Bige László vasárnap este elment a Partizánba, és totális háborút hirdetett a kormány ellen

2021. október 31. 17:49

A baloldali oligarcha bejelentette: hajlandó anyagilag is támogatni Márki-Zay Péter kampányát, mivel a mai kormány helyett a tarka macskáját is inkább tudná ajánlani az országnak.

2021. október 31. 17:49
null

Amint arról korábban beszámoltunk, hét éven át folytatott jogsértő kartellezést a műtrágyapiacon és okozhatott ezzel jelentős károkat a gazdáknak Bige László mil­liárdos nagyvállalkozó, aki saját bevallása szerint a baloldal kampányának a finanszírozására készül. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 14 milliárd forintos bírságot rótt ki a versenyjogi szabályok súlyos megsértése miatt. 

A Partizán vasárnapi adásában reagált először a baloldali oligarcha a GVH szankciójára. A Bigéhez köthető teljes cégcsoport 11 milliárd forintos bírságot kapott végül, a fennmaradó hárommil­liárdot a Hőgyészi Kft., illetve a részben együttműködő Cargill kapta.

Csányi Sándort okolja az eljárás miatt a baloldali oligarcha

„Tönkre akarnak tenni” – kezdte mondandóját a Bige László Gulyás Márton vendégeként. Hozzátette: ez a kormánynak egy gazdaságvédelmi akcióterve, eljött az ideje annak, hogy minket tönkretegyenek és „aztán elosztanak egymás között”.  

Abszolút politikai célú támadás ez. Semmiféle köze nincs a józan észhez, meg a való világhoz 

– hangoztatta a baloldali milliárdos a GVH szankciójával kapcsolatban. „Csányinak, és KITE Zrt.-nek az érdeke az egész vizsgálat

Pénzzel is támogatná Márki-Zay Pétert Bige László

„Márki-Zay Péter nagyon jó lenne Magyarországnak” – mondta a baloldali oligarcha, majd hozzátette: végre harminc év után lenne egy független miniszterelnök-jelöltünk. Leszögezte: hajlandó lenne anyagilag is támogatni a kampányát. „A mai kormány helyett a tarka macskámat is tudnám ajánlani” – fűzte hozzá Bige.

„Jól értem, kormányváltás nélkül nem látja esélyesnek, hogy képes lesz megtartani a cégbirodalmát?” – kérdezte Gulyás, mire a baloldali oligarcha leszögezte: fel nem merül, hogy nem tartaná meg a hálózatát. „Kormányváltás nélkül is meg tudom tartani a cégbirodalmamat” – fűzte hozzá Bige.

Ismert: Bige László korábban, egy márciusi Partizán-interjúban gyakorlatilag felajánlotta, hogy ha megszüntetik vele szemben a büntetőeljárást, akkor távol tartja magát a politikától. A büntető igazságszolgáltatást viszont láthatólag nem hatotta meg a baloldali oligarcha felajánlkozása, és az eljárás megszüntetése helyett vádat emeltek ellene. Szintén év eleji fejlemény, hogy Horn Gábor,  az EU-s pénzekből ellenzéki előválasztási vitákat szervező Republikon Intézet vezetője is tiszteletét tette Bige házában. Biztosat persze nem tudni, sem a látogatásról, sem arról, ha így volt, miről egyeztettek, ugyanis az egykori SZDSZ-es politikust hiába kérdeztük, nem reagált Bige Lászlóval való kapcsolatára vonatkozó kérdéseinkre.

A Bige Lászlóról készült portrénkat itt olvashatja.

 

 

Fotó: YouTube

Összesen 402 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Farkas Piroska
2021. november 02. 17:59
Mit vagytok úgy oda? Valaki kell hogy adja a zsozsót a haladóknak !!!!!
Onurisz
2021. november 02. 10:58
Tartsa meg magának a tarka macskáját a cezaromán idiótával együtt ez a csaló.
Feri70
2021. november 02. 09:05
Bige, önerőből, gazdagodott? A komcsik nem gazdagodnak önerőből. megszereznek egy jól menő vállalkozást, és abba beleülnek. Az állam biztosítja nekik a folyamatos megrendelést. Lásd Kapolyi, áramszerződés, Gyurcsány, MOTIM, fix szerződés MAL, fix szerződés Leisztinger, Hunguest Hotels korábbi szakszervezeti üdülők Bige, Műtrágya gyár A másik közös pont, hogy semmi fejlesztést, nem hajtanak végre, szedik belőle a pénzt, amig le nem rohadnak, meg kell nézni az épületeiket.
fogas paduc
2021. november 02. 08:30
Biztosan lesz majd milliárdosokból álló éhségmenet is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!