Már árulózza és ostobázza az ellenzéket Márki-Zay

2021. december 23. 11:49

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje kifejtette: rosszul esik neki, ha az őt körülvevő emberek Orbán Viktor hatalomban maradását segítik.

2021. december 23. 11:49
null

Márki-Zay Péter volt a vendége Bolgár György és Bánó András közös műsorának, amelyben az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje ismét meglepő kijelentéseket tett saját politikai közösségéről. Bolgár György már a műsor elején feltette a kérdést, hogy miként bírja a gyűrődést, mióta ő lett Orbán Viktor első számú kihívója.

Márki-Zay válaszában kifejtette: számított a „Fidesz média a hazugságaira” amelyek megpróbálják elhitetni róla, hogy ő egy migránsbetelepítő, rezsicsökkentést megszüntető, nyugdíjmegszüntető, állampolgárság visszavevő gazember. Márki-Zay Péter azonban a baloldali összefogás felelősségét is felvetette, így fogalmazott: 

„Arra is számítottam őszintén szólva, bár mindig rosszul esik, hogyha azt látom, hogy vagy hülyeségből, vagy én gyakoribb feltételezésem szerint árulásból azok az emberek, pártok, szervezetek, akik körülvesznek, sokszor azok is mindent megtesznek azért, hogy Orbán Viktor maradjon a győztes, tehát ez mondjuk rosszabbul esik, igen.”

Ezt követően Bolgár György megkérdezte, hogy hasznos-e hogy ebben az esetben az árulás szót használja, amire Márki-Zay úgy válaszolt: „Igen, szoktam mondani, ostobaság és árulás, de vannak emberek, akikről nem tételezem fel, hogy ostobák.”

Az idézett mondatok 4:40-től hallhatóak:

Nyitókép: YouTube

 

Összesen 202 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
josie11
2022. január 01. 16:43
Erre volt képes az ellenzék komoly tizenkétévi munkával.! Sorban buktak. Kezdte Fekete-Győr, majd Jakab, az abszolút tehetségtelen Karácsony volt a következő . Napjainkra eljutottak Márki-Zay -ig, aki elvégzi a balliberális oldal esélyeinek teljes leamortizálását. Oldalukon biztosra már csak a protest szavazókra számíthatnak, akiknek mindegy ki csak ne Orbán. Hogy ez mind azt hozná , amit MZP beígért :adóemelés , energiaárak emelése, migránsáradat ,minibálbér befagyasztás stb. stb de úgy látszik, ez már a zorbánozókat nem érdekli.
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. december 26. 10:44
Már elnézést, de éppen csak nem xopták le MZP-t. MZP egyébként miért hord kék karácsonyi ajándékkötöző szalagot a zakóján?
Dezsőke
2021. december 25. 07:26
Ha egy személy korábban bizalmat kapott, de erre méltatlannak, a feladatra alkalmatlannak bizonyul, továbbá nehezen helyrehozható kárt okoz a megbízó közösségnek, szövetségnek,- saját tisztessége és önbecsülése érdekében a megbízott személyt el kell távolítania.
Dezsőke
2021. december 25. 07:13
békét
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!