Mazsihisz: Horthy szegedi emléktáblájának felavatása elfogadhatatlan

2022. október 02. 10:55

A „Horthy-kultusz újabb megnyilvánulása ellen” emelte fel a szavát a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége.

2022. október 02. 10:55
null

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közleményben tudatta: elfogadhatatlannak tartja, hogy

Szegeden domborműves emléktáblát kívánnak állítani Horthy Miklósnak,

aki több százezer magyar állampolgár haláláért felelős.

A program szerint az emléktábla avatásán beszédet kíván mondani Mihálffy Béla, a kormánykoalíció helyi parlamenti képviselője. A Mazsihisz felhívja a Fidesz-KDNP-frakció figyelmét arra, hogy képviselőjük szembemegy az antiszemitizmus ellen meghirdetett zéró tolerancia elvével, ezért arra kéri az illetékeseket, akadályozzák meg a tábla felavatását.

A közleményben a szövetség felidézte, „alig telt el pár hét azóta, hogy Horthy Miklós szobrát dicstelen módon elhelyezték a magyar parlament épületében”.

„A Mazsihisznek sajnálatos módon most újra fel kell emelnie a hangját a társadalomban tapasztalható Horthy-kultusz újabb megnyilvánulása ellen” – olvasható a szervezet hivatalos honlapján.

„A Horthy előtt való kormánypárti tisztelgés elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan” 

A Mazsihisz-elnök szerint „a Horthy előtt való kormánypárti tisztelgés elfogadhatatlan és megbocsáthatatlan”. Majd azzal folytatta, hogy „amennyiben a magyar zsidó közösséget képviselő Mazsihisz kérése nem találna meghallgatásra, úgy a zéró tolerancia elvének meghirdetését csak jól hangzó politikai gesztusnak tudjuk tekinteni, nem többnek. Bízunk benne, nem erről van szó, és

Végül Heisler azzal a kéréssel fordult a kormánykoalíció minden képviselője felé, hogy „tartsa tiszteletben Orbán Viktor miniszterelnök 2015-ben, a Parlamentben elmondott szavait: »Nem támogatható az alkotmány szerint Magyarország szuverenitásának elvesztésekor hatalmon lévő politikai vezetőnek történő szoborállítás«.

Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Összesen 149 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lobodi
2022. október 02. 18:57
Horthy mentette meg a koszos valagatokat a németektől. Kár volt.
Töki
2022. október 02. 18:17
Fejezzétek már be ezt a Horthyzást fasszopó metszetfaszúak! Örüljetek, hogy éltek, és ezt nagyban neki köszönhetitek!
nempolitizálok
2022. október 02. 16:59
Jó, felemelte, lehet továbbmenni. Az sem mindenkinek tetszik, amit a MAZSIHISZ csinál.
kurbitalis
2022. október 02. 16:50
Soros ellen ugass, féreg, aki egy nyilas segédeként rabolta ki a zsidókat! Miközben Horthy az ország megszállásáig katonasággal védte a gettót.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!