Orbán: 80 százalékra emeljük az agrártámogatások nemzeti kiegészítésének mértékét

2022. március 05. 12:56

A miniszterelnök szerint „a gyerek nem darab-darab, a keresztény gyerekeket muszlim felnőttekkel nem lehet kiváltani”.

2022. március 05. 12:56
null

A kormány 17,5 százalékról 80 százalékra fogja emelni az agártámogatások nemzeti kiegészítésének mértékét – mondta a miniszterelnök szombaton, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) gazdakongresszusán.

Orbán Viktor hangsúlyozta: ez azt jelenti, hogy a nemzeti, az uniós és várható magánbefektetői forrásokkal együtt a következő években 9000 milliárd forint jut majd az agráriumnak. Ez

háromszor annyi pénz, mint amennyi eddig volt

– tette hozzá. Ha ezzel nem tudjuk a magyar mezőgazdaságot modernizálni, akkor semmivel sem, ez az utolsó történelmi lehetőség, ha ezt nem ragadjuk meg, akkor versenytársaink elhúznak mellettünk – figyelmeztetett.

Sok pénz van a cihában

A kormányfő szerint ezzel az összeggel el kell oda jutni, hogy az agrár-feldolgozóipar 80 százalékban magyar tulajdonban legyen. Hozzátette: ha 20 százalék a külföldi és 80 százalék a magyar tulajdon az élelmiszeriparban, akkor azt is el lehet érni, hogy az emberek által fogyasztott élelmiszer 80 százalékban magyar legyen.

A kormányfő fontosnak nevezte, hogy erősítsék a vidék népességmegtartó erejét. Ezért azt szorgalmazta: minden vidéki járásban biztosítani kell mindazt azt a civilizációs vívmányt, amelyik a városokban elérhető. Kell tisztességes munka, jó közoktatás és egészségügy, szabadidős lehetőségek, járható utak, internetelérhetőség – sorolta. Kijelentette: kormány az agrárszervezetekkel kötött megállapodásában azt vállalja, hogy se felnőttnek, se diáknak ne kelljen napi egy óránál többet ingáznia ahhoz, hogy európai minőségben élhessen.

Annak a meggyőződésének adott hangot: a Magyarország a jövő nyertese lesz és lehet, ha két fontos nyersanyagát, a földet és a vizet jól használja ki, és egy ütésálló, saját magát ellátni képes gazdaságot épít fel. A gazdakongresszus résztvevőit arra figyelmeztette: ne engedjék, hogy ezek a

Olcsó, elérhető árú energia nélkül nincs versenyképes magyar mezőgazdaság – jelentette ki. A kormányfő fontosnak nevezte a bankrendszer többségi magyar tulajdonosi szerkezetének megőrzését, és hallgatóságát arra bíztatta: vegyenek állampapírt, mert a számokból azt látszik, jelentős az otthon tartott készpénz , „sok pénz van a cihában”. Hangsúlyozta: nem mindegy, hogy az állam a kamatot kinek adja oda, külföldi intézményi befektetőnek, „Soros György-féle” alapoknak, vagy „Kovács Józsi bácsinak”.

Nem tudunk felhőtlenül ünnepelni

Arra is felkérte hallgatóságát, támogassák a kormány demográfiai politikáját, mert mint mondta, „a gyerek nem darab-darab, a keresztény gyerekeket muszlim felnőttekkel nem lehet kiváltani”. A kormányfő a választások kapcsán hangsúlyozta: a jelenlegi helyzetre „ráborul a háború felhője”, nem tudnak felhőtlenül ünnepelni, meglengetni a zászlókat ahogy szokták, ezért a mostani választási kampányban a lelkesedés fontos lesz, de a józan ész még fontosabb. A fiatal gazdáknak azt kívánta, hogy a magyar vidék politikai hagyományában is a találják meg a helyüket. Fontos, hogy tudják, hogy a kisgazdapárti politikai hagyományt ma Fidesznek hívják – tette hozzá, megjegyezve azt is, hogy ő a rendszerváltás óta az "első falusi miniszterelnök".

Egyben reményét fejezte ki, hogy Magyarországon is kialakul az hagyomány, hogy a családok politikai állásfoglalásában hosszútávú, stabil megbízhatóság alakul ki, vagyis egy idő után az embernek nem kell azon gondolkodnia hova szavaz, mert azt választja, amit a szülei és a nagyszülei.

(MTI)

(Fotó: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) gazdakongresszusán Budapesten, a Hungexpo kongresszusi központjában 2022. március 5-én. Az asztalnál Jakab István, a MAGOSZ elnöke, az Országgyűlés fideszes alelnöke /b/ és Győrffy Balázs, a NAK elnöke /b2/.MTI/Koszticsák Szilárd)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pelso j.
2022. március 06. 14:23
Ismét egy zsíros falat a haveroknak.
Dr. Greta Grünberg
2022. március 06. 09:09
Igyekszem kerülni a gagyi magyar termékeket a szupermarketben, főleg, ha szándékosan trikolorral megbélyegzett élelmiszerről van szó, erkölcstelen a fasizálódó, antiszemita, polifób gyülöletparasztság és a szalonnaszagú, disznöfejű kisgömböceik zsebébe tömni a pénzt...
fatman
2022. március 06. 00:52
Végre! Ez már nagyon időszerű volt...
Láncfűrészes Attasé
2022. március 05. 16:13
"jó közoktatás" A háttérban hangosan morajlás/röhögés a tanárok részéről. Március 15-én meg lehet velük beszélni ezt, hogy hogy is van ez. Mert nagyon szép elképzelés, ha éppen tanárok nem lesznek hozzá, például az arcpirítóan alacsony fizetések miatt. Tudjuk, nyilván hülyeség a biosz, meg a fizika, meg a kémia és elég a szakiskola is a parasztnak levéshez... (Kivéve persze mondjuk egy nerre szabott mega elitiskola gyerekeinek, nekik lesz majd kémiatanár és angoltanár is...)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!