Falus: A nyarat maszkban kell végigcsinálni. Rusvai: Nyáron maszk nélkül nyaralhatunk, járhatunk vendéglőbe és szórakozóhelyre

2021. április 04. 17:55

A volt tiszti főorvos szerint a következő hónapokban sem szabadna megengedni a tömegrendezvények megtartását, míg Rusvai Miklós úgy véli, hogy júniustól már teljes nyitás is lehet, ha ilyen ütemben halad az immunizálás.

2021. április 04. 17:55
null

Az oltási program jelenlegi menete mellett azt remélhetjük, hogy a szeptemberi iskolakezdésre már a felső tagozatosok is be lesznek oltva” – erről beszélt Falus Ferenc az ATV Híradójának.

A korábbi tiszti főorvos szerint a nyarat a maszkot szabályosan hordva, a távolságtartásra ügyelve kell végigcsinálni, ezzel kevesebb lehet a haláleset és csökkenhet a kórházba kerülők száma. Szerinte a maszkot akkor lehet levenni nyáron, ha egyedül, a családunk körében vagyunk, vagy sportolunk, de utóbbi esetben is tartani kell a távolságot. Falus szerint a következő évszakban sem szabadna engedni a tömegrendezvények megtartását.

A 2014-ben főpolgármester-jelölt Falus azt mondta, még mindig nem végeznek elegendő tesztet, hiszen azoknak pozitivitása 25 százalékos, ami komoly aggodalomra ad okot: véleménye szerint annyi tesztet kellene csinálni, hogy a pozitivitások aránya 3-5 százalék közé kerüljön.

Rusvai Miklós szerint azonban már nyáron maszk nélkül nyaralhatunk, járhatunk vendéglőbe és szórakozóhelyre. A virológus szintén az ATV-nek nyilatkozott.

Szerinte júniustól már teljes nyitás is lehet, ha ilyen ütemben halad az immunizálás.

Rusvai Miklós úgy véli, a magyarországi koronavírus-járvány csúcsán is túl vagyunk.

Az eredeti, vuhani koronavírus-változatnál 60-70 százalékos nyájimmunitást mondtak, a brit mutánsnál magasabbra kell tenni a mércét, 80 százalék fölötti átimmunizáltságra van szükség ahhoz, hogy biztonságban legyünk Rusvai Miklós szerint. A virológus az ATV Híradójának arról beszélt, ez a nyárra meglesz, ha mégsem, akkor a nyár a kezünkre játszhat a száraz, meleg idővel, ami a koronavírus elpusztításában segítséget nyújt.

A fertőzőképessége ennek a vírusnak akkor is alábbhagy, ha a brit variánsról van szó. Ezzel együtt tartom magam ahhoz, hogy júniustól már teljes nyitás is lehet, ha ilyen ütemben halad az immunizálás. Lehet, hogy még nem érjük el a 85 százalékos átimmunizáltságot, de a nyári meleg, száraz idő segíteni fog abban, hogy a járvány alábbhagyjon” – fogalmazott a szakember.

Rusvai elmondta: az átimmunizáltság két részből tevődik össze: egyrészt az oltásból szerzett immunitásból, valamint az átvészeléses immunitásból, ami alatt azt értjük, ha valaki már átesett a fertőzésen.

Senkinek sem kell attól félnie, hogy az arca félig fehér, félig lebarnult lesz a nyáron. Úgy gondolom, hogy maszk nélkül nyaralhatunk, maszk nélkül napozhatunk, maszk nélkül járhatunk vendéglőbe, uszodába és bármilyen szórakozóhelyre” – jósolta az orvos.

Mint mondta, a járvány harmadik hullámának csúcsán, ezzel pedig a magyarországi koronavírus-járvány csúcsán is túl vagyunk, hiszen az immunizálás és az oltás olyan mértéket ér el őszre, hogy a járvány nagy fellángolásától nem kell tartanunk.

„Lehet, hogy egy kis mértékű esethalmozódás ősszel lesz, de ez nem lesz összehasonlítható a mostani járványhullámmal” – vélekedett a virológus.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 258 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vajda.
2021. április 05. 11:03
Nagy Attila Tibor baloldali megmondóember szerint " a baloldali pártoknak – különösen a DK-nak – meg kellene szólítaniuk a koronavírus miatt gyászolókat, hiszen egyre többeket érint a járvány." #halálkufárDK
vajda.
2021. április 05. 10:10
„Vérlázító, hogy miután a kínai vakcinát sem a magyar hatóságok, sem az Európai Unió nem engedélyezte, Orbánék azt egy rendelettel akarják ráerőltetni a magyarokra! A kínai vakcinát be kell tiltani” Gyurcsány Ferenc kampánya a keleti oltóanyagok ellen. Penz András, a meghalt DK-s képviselő visszautasította a kínai vakcinát megfelelve pártjának a Sinopharm elleni felelőtlen hangulatkeltési akciójának. #gyilkosellenzék
vajda.
2021. április 05. 09:18
Magyarország a második az uniós oltási ranglistán. A magyar lakosság 23,7%-a már kapott oltást, szemben az uniós 12,6%-os átlaggal.
Mandolini
2021. április 05. 09:09
falus egy csörgősipkás udvari bolond, ahol gyurcsány a király.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!