„De ti még a Sátánnak is túl férgek vagytok” – Pankotai Lili is megtartotta idei „ünnepi beszédét”

2023. március 15. 19:13

Az ellenzéki aktivista beszédéből az is kiderült, hogy ki vette el tőle a hazaszeretet érzését.

2023. március 15. 19:13
null

A 444 tudósítása szerint Pankotai Lili is felszólalt az ellenzék március 15-i ünnepi rendezvényén, amelyet a Hősök terén tartottak meg. A pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának egykori diákja felszólalását a Szózattal kezdte, majd aktuálpolitikai témákra evezve úgy folytatta:

Szóval figyelj, miért is hagyjuk hátra bölcsőnk és földünk, mely már nem ápol, csak takar. Eltakar. Majd ha van hangod, és használod is, el is tiporja azt. Mert ugyebár a szólásszabadság az egy dolog, de a szólás utáni, az már egy másik. Takarja a bűnt, mit felsőbb körök követnek.”

„Húgy- és szarszagban érezzük magunkat igazán otthon”

Az aktivista a legkeményebb szavakat a végére tartogatta, nem fukarkodott a jelzőkkel amikor a „hatalomról”  fejtette ki véleményét:

És te miért fosztod ki az országot? Mikor kifosztod az országot, mi ezt ölbe tett kézzel nézzük? Ugye nem gondolod, elvtárs? És te, aki ezt végignézed, kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete. Évezredes az ing mit a legtöbb magyar most sem húz fel. Öltsd hát magadra végre történelmünk mocskát, és valld be végre, hogy nekünk mindig, mindig kellett ez a balsors. Minket mindig tépett. Mert ugyebár csak a húgy- és szarszagban érezzük magunkat igazán otthon, De a legvégén, mikor generációm útlevéllel kezében lassan országunk peremének legszélén, azaz most, tedd fel a kérdést: Hazádnak, rendületlenül igaz híve voltál-e ó, magyar?"

Nyitókép: Képmetszet

Összesen 312 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bakandri
2023. március 18. 20:20
Kedves Kislány! Amennyiben az embernek saját gondolatai vannak azt a fejéből mondja, nem a telefonjából. Tévúton vagy, lehet, hogy ezt az utat nem te választottad . Sajnállak.
torzsmokus
2023. március 17. 18:18
A szó szerinti Krúbi idézetet senki nem vette észre, mindenki csak az elsődleges jelentésen fröcsög, pedig az intertextualitás sokat jelent itt.
Lajoss
2023. március 17. 16:54
Sajnos igaza van.
tartarossz.blog
2023. március 17. 00:36
"Miért basszátok szét az országomat, Miért rúgjátok hasba az ápolót, Miért ültetitek szamárpadba a tanárokat, Miért szarjátok szájba az álmodót? Ti még a Sátánnak is túl gecik vagytok, Még ő is megvet titeket, Mert a Sátán bátran vállalja magát, De ti hívőként lettetek hitetlenek." /Kiss Tibor verse - Quimby / https://www.facebook.com/veiszeralinda/videos/1585184531491860/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!