Gyöngyösi Márton: Sikerült meghaladnom a radikális Jobbikot, és önmagamat is

2022. szeptember 06. 11:43

„Óvatlan voltam” – ezt mondta a Jobbik elnöke arról, hogy választási megfigyelőként vett részt 2014-ben az Európai Unió által el nem ismert Donyecki és a Luhanszki Népköztársaságokban.

2022. szeptember 06. 11:43
null

Gyöngyösi Mártonnal, a Jobbik elnökével készített portréinterjút a hvg. A beszélgetésből kiderül, hogy Gyöngyösi öltönyben, nyakkendőben volt jelen a tévészékház 2006-os ostrománál, az akkor nemzeti radikális pártba többek közt az euroszkepticizmusa hajtotta. Mint mondja, az országgyűlés zsidó származású képviselőinek listázását követelő felszólalásáért már többször is bocsánatot kért, de beszél arról is, miért vett részt 2014-ben a donbaszi népszavazáson.

A politikai karrierjét övező irányváltosokra így reagált a jobbikos politikus: „Lehet ezt sodródásként is aposztrofálni, pedig inkább szimbiózis a közösséggel. Van, aki a házassági krízisre válással reagál, én inkább próbálom megérteni a problémát, és a közösséggel együtt megfejteni. Ezek számomra a nagy utazások, ha valaha valamiről írnom kell, ezek lesznek azok.

Nekem sikerült meghaladnom az akkori Jobbikot, és részben az akkori önmagamat is

– fogalmazott Gyöngyösi.

„Szerencsétlen, meggondolatlan” mondatnak nevezte a zsidólistázós parlamenti felszólalását. Donbasszal kapcsolatban az ukrán nyelvtörvény elleni tiltakozáshoz igyekeztem partnereket szerezni, de csak az oroszok voltak nyitottak.

Nem láttam, hogy ők nem megoldani, inkább eszkalálni akarják az ügyet. Óvatlan voltam

– mondta a Jobbik elnöke.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cinkegolyó
2022. november 20. 14:04
Sikerült meghaladnom a radikális Jobbikot, és önmagamat is. Igen, hazaárulásban mindenképpen.
Hydra Esus
2022. november 20. 13:35
"Van, aki a házassági krízisre válással reagál, én inkább próbálom megérteni a problémát" Úgy, hogy félrekúrsz? Te patkány.
hátakkor
2022. szeptember 06. 19:55
Ahogy a Mozgalom, Marci is megtért Dobrev kebelére.
Takagi
2022. szeptember 06. 16:34
Még nácinak is jellemtelen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!