Tovább folytatódik a Nők40 program

2022. január 10. 09:53

A program keretében tavaly novemberig 325 ezer nő ment nyugdíjba negyven év jogosultsági idővel.

2022. január 10. 09:53
null

Továbbra is elmehetnek nyugdíjba azok a nők, akik negyven év jogosultsági idővel rendelkeznek a Nők40 program keretében – közölte a családokért felelős parlamenti államtitkár hétfőn a Facebook-oldalán. Zsigó Róbert a videóban azt mondta: a kormány elkötelezett az idősek támogatása mellett,

ezért vezette be 2011-ben a Nők40 programot, amely a nők munkaerőpiacon és gyermeknevelésben vállalt szerepét ismeri el. 

A program erősíti a munkalapú gazdaságot

A program keretében tavaly novemberig 325 ezer nő ment nyugdíjba, és – ahogy 2017 óta minden alkalommal – tavaly ők is megkapták az eddigi legnagyobb összegű, 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot. Zsigó Róbert tudatta azt is:

a tavalyi költségvetésből 302 milliárd forintot fordítottak a programra, az idei évben pedig 10 százalékkal megemelték ezt az összeget. 

A korai nyugdíjazás lehetővé teszi a nagymamáknak, hogy aktívan részt vegyenek unokájuk gondozásában, és ezzel is segítsék a fiatal édesanyák visszatérését a munkába. A program tehát erősíti a munkalapú gazdaságot, és segít a fiataloknak a munkaerőpiacra visszatérésben – emelte ki az államtitkár. „Számunkra fontosak a családok, továbbra is értük fogunk dolgozni” – mondta Zsigó Róbert.

(MTI)

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
namégmitnem
2022. január 10. 15:16
Ennél szélsőségesebben rosszhiszemű komment kevés van. Az a nő, aki 40 munkában töltött év után nyugdíjba m,egy, minimum 60-62-64 éves. 30 évesen ma már nagyon kevés nő - és férfi - kezd dolgozni: a fiatalok többsége legalább 22 éves koráig tanul, szakmát, diplomát szerez, felkészül az életre. Tegyük fel, hogy egy lány ezek után azonnal stabil kapcsolatra lép valakivel (hmm...családalapításra hajlandó partner ritka, mint a fehér holló, de - tegyük fel) - valamint tételezzük fel azt is, hogy a következő öt évben születik 2 gyereke. Velük 2 évig otthon marad, gondozza, neveli őket, háztartást vezet, majd visszatérne a munkába. Itt érik az első meglepetések: a felvételi interjúkon elutasítás elutasítást követ - mert anya. Ha végül sikerül is munkahelyet találnia, azzal szembesül, hogy el kell szenvednie mindazokat a bér- és egyéb hátrányokat, amelyek ebből erednek, hiszen a magyar családok túlnyomó többségében egyedül az anya az, aki kénytelen vállalni a gyerekek betegségei esetén a táppénzt, ill. kényszerszabadságot...Ez azzal jár, hogy a nő előrehaladása a bértáblán összehasonlíthatatlanul lassúbb, mint a vele azonos munkakört betöltő férfi kollégáé. Értelemszerű, hogy így a nyugdíja is alacsonyabb lesz majd. Alanyunk, mindemellett, teljes körűen ellátja a háztartását - természetesen munkaidején felül - és a gyerekneveléssel, családszervezéssel kapcsolatos logisztikai feladatokat. Ezzel a férjét tehermentesíti, neki biztosít szabadidő arra, hogy továbbképzéseken tökéletesítse a szakmai tudását, vagy akár tovább is tanuljon. Így előnyhöz juttatja a férfit a munkahelyén és a bértáblán is. Aztán eljön a pillanat, amikor az - akkorra már fáradt, elhasználódott - 62-64 éves nő 40 év után nyugdíjba mehet. Nos, akkor sem üéhet le megpihenni, mert jó eséllyel várja a férj és saját idős, beteg szülei gondozása és az unokák átvállalása azokban az időkben, amikor a szülők nem tudják megoldani a gyermekelhelyezést - de ettől függetlenül, bármikor("hiszen te úgyis otthon vagy, nagyi...") Könnyű belátni, hogy a 'Nők 40" keretében az állam és a köz sok olyan feladatot áthárít a nőkre, amelyet neki kellene ellátnia - nyilván beruházások árán: idősotthonok és bölcsődei-óvodai hálózat létesítésével, bővítésével. A 40 év utáni nyugdíjazás tehát minden, csak nem kegy és nem is pihenés. Ami a férfi halálozási rátát illeti: igen, alacsonyabbnak kellene lennie - ha a magyar férfi-népesség nem élne rossz lbeidegzettségekkel (mértéktelen evés, nehéz, megterhelő ételek, túlzott mértékű alkoholfogyasztás, az egészségi panaszok teljes elhanyagolása, orvosi kontrollok elmulasztása - amihez sajnos egyfajta gyengébb pszichés ellenállóképesség is hozzájárul. Nem lamentálni kellene, hanem szakítani a rossz szokásokkal).
Hurka
2022. január 10. 13:41
Csak a minimum két gyermeket szült nőknek biztosítanám.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!