elkezdtek programot írni a frissen parlamentbe került zöldpárt reménybeli főpolgármester-jelöltjének. Én csak a készítők legkülső köréhez tartoztam, meg hát ismerjük az eredményt (Tarlós bőven 50 százalék feletti eredménnyel nyert, Jávor nagyjából 10 százalékot kapott), de arra a munkára azért büszke vagyok: páratlan érzés volt, hogy amit kigondolok és leírok, abból egyszer talán a városom jövője lesz” – büszkélkedett később Hargitai.

Visszatérve a MÚOSZ-közleményre: a szervezet etikai bizottsága szerint „már maga a látszat, hogy egy újságíró sajtóbeli megnyilvánulását az igazság keresésén és bemutatásán kívül bármiféle más szempont vezérelheti, alapjaiban rengetheti meg a sajtó hitelességét és az újságírókba vetett bizalmat”.

nyitókép: Hargitai Miklós a Magyar Filmkritikus Díj ünnepélyes átadásán a MÚOSZ székházában, 2019. február 1-jén. (MTI/Balogh Zoltán)

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
EBart0k
2021. január 12. 15:00
Zsák a foltját.... kivénhedt, szenilis firkászokból álló MÚOSZ, és közpénzlopó Jávor.
darázs
2021. január 12. 14:25
ja és Hargitai egy büdös komcsi aki még patkány is
Szuverén maffiaállam
2021. január 12. 14:11
"Kárász szerint, ha magával Kásler Miklós tárcavezetővel készített volna interjút, az más kérdés lenne, azon lehetne vitázni, hogy összeférhető-e vagy sem" Mert ő fizetett saját zsebből?
nyugalom
2021. január 12. 14:10
Ezek a haladok mind undoritoak, a pofajuk, a disznószemuk!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!