Fekete-Győr: A polgári bíróság szerint kimondható, hogy Mészáros Lőrinc bűnöző

2021. november 24. 20:21

Három a magyar igazság, a harmadik perét veszítette el velem szemben Mészáros Lőrinc – mondta el videójában Fekete-Győr András.

2021. november 24. 20:21
null

Videt közölt a Facebookon Fekete-Győr András. A Momentum Mozgalom volt elnöke egy bírósági végzéssel a kezében mondta el, hogy fellebbezésre is számít az ítélettel szemben, hogy meglegyen az „egy ráadás” a három neki kedvező ítélet után. A Momentum megbukott vezetője úgy véli, Mészáros Lőrinc fél tőle, ezért nem jelent meg a tárgyalásokon. „Az előző tárgyalásra dúsgazdag ügyvédjét küldte, de az ítélethirdetésen már az ügyvéd sem mert részt venni” – állítja a volt Momentum-elnök. 

Azért perelte be Fekete-Győr Andrást a „magyar történelem leggazdagabb embere, aki Orbán Viktor strómanja”, mert azt mondta rá miniszterelnökjelölt-jelöltként, hogy „ő egy bűnöző, és a vádlottak padján lesz a helye a 2022-es kormány- és rendszerváltás után”.

A bíróság jelen döntése szerint Mészáros Lőrincnek közszereplőként viselnie kell a kritikát, és ezért a szabad véleménynyilvánítás keretein belül nevezhető akár bűnözőnek is. (Ítéletében tehát a bíróság – ellentétben a Momentum korábbi elnöke által sugalltakkal – nem azt mondta ki, hogy a milliárdos vállalkozó bűnöző volna.)

Fotó: Facebook 

Összesen 133 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Parini
2021. november 25. 17:42
"akkor te, meg a társaid mik vagytok" A"társaim" mik azt nem tudom. Én viszont nem indulok választáson ahol 3%-ot érek el, majd buta módon sokszorosan túlértékelve képességeimet osztom az észt, és másokat bírálok.
amca
2021. november 25. 17:32
Ahhoz még bíróság sem kell ,hogy kimondjuk ,hogy te 1 bukott senki ,semmi ,zero,foschdb vagy ,akit komcsi etsai is lehúztak a WC-n. sic.
púpos
2021. november 25. 17:00
Ennek a pinaimitátor fejűnek nyugodtam mondhatom, hogy pinaimitátor a feje, mert közszereplőként el kell viselnie. Ebből következik, hogy mikor a pina beszélni tud, akkor az ilyen imitátorok szólalnak meg és persze ész nélkül beszélnek mindent összevissza.
MrPatty
2021. november 25. 14:23
"Mészáros Lőrinc fél tőle, ezért nem jelent meg a tárgyalásokon" Attól fél, hogy seggbekúrod!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!