Megint felmondott két újságíró a 444-nél

2023. május 09. 20:53

 Boros Júlia szerkesztő-újságíró és Kiss Imola újságíró is távozik, így rövid időn belül négy munkatársát vesztette el a lap.

2023. május 09. 20:53
null

A Media1 információi szerint távozik a 444.hu szerkesztőségéből Boros Júlia szerkesztő-újságíró és Kiss Imola újságíró, és mindketten maguk döntöttek így – ezt a magyar médiára szakosodott honlap érdeklődésére a kiadó vezérigazgatója is megerősítette kedden.

A Média1 szerint Boros és Kiss távozása összefüggésben van a 444-nél az elmúlt hetekben kialakult helyzettel.

Ismert: először Mészáros Zsófia szerkesztő mondott fel, majd hétfőn Magyari Péter külpolitikai újságíró jelentette be távozását – azóta az is kiderült hogy a Válasz Online-nál folytatja.

A háttérinformációk szerint az egész felmondási hullám eredete a lap egyik középvezetőjének „bullyingre emlékeztető, azaz elfogadhatatlan munkahelyi viselkedése”, amely miatt többen írásban panaszt tettek, majd a felsővezetés reakciója után jelentették be távozásukat.

Elemző: A forradalom felfalja gyermekeit: haldoklik a 444 (VIDEÓ)

Gyenge olvasottság, mélyülő belső botrányok és folyamatos felmondások - ez jellemzi a 444.hu nevű internetes portált - fogalmazott legújabb videóelemzésében Deák Dániel. A XXI. Század Intézet vezető elemzője kiemelte: „a kiszivárgó információk szerint a woke ideológia lelkes híveinek számító új kollegák szembe kerültek a már korábban is a lapnál dolgozó újságírókkal , ami akkora belső megosztottságot eredményezett, hogy már sokak számára ellehetetlenült a normális munkavégzés a lapnál".

Nyitókép: Facebook  

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csjanos
2023. május 10. 14:16
....a jobbak mennek el....de a szelleme ennek a szófosó bandának ott maradt...azt kéne elűzni...pfuj
fado
2023. május 10. 12:01
Fortyog a bélsár
DoomGuy
2023. május 10. 11:12
Ki nem szarja le? Minél több 4-es megy kukába, vagy értelmes munkára, annál jobb.
olvass
2023. május 10. 10:24
A Zorbán veszéjezteti a sajtószabaccságott !!! Mámegin !!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!