„Ez becsületbeli ügy, nekem tiszta a lelkiismeretem” – Kárász Róbert a Mandinernek

2022. november 11. 20:01

A műsorvezető ragaszkodik az igazához: szerinte Baranyi Krisztina igenis tudott a botrányos műsor előtt arról, ki fogja kérdezni. A következő két hétben már nem megy be az ATV-be, előre tekint.

2022. november 11. 20:01
null
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Tovább bonyolódik a ferencvárosi polgármester és a Pesti Srácok újságírója ATV-s összetűzésének ügye. Emlékezetes, Baranyi Krisztina nem volt hajlandó válaszolni a kérdezőnek hívott Szalai Szilárd kérdéseire a Szigorlat című műsor múlt pénteki adásában. Akkor ezt mondta: „Kicsit kellemetlen helyzetbe hoztak engem, ugye én régóta hangoztatom, hogy propagandamédiának, ócska fizetett propagandistáknak soha nem nyilatkozom, úgyhogy most sem fogom ezt megtenni. Nem tudtam, hogy ön itt lesz, és ha tudom, akkor nem jövök el.”

Az elmúlt héten több vita lezajlott, vélemény elhangzott a példátlan esettel kapcsolatban, ennek során felmerült az is, vajon Baranyi tényleg a stúdióban szembesült-e azzal, hogy Szalai áll majd vele szemben. A kerületvezető ugyebár állította, hogy igen. Korábban beszámoltunk róla, az ATV műsorvezetője, Kárász Róbert azonban cáfolta Baranyi Krisztinát. A csatorna részéről a műsorban kérdező Kárász egy hozzászólásban megemlítette:

a ferencvárosi polgármester az ominózus adás előtt találkozott a PestiSrácok.hu újságírójával.

Baranyi Krisztina: Kárász hazudik

A 24.hu felhívta Baranyi Krisztinát, hogy reagáljon erre. A polgármester azt mondta: Kárász Róbert hazudik, az „ATV műsorvezetője pontosan úgy csúsztat és torzít, mint a szennymédia propagandistái.” Az ATV pedig a portál kérdésére úgy válaszolt: „Kárász Róbert az ATV engedélye nélkül kommentált a Facebookon, és mivel a leírtak nem tükrözték a valóságot, a csatorna arra kérte, hogy törölje a megjegyzését.”

A helyzetet bonyolítja, hogy az ATV vezérigazgatója, Németh S. Szilárd egy hétfőn megjelent interjúban még azt állította, Baranyinak is meglett volna a lehetősége, hogy jelezze, nem kíván a Pesti Srácok újságírójával egy műsorban szerepelni. Úgy fogalmazott: „Ha eddig bárki jelezte, hogy nem hajlandó valakivel egy stúdióban lenni, a kollégák általában figyelembe vették. Ez a lehetőség itt is adott volt.”

Kérdés, ha Baranyi valóban nem találkozott az adás előtt Szalai Szilárddal, és nem is tudott arról, hogy ő fogja kérdezni, akkor miért nyilatkozta azt az ATV vezérigazgatója,

adott volt Baranyinak is a lehetőség, hogy jelezze, nem kíván Szalaival egy stúdióban szerepelni.

Úgy tudjuk, többen értetlenül állnak a csatornánál a polgármester hivatalos verziója előtt.

Kárász: Tartom magam az igazamhoz

Mindezek után megkerestük az ATV-nél egyébként már a felmondási idejét töltő Kárászt. „Az én lelkiismeretem ezer százalékosan tiszta! A mai napig ott cseng a fülemben, ahogy Baranyi utólag szóvá teszi a futólagos találkozást és felismerést a Pesti Srácok kérdezőjével! Sajnos gellert kapott ez az ügy. Az egész már nem arról szól, hogy a polgármester miért nem válaszolt az ominózus műsorban, illetve hogy ki újságíró vagy ki propagandista” – fogalmazott elöljáróban.

