Bár Karácsony kabinetfőnöke az Astoriára mutogatott, az utca embere és több ismert személy szerint is komoly felelősség terheli a jelenlegi városvezetést.
Legutóbb Gundel Takács Gábor adott hangot nemtetszésének. Az egykori tévés azt kritizálta, hogy a Lánchíd lezárása miatt amúgy is megnövekedett reggeli csúcsforgalom a megfelelő időpont a táblák csíkozására. Valószínűleg lehetett vona úgy koordinálni ezt a feladatot, hogy nem a reggel autózókat akadályozzák a közlekedésben.
Gundel Takács egy ironikus „Köszi”–vel zárta a bejegyzését.
A szakember a faültetésekkel kapcsolatban elárulta, hogy „a korábbi években ennek a többszörösét ültette el az előző városvezetés, így ez a szám igencsak karcsú”.
Hszi Csin-ping látogatásának célja Magyarország és Kína államközi és gazdasági-kereskedelmi kapcsolatainak további erősítése, valamint az együttműködés kiterjesztése újabb területekre.
A mindössze 20 éves tehetség egyetemi tanulmányai mellett igyekszik felvenni a versenyt a világ legjobbjaival. Beszélgetés a sportágáról, annak fejlődéséről, emberi értékekről, közös szurkolásról és álmokról.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint mindent meg kell tenni, hogy jobboldali fordulat következzen be Európában.
p
2
2
7
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 85 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anaconda
2021. június 23. 19:46
Én 50 kilométernyire lakom ettől az őrülettől, és csak röhögök a sok barmon, akiknek Tarlós István nem volt jó, és akiknek ez a gyengeelméjű kellett.
Tegye fel a kezét, aki most is őrá szavazna!
Én nem csodálkozom rajta, azon viszont igen, hogy mit meg mer tenni Gejgő. Meddig tart a saját választói türelme, mert nem mind biciklivel jár, az biztos? Hihetetlen ez a szándékos károkozás a fővárosban.