Beszámoltak róla, sőt támadták is a meg sem tartott családügyi konferenciát

2021. november 29. 06:57

Egy jövőre halasztott nemzetközi rendezvényre válaszul szervezett tematikus napot a Tilos Rádió és a Patent Egyesület, a jogvédők a kormány családpolitikáját kárhoztatták.

2021. november 29. 06:57
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

„November 18–19-én tartották meg Budapesten a Transatlantic Summit elnevezésű nemzetközi konferenciát, aminek keretében ultrakeresztény konzervatív politikusok és abortuszellenes szervezetek tanácskoztak különféle reprodukciós stratégiákról a Parlamentben. Magyarán arról, hogy miként is lehetne minél több nőt szülésre bírni. Az eseményen többek között olyan lengyel politikusok is részt vettek, akik közrejátszottak a lengyelországi elképesztően szigorú abortusztörvény elfogadásában” – írta a Marie Claire.

A női magazin egyúttal büszkén számolt be róla, eseményre válaszul több magyarországi nőjogi szervezet is összefogott, és november 18-án

Szültél már ma? címmel tematikus napot tartottak a Tilos Rádióban

– kifejezetten a konferencián tárgyalt témákról „alternatív, szakmailag megalapozott megközelítéssel”.

Az NGO így értelmezte a Marie Claire által megtörtént eseményként bemutatott programot: a „világ minden tájáról meghívott ultra-keresztény-konzervatív politikusok és abortusz-ellenes szervezetek zárt ajtók mögött közösen stratégiáznak majd a Parlamentben arról, hogy hogyan lehetne a nőket minél többet szüleszteni, mindezt bemázolva egy hamiskás emberi jogi és frídom-nyelvezettel”. A műsor során egyebek mellett elhangzott: „Azt akarják, hogy a nők számára fájdalmas legyen, hogy minél jobban meg legyenek büntetve azért, mert megszakítják a terhességüket.” Továbbá: „Ha valaki minél több gyereket szeretne szüleszteni, akkor olyan törvényeket fog hozni, amik, amennyire csak lehet, fokozzák a nyomást a nőkön annak érdekében, hogy minél több terhességet tartsanak meg.”

A negyedik, a „Szabadság forog kockán” alcímű budapesti Transatlantic Summit-ra azonban a rádiós beszélgetés jogvédő résztvevői valójában nem tudhattak érdemben reagálni, a „tárgyalt” témákat megbeszélni, hiszen

a rendezvényt nem tartották meg – jövő májusra halasztották.

A Novák Katalin családügyi miniszter nevével fémjelzett konferencián amúgy a jelenlegi tervek szerint a konzervatív értékek, az emberi méltóság védelme, a vallásszabadság és az élet, családok és nemzeti parlamentek védelme lesz a téma, számos nemzetközi előadóval.

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zara
2021. november 29. 10:35
mert a valóság nem számit, csak az mit gondolnak az emberek... nem tartották meg? mit számit... lényeg h az olvasók azt gondolják amit mi akarunk, mert majd eszerint cselekednek...
Karvaly
2021. november 29. 09:27
Nagyon kínos, persze a hívekhez nyilvánvalóan nem fog eljutni, hogy mekkorát hazudtak a kedvenc sajtójukban. "Szültél már ma? címmel tematikus napot tartottak a Tilos Rádióban kifejezetten a konferencián tárgyalt témákról „alternatív, szakmailag megalapozott megközelítéssel”." Ó, igen, minden műsoruk hasonlóan meg van alapozva szakmailag? :) Az NGO így értelmezte ... "mindezt bemázolva egy hamiskás emberi jogi és frídom-nyelvezettel” - irigylésre méltó önkritika, hiába, régóta mondjuk, hogy így működnek. Vagy ha nem önkritikának szánták (mert erre is van esély) akkor freudi elszólás? Egyébként vicces ez a "szülesztéses" szöveg, mivel rengeteg felmérés jutott egymástál függetlenül arra az eredményre, hogy a nyugati államokban sokkal több nő vágyik házasságra és családra, mint ahányan benne élnek, és hogy több gyereket akarnak, mint amennyi végül megszületik. Semmi sincs itt ráerőszakolva a nőkre, csak egy szűk társaság vetíti ki a saját elképzeléseit a többségre (szokás szerint...).
formaegy
2021. november 29. 09:02
A ballibeseknél ez nem meglepő. )))))) Előre megírt hányadék. Ők már csak ilyen gerinctelen hazug férgek.
sosringli-babbal
2021. november 29. 08:55
A CNN is be fog számolni az eseményről: Far-right anti-abortion summit MOSTLY TOOK PLACE in Budapest
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!