Szabó Győző szerint nem jó ötlet a marihuána legalizálása

2021. május 05. 19:57

Az Ozone TV Észak-Dél című műsorában a színész elmondta, hogy szerinte a magyar társadalom keveset tud a marihuánához hasonló szerekről.

2021. május 05. 19:57
null

„Vajon a marihuána legalizációja megoldhatja a drogkérdést? Vagy netán tovább rontana a helyzeten, ha bárki számára legálisan hozzáférhetőek lehetnének a könnyű drogok hazánkban? Létezik »kapu drog«, vagy nem tekinthetjük a füvezést a keményebb szerhasználat előszobájának?” – tette fel a kérdést az Ozone TV műsora, melyben Szabó Győző színművész volt az egyik meghívott vendég. 

Szívemből mondanám, hogy ne is kezdjük el ezt próbálgatni. Nem érett meg a magyar társadalom arra, ahogy azt kezelni kéne. A környezetemben sokan vallják azt a nézetet, hogy miért ne. Ha az én lányom hazajön, teletaccsolva az egész lakást, három napra nem tudva magáról, hova vigyem, detoxba, stb. vagy pedig hazajön, kicsit mosolyogva, kommunikatívabban – nem reklámot csinálva persze ennek az egésznek. Én nem tudom, melyiknek örülnék jobban, de biztos, hogy a másodiknak” – hangzott el a műsorban.

„Az a vízióm, hogy olyan szinten sem érett a magyar társadalom, hogy ha ez megtörténik, a fiatalok mindenhol, ahol lehet, csak szívni fognak” – mondta arra a felvetésre, hogy mi történne, ha legalizálnák itthon a füvet.

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
civis72
2021. május 06. 18:05
Szerintem egy drogos sem szeretné , hogy a gyereke drogozzon
Csomorkany
2021. május 06. 15:43
Szerintem se, de ki az a Szabó Győző?
péterx
2021. május 06. 06:56
Az önrombolás soha nem lehet jog, mert "senki sem sziget", avagy, "felelős vagy a rózsáidért".
még fokozza
2021. május 06. 06:52
A magyar társadalom debil. Semmire sem érett.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!