Hont a gyermekvédelmi népszavazásról: Lehet még rosszabb is az ellenzék számára, ha nem változtat sürgősen valamin

2022. április 19. 10:30

A publicista az Átlátszón arra hívta fel a figyelmet: ellentétben az ellenzék által hangoztatott „érvénytelen-aránnyal”, a népszavazás „nem” válaszai jelentősen meghaladták a Fidesz listájának voksait.

2022. április 19. 10:30
null

„Lehet még rosszabb is az ellenzék számára, ha nem változtat sürgősen valamin, legalábbis ez derül ki, ha összevetjük a népszavazás számait a választási eredményekkel” kezdi Hont András a „Nem váltók – népszavazás és választás” című cikkét, melyet Szabó Krisztiánnal együtt publikált. 

A cikkben azt írják, „kevés örömöt hozott április 3. a Fidesz-ellenes érzelmet táplálóknak, így nem csoda, hogy a kevés pozitívumot igyekeztek észrevenni”, értve ez alatt, hogy a gyermekvédelmi népszavazás érvénytelen lett, ezt az ellenzék térfeléről többen is hangsúlyozzák a választás óta. 

Csakhogy, mint az írásban hangsúlyozzák: a leadott „nem” szavazatok száma meghaladja a Fidesz országos listájára leadott voksot számát. Míg a Fidesz-KDNP listájára összesen 3 060 706 szavazat érkezett, addig a valasztas.hu összesítője szerint a népszavazásra érkezett érvényes szavazatból a „nem” szavazatok aránya minden kérdésnél három és fél millió fölött van. 

Nyitókép: Magyarország kormánya Facebook-oldal

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DoomGuy
2022. április 20. 03:24
Milyen kár, hogy Hont pont a lényeget érti félre. "...egy olyan népszavazáson, amelynek nem volt jogi relevanciája, gyakorlati következménye és a megrendezés pillanatában aktualitása se sok." Írja 2016-ról, merthogy "nem volt tele az ország migránsokkal". De vajon miért nem? Mert nem az EUn múlt, és azóta sem rajtuk múlik, ők folyamatosan tukmálnák a szarjukat. Kizárólag a kormányzat következetes elutasítása, a fizikai határzár és a befektetett emberi és anyagi erőforrások miatt. Hont ezt nem látja, akkor sem látta, és teljesen hibás eredményre ugrik (álprobléma, amit a Fidesz jól rángatott elő, hogy az emberek "idegenektől való homályos berzenkedésére", félelmeire hasson: a tények nem számítanak látható módon Hontnak). A mostanit is így látja. "a kormány direkt hagyta homályban a népszavazás értelmét, így mindenki beleérezhette a modern kor gyereknevelésével kapcsolatos, szexualitással összefüggő párkapcsolati szorongásait" Megint szerinte az emberek félnek valamitől (valami homályostól). Nem az van, hogy van egy nagyon erős lobbi, ami kezdve attól, hogy Dumbledore buzi, és filmenként 20% fölötti a buzik (és még nagyobb a színesek, lásd első pont) aránya, ami már a Disney filmekből is 15-20 éve ömlik, egészen a drag queen meseórákig, és a nyugati queer ügyek államtitkáraiig és egyre agresszívabb törvénykezéséig (Kanadától, az EUn át, Új Zélandig), a transzsportolókkal, és Forma 1 kitiltott rajtlányokkal együtt. Addig, hogy az EU szerint a férfiak szülhetnek. Nem, Hont szerint ez nincs, csak homályos félelmek. Csak a lényeget nem látja. Azt jól látja, hogy a Fidesznek még további tartaléka van, ami ha az ellenzék viszi tovább ezt az ultraprogresszív vonalat, akkor további minimum 2/3 -okhoz jut a Fidesz. Csak a buborékból szerinte az az alapvetés, hogy ez "homályos félelmeken" alapszik, hogy ezek a népszavazások ekkora "boosterek" mindig a Fidesznek. Kicsi lenézés is van benne az ősi zsigeri félelmekben vergődő választó felé... Komoly valóság félreértelmezés ez. A Fidesz azért sikeres a saját táborán túl is, mert valódi jelenségekre valós és határozott válaszokat ad. Olyan jelenségekre, amik az emberek konkrét, mindennapi életére lennének nagy hatással. És azért csak "lennének", mert végre van egy kormányzat, amelyik proaktív, és más kárán tanulva, nem importál problémákat. (és ezért aggreszív össztűz alatt is van, és ezt vállalja is). Az ellenzék meg ebben is szolgai és hazaáruló, hogy helytartóként alávesse magát a nyugatnak.
nempolitizálok
2022. április 19. 17:23
Várjuk ezügyben a konkrét törvényeket!!!
RasPutin
2022. április 19. 14:29
Hontnak üzenem. Vassurány.
Griffi
2022. április 19. 12:26
Lesz Fudan-os szavazás? Ha igen, akkor megy az érvénytelen szavazat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!