Sebestyén Balázs a vasvillás megjegyzéséről: nem úgy és nem azt mondta, de eszében sincs mentegetőzni

2023. március 07. 13:24

A genderőrületről a médiaszemélyiség a HVG podcastjában azt mondta, neki az évezredes szerepeit, hagyományait, kulturális beállítottságát ne kelljen megváltoztatni.

2023. március 07. 13:24
null

Amit legtöbbször írnak rólunk, az nem úgy, nem abban a formában hangzik el – mondta Sebestyén Balázs a HVG Fülke Extra című podcastjában Nagy Iván Zoltán műsorvezetőnek arra a kérdésére, hogy tudatosan vállalnak-e be provokatív témákat a rádióműsorukban. Az ország egyik legismertebb médiaszemélysisége ugyanakkor kijelentette, ezzel nem mentegetőzik, csak sokan, akik kritikát írnak róla, nem veszik a fáradságot, hogy végighallgassák és megértsék azt, amit elmondott. Mindenki a maga meggyőződésének, ideológiájának, tulajdonosának, érdekszférájának hasznos mondatot kapja ki és kreál abból valamit, amit azután fel tud használni, nem tudják a mondottakat összefüggéseikben értelmezni – állította.

Kicsi a különbség, de mást jelent a két állítás

Ez ugyan nem tartja bajnak, emiatt nem mérges, csak az általános szellemi színvonalat sajnálja elveszni. Ez volt a helyzet szerinte a vasvillás megjegyzésével kapcsolatban – fejtette ki –, hiszen nem mondta, hogy valakibe beleállítaná a vasvillát, még ha egyébként így is gondolta volna. A vidéken élő beszélgetőtársának vetette fel – aki úgy fogalmazott, hogy nem örülne, ha a lánya így jönne haza (mármint egy ilyen férfival, utalva pedagógiai asszisztens botrányára – a szerk.) –, hogy ne finomkodjon, ő valószínűleg beleállítaná a vasvillát a hátába. Kicsinek tűnik a különbség, de egészen mást jelent a két állítás – közölte.

Ezután Nagy Iván Zoltán szóba hozta a transzfób témát – erre Sebestyén mosolyogva közbevetette, „a ti generációtok érzékeny erre”, – amivel a műsorvezető egyet is értett, de emlékeztetett, Sebestyén az egyik műsorában leszögezte, hogy nem transzfób, majd elmondott minden olyat, amikor a transzfób emberek azzal akarnak érvelni, hogy ők nem transzfóbok, például, hogy

Ezt Nagy ugyan nem tartja uszításnak, de szerinte Sebestyén előhozott egy olyan kérdést, amelyre nem feltétlenül van szükség, és arra sem, hogy a kisebbséggel szórakozzanak.

„Miért jó az a transzközösségnek, mi célt szolgál, hogy valakit felküldenek a jégre, elesik, és azután kinevetik?” – kérdezett vissza Sebestyén (utalva a transznemű finn jégtáncosra – a szerk.), s meg is válaszolta, semmiféle célt nem szolgál, és akik lelkileg ugyanazt érzik, azoknak a legrosszabb ez a fejlemény. Nagy Iván Zoltán szerint ez a téma marginális, Sebestyén ezzel az állítással nem értett egyet, majd a genderőrületről beszélt.

Genderőrület két megközelítésben

Amikor Nagy visszakérdezett, mit tart genderőrületnek, a médiaszemélyiség példákkal illusztrálta: neki az furcsa, ha el kell vetni a „Hölgyeim és uraim”, megszólítást, évezredes nemi szerepekkel kell leszámolni, mert valakit zavar, vagy évszázadokkal ezelőtt írt könyveket emiatt változtatnak meg. Ez nem jó irány – állítja Sebestyén, s hozzátette, mindenki úgy él, olyan testben, lélekben, ahogy szeretne, de „nekem az évezredes szerepeimet, hagyományaimat, kulturális beállítottságomat ne kelljen átírni, megváltoztatni” – fogalmazott.

Nagy Iván Zoltán szerint ilyen nehéz témát nem lenne szabad bevinni egy könnyed hangvételű reggeli beszélgetős műsorba, amire Sebestyén azt mondta, a háború, az infláció, a Covid is nehéz témák, mégis foglalkoztak vele. A podcast műsorvezetője szerint ezek abban különböznek a genderkérdésektől, hogy ez utóbbiakban nincs semmi megosztó, Sebestyénék pedig hőbörögtek a finn jégtáncoson.

A médiaszemélyiség viszont azt mondta,

nem hőbörögtek, mindössze felhozták a témát.

Ezután a Nagy Iván arra utalt, hogy Sebestyénék közéleti témákban tett véleménye olykor konvergálhat egy politikai állásfoglalással. Sebestyén erre kijelentette, az a baj, hogy „a ti paranoiátok abban fellelhető, hogy mindig azt próbáljátok rajtunk számon kérni, hogy éppen kinek a mantráját fújjuk, miközben mi egy kicsit megpróbáljuk mindezt távolabbról nézni. S kijelentette, sokfajta szakértővel, megszólalóval tudnak hitelesek lenni.

Nem megmondóemberek

A sokszínűségben hisznek, nem megmondóemberek – fejtette ki –, s az természetes, hogy eközben időnként belecsúszik a műsorvezetők magánvéleménye, ami akár megegyezhet a kormány vagy az ellenzék nézeteivel is. S elmondta, akik őket kritizálják, szűk perspektívában nézik mindezt, azt akarják igazolni, hogy rajtakapták őket, hogy kinek a szekerét tolják, holott ők már rengeteg tulajdonosváltáson estek keresztül, sok politikai harcot láttak, így ők már mindenkinek kellett, hogy dolgozzanak.

Nyitókép: YouTube

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tetx
2023. március 08. 00:25
Nem ért egyet vele, tehát azt mondja megosztó, azaz rögtön minősít.
Lajoss
2023. március 07. 21:08
Balázs egy majdnem neres tahó.
KBA98
2023. március 07. 16:19
Nem csípem Balázst, de vasvillával kapcsolatban egyetértek vele!
MaBaker
2023. március 07. 16:13
"Sebestyén azt mondta, a háború, az infláció, a Covid is nehéz témák, mégis foglalkoztak vele. A podcast műsorvezetője szerint ezek abban különböznek a genderkérdésektől, hogy ez utóbbiakban nincs semmi megosztó" Húúúú bazmeg. Kilógott az egybites processzor a HVG száján. Maga az életre kelt agyatlan NPC (non-playing character) mém a csávó: https://media.patriots.win/post/Ol7FzyPwBV0q.png https://media.patriots.win/post/n045oDYRF8BN.jpeg
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!