Humorista képviselte a Kutyapártot a közmédiában

2022. március 23. 13:03

Egykori jelöltjük, Tóth Imre sajátos módon töltötte ki a rendelkezésükre álló öt percet.

2022. március 23. 13:03
null

Tóth Imre alias Bruti, az MKKP egykori jelöltje most szimpatizánsként mutatkozott be a műsorvezetőnek, majd megköszönte a meghívást és a megjelenési lehetőséget.

– fogalmazott, majd azt javasolta, hogy az érdeklődők látogassanak el a párt honlapjára, mert ott érdemi dolgokat olvashatnak.

Ezt követően becsörgött a telefonja az élő adásban, Tóth pedig beletemetkezett abba, és olyanokat mondott, hogy 

„tudod, az M1-en vagyok, ahova be szoktunk jönni rendszeresen, (…) a kicsit is meg kell becsülni, (…) vannak itt sokan, mint az oroszok Ukrajnában, (…) szeretnek itt lenni, tök aranyosak, vannak ilyen kameratőrök, meg világosak, nagyon jópofa, nem innen vagyok kitiltva, az a Rádiókabaré.”

Eszmecsere a hatósági áras termékekről és a tankolásról

Bruti a telefonbeszélgetés során kitért arra is, hogy csinos a műsorvezető, majd a hatósági árakról folytatott eszmecserét a következő módon:

„mit vegyél, nem tudom, valami olcsót, vegyél csirke far-hátat, az olcsó, meg olajat, tudod, hatósági áras. Nem kő-, étolaj, meg tankoljál feltétlen. De ha nem kapsz, akkor ne terjeszd, mert azt most ilyen rémhírkeltés, (…) mondd, hogy nem volt kedved tankolni, meg túrót, meg tejet, 1,5-ös, az is benne van.”

Miután letette a telefont már csak fél perce maradt hátra az aktivistának, amelyen „látványosan meglepődött”. Végül

megismételte a hívás előtti gondolatát, hogy akit érdekel a párt programja, az látogasson el az MKKP oldalára.

Majd megkérdezte az M1 műsorvezetőjét, hogy négy év múlva találkoznak-e. 

Nyitókép: Youtube

 

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szenthabakukk
2022. március 24. 11:06
Ki ez a Pöcs?
Perczel Éva
2022. március 24. 05:48
Schiffer azt írta, hogy a kutyákra fog szavazni. Nincs mese, ő egy zseni, ahogy preferált pártja tagjai is!
Aranylovag
2022. március 23. 19:38
Először is szeretném megköszönni a kedves ittlévőknek, hogy ideadták nekünk a pénzüket, amikből csodás padokat újítottunk fel a budai oldalon. Ha tovább fizetitek az adót, akkor lehet hogy majd a vasúthálózatot is megtudjuk csinálni, mint Kutyapártosok. :3 Előre is, Hátra is, Oldalasan is, felfelé is. ui; ohm.. ha valaki kutyakakit talál az ajtaja előtt aazz... összefogás.. igen, ők voltak.
The trasher
2022. március 23. 19:32
A Brutit nevezzük úgy mint eddig de írjuk két sz-szel, mert úgy hosszabb!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!