„Az MSZP nem érdekelt abban, amit a DK vezetői hirdetnek” – vélekedik a szocialisták társelnöke Gyurcsányék árnyékkormányáról

2022. október 09. 21:00

Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes sincs elragadtatva az árnyékkormánytól.

2022. október 09. 21:00
null
Bokor Gábor
Bokor Gábor

Az MSZP XIII. kerületben tartott „Rezsifórum” néven meghirdetett eseményén járt a Mandiner, ahol a párt vezető politikusaitól érdeklődtünk, mit gondolnak a Demokratikus Koalíció által kreált árnyékkormányról. Bár Tóth Bertalan társelnök és Hiszékeny Dezső, a kerület szocialista országgyűlési képviselője nem akart nyilatkozni, Komjáthi Imre elnökhelyettest és Kunhalmi Ágnes társelnököt lapunk szóra tudta bírni.

– mondta a Mandinernek Komjáthi Imre, aki szerint  van olyan párt, amelyik saját logikáját követi és hatalomeszközökben gondolkodik, ám állítása szerint az MSZP nem ilyen.

A társastánchoz mindig két ember kell

Kunhalmi Ágnes a Mandinernek cáfolta, hogy bármiféle együttműködés legyen a közeljövőben a szocialisták és a Demokratikus Koalíció között. 

– definiálta a helyzetet az MSZP társelnöke.

Kunhalmi Ágnes elmondta, az ellenzéki térfélen az ellenzéki szereplőknek egyenrangú félként kell tekinteniük a másikra. Úgy folytatta, nem szabad a hidakat felégetni egymás között és nem szabad ennyire bezárkózni. Arra a kérdésre, hogy akkor a szocialisták szerint az árnyékkormány létrehozása hídégetésnek minősül, az MSZP társelnöke elmondta, attól fél, hogy az lesz,

mindenesetre az MSZP nem érdekelt abban, amit a DK vezetői hirdetnek. 

Az interjút Kunhalmi Ágnes azzal zárta, hogy a szocialisták elsődleges feladat, hogy tovább növelje az ellenzéki szavazók számát.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BlancoAgilon38
2022. október 10. 12:14
Még Hiszékeny Dezső se hiszi el, amit balról pofáztok bmeg...
Most80
2022. október 10. 07:23
Sokáig húzza az emeszpé, váratlanul sokáig. Ám ami késik, nem múlik. Gyurcsányék egyet tudnak: folyamatosan a felszínen kell maradni, benne kell lenni a hírekben, szinte mindegy is, hogy mivel. Egyébként az helyes (lenne), ha az ellenzéki pártok végre a saját súlycsoportjuknak megfelelő ellenfelet keresnének: egy másik ellenzéki pártot. Kár a Fidesz-KDNP legyőzéséről álmodozni annak, aki egy olyan ellenfelet sem tud eltakarítani a pályáról, mint egy tetszőleges ellenzéki párt. (E tekintetben a DK kicsit kilóg a sorból, némi csekélyke kompetencia birtokosaként.)
gictun
2022. október 10. 05:06
Gyurcsányt kirúgta az MSZP. Ő akkor bosszút esküdött. Most ezt váltja valóra: mindenkit bedarál. Gyurcsány az ellenzék legnagyobb ellensége. ÉBREDJ ELLENZÉK! Nektek nem O.V. az első számú ellenfeletek, hanem Gyurcsány!!! Amíg Ő rátok telepszik, nektek nem terem babér.
misi53
2022. október 09. 23:41
Hány ezer egyszerű naív párttagot basztatok át a retek Gyurcsány miatt ! Oda a vagyon a 30ezres taglétszám ,infrastruktúra, kinek fogtok elszámolni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!