Ingyenes internetet kapnak az általános iskolások és a pedagógusok

2021. március 13. 09:36

Az ősz óta a középiskolás tanulók és pedagógusok számára elérhető ingyenes internetet kiterjesztik az alapfokú köznevelési intézmények diákjaira és tanáraira is.

2021. március 13. 09:36

Ingyenes internetet kapnak az általános iskolák tanulói és pedagógusai is – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton az MTI-vel.

A közleményben Schanda Tamás azt írta, „a kormány minden lehetséges eszközzel támogatja a magyar családokat, hogy minél kevesebb terhet okozzon nekik a járványhelyzet”. Hozzátette, ennek érdekében tették elérhetővé tavaly ősszel a középiskolás tanulók és pedagógusok számára az ingyenes internetet, és ezért bővítettek ki most a lehetőséget az alapfokú köznevelési intézmények mintegy 720 ezer diákjára és tanárára is.

Felidézte, a kormány tavaly novemberben tette ingyenessé a helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatásokat a digitális munkarendre átállt középiskolai pedagógusok és tanulók számára a veszélyhelyzet idejére. A szolgáltatásra jogosultak, azaz az előfizetéssel rendelkező pedagógusok, diákok vagy a szüleik a szolgáltatóknál jelezhették a díjmentes lehetőség iránti igényüket.

A koronavírus-járvány harmadik hullámának megérkezésével, a fertőzés terjedésének lassítása érdekében újabb veszélyhelyzeti intézkedések bevezetése vált szükségessé. A kormány elrendelte a digitális munkarendre történő átállást az alapfokú oktatást folytató intézményekben is.

A családok terheinek enyhítése céljából márciusára ingyenessé tették a helyhez kötött internet hozzáférést az alapfokú köznevelési intézmények tanulói, pedagógusai számára. A középfokú köznevelésben és a szakképzésben részt vevők régebben fennálló kedvezményét pedig újabb 30 nappal hosszabbították meg – közölte az államtitkár.

Schanda Tamás kifejtette: az alapfokú intézményekre kiterjesztett ingyenes internet mintegy 720 ezer tanuló és további 75 ezer pedagógus számára jelent könnyebbséget, mintegy fél milliárd forintot hagy családjaiknál. A kedvezményre jogosult előfizetők egyéni szolgáltatójuknál kezdeményezhetik a szolgáltatási díj jóváírását.

(MTI)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Emery4919
2021. március 17. 14:50
Nekem sem novemberben sem most nem sikerült. A lényeg (a Telelkom sms-éből): "megadott ügyfélazonosításhoz szükséges adataid alapján nem tudtuk előfizetésed beazonosítani". Amikor a számlát küldik, akkor bezzeg megy! Hál'isten nem vagok rászorulva a 2600 Ft-ra, de az elv, az elv. És ha nyomorognék, mint más tanárok, akkor bizony számítana ez a pénz is. Elmennek a francba.
meska
2021. március 13. 17:06
Bocsánat, érthetetlenre sikerült, ismétlem : 1. A pedagógusok napi kb 150/200 gyerekkel voltak kontaktban a bejárós, járványos hónapokban, hamarabb kerültek sorra az oltási sorban a focisták, és a hajléktalanok 2. Az ingyenes netet nemcsak a telenor, de a digi is eltüntette gy jogi szósszal, és egy sehova/fizetősre vezető linkkel átverve az államot. Azok meg büszkélkednek azzal, ami valójában nincs.
meska
2021. március 13. 17:02
2.-tűntette el-
meska
2021. március 13. 17:01
1. A pedagógusok napi kb 150/2020 gyerekkel voltak kontaktban a bejárós, járványos hónapokban, hamarabb kerültek sorra a focisták, és a hajléktalanok 2. Az ingyenes netet nemcsak a telenor, de a digi is egy jogi szósszal, és egy sehova/fizetősre vezető linkkel átverve az államot. Azok meg büszkélkednek azzal, ami valójában nincs.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!