Gundel Takács Gábor: Azt sem lehet már rendesen definiálni, hogy mi a nő és a férfi, hogy lehetne így a családot?

2021. december 28. 12:13

A műsorvezető szerint elhiszik az emberek, hogy félni kell Gyurcsánytól, Orbántól, Sorostól, Brüsszeltől, miközben nekik nincsenek ezekkel kapcsolatos saját tapasztalataik.

2021. december 28. 12:13
null

Gundel Takács Gábor interjút adott a 24.hu-nak, a közbeszédről és annak átpolitizálódásáról. Az interjú fő témája egy petíció volt, amelyet a műsorvezető a Szemlélek portállal együttműködve azért indított, hogy a közbeszéd romboló hatását építő jellegűvé változtassák.

Arra a kérdésre reflektálva, miszerint „mára egy kicsit közhelyes lett a közbeszéd romlásának témája”, a műsorvezető kifejtette, hogy 

a civileknek igenis fel kell emelniük a hangjukat, ha a politikában és a sajtóban olyan jelenséget tapasztalnak, amivel nem szeretnének együtt élni.

Huth Gergely azon kijelentése kapcsán, miszerint „Márki-Zay egy szerencsétlen, gumikeresztény, senkiházi”, Gundel elmondta, hogy „minden rendszerben vannak túlteljesítő középkáderek, akik szeretnének jó pontokat gyűjteni, ám az egész végül inkább kontraproduktívvá válik”.

Kifejtette továbbá, hogy szerinte „a politika előbb mindig elmondja, mitől kell félni, majd megnyugtat, hogy csak ő tud megvédeni.

Elhiszik az emberek, hogy félni kell Gyurcsánytól, Orbántól, Sorostól, Brüsszeltől, miközben nekik nincsenek ezekkel kapcsolatos saját tapasztalataik.

Az ember csak azt érzi a bőrén, hogy elviszik-e a szemetet, többet kell adózni vagy kevesebbet. Szavazáskor pedig keveredik a tapasztalás és az, amit elhitetnek vele, a Soros-effektus és az infláció növekedése.”

Gundel a családról

A műsorvezető kifejtette, hogy „nem egyértelmű” a család fogalma, valamint szerinte a kormány és az egyházak kisajátították ezt a fogalmat. 

„És értem, hogy ezt miért csinálják, külön családokért felelős miniszter van, szeretnék növelni a népességet, és ez jól is van, fontos ügy. De nem lehet úgy csinálni, mintha nem lenne rengeteg ember, akik másfajta családmodellben élnek. Csomó ember nyomorultul él, mert ők nem számítanak.

Már az olyan alapfogalmakat sem lehet rendesen definiálni, mint az apa, az anya, a férfi vagy a nő, hogy lehet így a családot definiálni?”

– tette fel a kérdést.

Az interjú végén szó esett arról is, hogy Fürjes Balázs, a Fidesz képviselő-jelöltje a budapesti 3. számú választókerületben, felkérte, hogy vezesse a közte és Hajnal Miklós, az ellenzék jelöltje a 3. választókerületben, közötti nyilvános vitát. A felkérést Gundel elfogadta, azonban azóta nem történt fejlemény az esemény kapcsán.

Összesen 313 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bölcsbagoly
2021. december 29. 13:53
bocsi, az anyja tényleg Gundel lány, az apja Takács
masikhozzaszolo
2021. december 29. 11:54
Régen úgy volt, előre nem kukkolták meg a babát, amíg nem volt ultrahang. Megszületett a baba, és rögtön DEFINIÁLTÁK. Fiú Lány .
hakos
2021. december 29. 08:50
Végül Gundelről is kiderült, hogy segghülye. 1. A kormány nem akarja a "népességet növelni". Jelenleg a népességcsökkenés lassítása a cél. Gundelnek halványlila fogalma sincs a problémáról. 2. Gundel szerint nem lehet definiálni a családot, mert vannak akik máshogy élnek? Ha vannak betegek, akkor már nem lehet definiálni azt, hogy ki az egészséges? És ez az idióta még konzervatívnak is mondja magát?
Most80
2021. december 29. 08:09
De, lehet definiálni. Sőt, most már kell is, pont az ilyen Gundel-félék miatt (süllyed az emberiség, evidenciákat kell szájbarágósan ismételgetni, olykor jogszabályba foglalni).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!