Elismerte, nem kért engedélyt a csatornától arra, hogy reagáljon Fürjes Balázs államtitkár posztja alatt az ott folyó vitára, de számtalanszor hozzászólást írt már a közösségi médiában, nem gondolta, hogy ez szükséges. Ráadásul most egy kommentháború tisztázása végett írta oda az „aznap reggeli pillanatot”.

„Aztán a mai nap folyamán az ATV részéről jelezték, hogy a komment miatt keressem meg, hívjam fel Baranyit, tisztázzam vele a helyzetet. Felhívtam! Hosszan beszéltünk, higgadtan. Ő tartotta magát ahhoz, hogy nem úgy emlékszik, ahogy én, vagyis nem értettünk egyet. De a telefonbeszélgetés során nem mondott semmilyen dehonesztálót vagy sértőt, durvát, pláne nem olyan szitkokat, amiket fél órával később nyilvánosan a fejemre szórt – magyarázta Kárász. – Sőt, most már egyenesen hazugnak állít be. Mindezt tetézi, hogy ezzel párhuzamosan adta ki azt a bizonyos közleményt az ATV arról, hogy lényegében nem tudják megerősíteni a kommentem tartalmát.”

Kárász Róbert mindezek után aláhúzta:

többet ott nem vezetek műsort. A bizalom megbicsaklott, én azonban tartom magam az igazamhoz. Hat és fél évet dolgoztam az ATV-nél, sok ellenzéki politikussal beszéltem, furcsa, hogy pont most akarnak meghazudtolni. Ezt nem hagyhatom annyiban.”

Kitért arra is, azt tartja különösen problémásnak, hogy egy polgármester így viselkedik. „Az ember szemébe mézes-mázas, majd a következő pillanatban hátba szúrja!”

Kárász mindenesetre hangsúlyozza: ezt a fejezetet lezártnak tekinti, most a jövőre kíván koncentrálni, előre tekint.

Összesen 289 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dolll
2022. november 16. 22:50
Meg kéne tanulni először is helyesen írni, mielőtt úgy dönt megosztja véleményét. Mi jellemző amúgy a "fideszesekre"? Hogy elhagyják a stúdiót? Tud még erre -lehetőleg több- példát is mondani? És végezetül: mindenkinek joga van , bármilyen számára kényelmetlen, terhelő, méltatlannak érzett helyzetből kivonódni. Ebben pedig az is benne van, egy másik fél se teremtsen olyan helyzetet, (Pokorny esetén ugye Kálmán Olga) amikor már végképp méltatlan lesz egy szituáció, és ott, abban a stílusban már nem lehet, nincs értelme folytatni. Ön most előadta, hogy mi a véleménye a "fideszesekről". Kár, hogy egyébként egyéb releváns érvelése nem volt. Meg ugye, gondolata sem, ami a cikkhez szólt volna.
amentet
2022. november 15. 13:34
Kárász fideszes szarházi, pont ő mondana igazat na ne nevetessen ki magát, ő meg a becsület :D a szó jelentésével sincs tisztában
Tozin Ci
2022. november 14. 09:28
Érdeklődöm, tudja-e valaki, hogy mit mondott, vagy mit írt Emíli arról, hogy Baranyi és Szalai találkozott-e az ominózus Szigorlat-adás előtt?
Dolll
2022. november 13. 01:15
Na, most untam meg a sok kommentet. Az senkinek sem tűnt fel, hogy az ATV-ben nem a Balázs show zajlott, hogy "induljon a fal"????? Nem takarta el függöny, sem az újságírókat, sem Baranyit, pedig számára (és számunkra) előnyös lett volna, ha le van takarva. Ha akarta volna, akár a stúdióból is kimegy. Volt már erre példa. Pont az ATV-ben. (Pokorny Z.hagyta faképnél Kálmán Olgát - jól tette)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!