Az Átlátszó kimutatta, hogy 2014-től 2022-ig átbillent az ország a Fideszhez

2022. május 27. 12:14

Arra jutottak, hogy a Fidesz 2022-ben tizenhétszer jobban nyert mint 2014-ben.

2022. május 27. 12:14
null

Választási eredményelemző cikket közölt az Azonnali.hu. Kifejtették, hogy „április 3. tüzetesebb vizsgálata arra enged következtetni, hogyha miniszterelnök-jelöltként az idős Deák Ferencet ötvözték volna a fiatal Bill Clintonnal, és mögötte minden idők legjobb nemzetközi kampánystábja áll, míg a közmédia és a KESMA hirtelen tárgyilagosba vált, és a Fidesz egy forinttal nem költ több pénzt reklámra és mozgósításra, mint az ellenzék, utóbbi akkor is egyértelmű vereséget szenved.”

A billegőket vizsgálták

A portál vizsgálatának tárgya a 2014-2018 valamint 2022-es választási eredmény volt. A vizsgálathoz összesítették az ellenzék szavazatait, hogy össze tudják vetni a három időszakban. A választókerületeket 4 csoportba összesítették, aszerint, hogy mennyire fideszes vagy nem fideszes az. 2014-ben 41 olyan vk. volt, ahol az ellenzék több mint 10%-kal vezetett, 2018-ra 29 maradt, 2022-ben pedig már csak 7. Magyarán,

a nyolc év alatt az ellenzék a területeinek a háromnegyedét elvesztette.

„Látható, 2014-ben még 40 olyan körzet volt, ahol, ha összeadjuk a baloldal és a Jobbik eredményét, akkor az ellenzék több mint tíz százalékponttal veri a Fidesz jelöltjét, 2018-ban már csak 29, 2022-ben pedig mindösszesen 7. A Fidesz oldaláról nézve pedig ez így fest: 2014-ben még csak 4 tízszázalékos előnyű körzet volt, 2018-ban már 27, 2022-ben pedig 69” – írták. 

Hozzátették, hogy

ez nem olyan mértékű átrendeződés, amelyet a rossz kampány, alkalmatlan jelölt, politikai hibák valamint egy háború megmagyaráz. 

„S nem csupán az átrendeződés mértéke, de a fokozatossága is figyelemreméltó. Ismételjük: 2014-ben még csak 3 olyan körzet volt, ahol a fideszes 10 százalékponttal tudott többet az összellenzék teljesítményénél, idén mér 69, vagyis nyolc év alatt hússzorozódott ez a szám” – tették hozzá.

Nyitókép: Facebook

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2022. május 30. 06:04
"április 3. tüzetesebb vizsgálata arra enged következtetni, hogyha miniszterelnök-jelöltként az idős Deák Ferencet ötvözték volna a fiatal Bill Clintonnal, és mögötte minden idők legjobb nemzetközi kampánystábja áll, míg a közmédia és a KESMA hirtelen tárgyilagosba vált, és a Fidesz egy forinttal nem költ több pénzt reklámra és mozgósításra, mint az ellenzék, utóbbi akkor is egyértelmű vereséget szenved." A teljes ellenzék amennyiben elfogadja ezt a mondatot, fogadjunk, hogy nem a saját alkalmatlanságát olvassa ki belőle, hanem azt, hogy a fidesz csalt. Nagyobb téteim vannak arra is, hogy nem a népszerűtlen, vagy megfáradt politikusaikat teszik talonba, hanem kijelentik, hogy a fidesz demokratikusan nem leváltható!
Töki
2022. május 27. 17:37
Az igazság az, hogy végre valahára - a kormányunknak köszönhetően -, az emberek kezdenek rájönni, hogy ki az aki segít(eni akar), és ki az aki át akarja baszni, mint szart a palánkon.
FAbika
2022. május 27. 15:54
2+2 nem hogy nem 5, de nem is 4, csak 1.
villogókékfog
2022. május 27. 13:15
"a nyolc év alatt az ellenzék a területeinek a háromnegyedét elvesztette." Zene füleimnek. Remélem ez még csak a nyitány.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!