Gyermekpornográfiával gyanúsítanak huszonéves férfiakat

2021. június 17. 13:02

A gyanúsítottak meztelen képekkel zsaroltak ki aktust a kiskorú lányokból.

2021. június 17. 13:02
null

Egy fiatal nő 2018 októberében tett feljelentést a Ráckevei Rendőrkapitányságon, miután 21 éves volt barátja azzal fenyegette meg, ha nem készít, és küld magáról meztelen képeket, akkor a már korábban birtokába került, hasonló tartalmú fotókat a világhálón mindenki számára nyilvánosság teszi – közölte a rendőrség honlapján.

A nyomozás közben gyűltek az áldozatok, és szélesedett az elkövetői kör is. A felderítő munka 16 kiskorú lányhoz vezetett el, akiktől a 21 éves szigetújfalui férfi saját magukról készített meztelen képeket vagy szexuális tartalmú videókat követelt. Áldozatait azzal zsarolta, hogy a már korábban tőlük kapott hasonló tartalmú fotókat elküldi ismerőseiknek és szüleiknek, vagy nyilvánosságra hozza azokat. Egy alkalommal be is váltotta fenyegetését, az egyik lány meztelen képeit megosztotta egy internetes portálon. Másik áldozatát kétszer szexuális cselekményre kényszerítette, az aktust pedig videón rögzítette.

A 21 éves férfi hasonló érdeklődésű baráti társaságának tagjaival is elbeszélgettek a rendőrök, miután kiderítették, a gyanúsított a fotókat és szexuális tartalmú videókat eljutotta egy 20 és két 23 éves szigetújfalui férfihoz is.

A Ráckevei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a két 23 éves, valamint a 20 éves férfivel szemben gyermekpornográfia bűntettének, a 21 éves férfivel szemben gyermekpornográfia, szexuális kényszerítés és 14 rendbeli kényszerítés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást befejezte, a keletkezett iratokat átadták az ügyészségnek.

Nyitókép: MTI/Rosta Tibor. Illusztráció.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2021. június 17. 17:21
Régi, most igazán időszerű vicc: Kislány megy haza az iskolából és újságolja az anyukájának: - Képzeld anyu, ma szűzességi vizsgálat volt az osztályban és csak egy lányt találtak szűznek. - Remélem, hogy te voltál az egyetlen szűz! - mondja az anyja. - Á, dehogy, a tanítónéni!
Isten jobb keze
2021. június 17. 15:44
Hát igazából sztem a mai fiatalkorú lányokat sem kell félteni, amelyik fiú nem megy rájuk azt magukba húzzák, tisztelet a kivételnek! Márrégen az számit cikinek ha még valaki szűz! Hova lett a női becsület, és a tartás!
nick89
2021. június 17. 13:34
A csatornánmenekülő drogos nagypapa meg megúszta a kisfiúkat is. Pfejj!
Senki Alfonz
2021. június 17. 13:30
Nem értek hozzá, ezért magyarázza már el valaki nekem és a többieknek, hogy mi a különbség a gyermekpornográfia és a pedofília között? Az, hogy előbbi esetben nincs testi érintkezés? Ez nem igaz, mert ő is szexelt velük!!!!! Vagy ez a tettes (média)baráti kutya, megtévedt elvtárs??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!