Politikai megrendelést emlegetett a bíróságon a VV Fanni-ügy vádlottja

2023. május 10. 13:30

Az ügyészség felemelné az első fokon életfogytiglanra ítélt B. László feltételes szabadulásának lehetséges időpontját, a vádlott a felmentését kérte. Szerinte mivel nincs meg a holttest, nem lehet beszélni gyilkosságról és gyilkosról sem. A Fővárosi Ítélőtábla jövő héten hirdeti ki a másodfokú ítéletét.

2023. május 10. 13:30
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Szerdán megkezdődött másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán a VV Fanni néven elhíresült Novozánszki Fanni meggyilkolásának ügyében indult büntetőper.

Ahogy korábbi cikkünkben felidéztük, az egykori valóságshow-szereplő, később luxusprostituálttá váló Novozánszki Fanni 2017 novemberében tűnt el gyanús körülmények között lakásáról és azóta sem adott életjelet magáról.

A rendőrség a nyomozás során arra jutott, hogy a lány gyilkosság áldozatává vált, meg is találta a feltételezett tettest, aki ellen a Fővárosi Főügyészség 2019 októberében, nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt emelt vádat. 

A vád szerint a vádlott anyagi helyzete 2017 őszén kritikussá vált, ezért pénzhez akart jutni. Megismerkedett Novoszánszki Fannival, akiről tudta, hogy értékeit a lakásában tartja. Találkozót beszélt meg vele a lány lakására, ahol súlyosan bántalmazta, majd a már feltételezhetően halott lányt autóval – több helyszínt érintve – végül Szalkszetmártonra vitte, ahol a holttestét a Dunába helyezte. A holttest azonban a mai napig nem került elő, bár a hatóságok rengeteg erőfeszítést tettek annak felkutatására.

Az első fokon Fővárosi Törvényszék ezzel együtt bizonyítottnak találta a vádat és 2022 júliusában

életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte B. Lászlót, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját pedig huszonöt évben határozta meg.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

A vádlott nem tágít 

A mai tárgyaláson az ártatlanságához az elejétől fogva ragaszkodó vádlott két órán keresztül sorolta az elsőfokú bíróság, általa ellentmondásosnak tartott megállapításait. B. László az első fokú ítéletet iratellenesnek, jogsértőnek és törvénytelennek nevezett.

Mint fogalmazott, bántani sem bántotta Novoszánszki Fannit, nemhogy elvette volna az életét. 

A vádlott több részlet kapcsán is azt mondta, hogy a bíróság politikai megrendelésre nem volt hajlandó tisztázni az általa említett ellentmondásokat.

Szerinte valamilyen politikus nem engedi, hogy kiderüljön az igazság, hol is van most Novozánszki Fanni.

Hogy ezt az állítását mire alapozta, azt azonban nem fejtette ki. 

A vádlott most is igyekezett belekapaszkodni abba a ténybe, hogy továbbra sincs meg a holttest, így az sem bizonyított, hogy Novozánszky Fanni meghalt volna. Ha pedig nincs holttest, akkor nincs gyilkosság és nincs gyilkos sem – érvelt B. László. 

A vádlott felszólalása végén a felmentését kérte, vagy azt, hogy legfeljebb elsősegély elmulasztása vagy személyi szabadság megsértésében mondják ki bűnösnek. Ehhez csatlakozott védője is, hozzátéve, hogy bizonyítottság hiányában kéri ügyfele felmentését. Az ügyvéd is azt hangsúlyozta, hogy számos részlet maradt tisztázatlan, az elsőfokú bíróság fikciókra, feltételezésekre alapozta ítéletét. 

Az ügyészség súlyosítana

Az eljáró ügyész perbeszédében elmondta, hogy az első fokú ítéletet alapvetően helytállónak tartják, a vádlotti védekezés minden pontja cáfolható volt. A közvetett bizonyítékok alátámasztották, hogy gyilkosság történt, az emberölést pedig a vádlott követte el, szándékosan.

Az ügyészség ezzel együtt

azt indítványozta, hogy a táblabíróság a feltételes szabadságra bocsátás határidejét emelje fel.

A sértetti képviselő Lichy József ügyvéd csatlkozott az ügyész által elmondottakhoz és rendkívül visszásnak nevezte, hogy a vádlott végig másra akarta hárítani a felelősséget.

A Fővárosi Ítélőtábla május 17-én hirdet majd másodfokú ítéletet az ügyben. 

Nyitókép: VV Fanni a Való Világ című műsorban (Fotó: Bársony Bence / RTL II)

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gáspár
2023. május 11. 03:16
" Aki kurvának áll, ne csodálkozzon ha megbasszák! "
Dolll
2023. május 10. 21:39
Pofátlan, aljas szélhámos senkiházi ez a B.László, és 5. éve már gyilkos is. Egy tehetségtelen semmirekellő volt, vélhetően sok fejfájást okozott a családjának. Tőle már csak a szintén pofátlan, rossz arcú, ügyvéd nagybácsikája volt visszataszítóbb, aki tanult emberhez méltatlan képtelenségekkel próbálta mentegetni a nyakig sáros rokonát.
Kaldvi
2023. május 10. 20:22
véfanni a mandineren? mi ez a bulvár fasság?
világbéka
2023. május 10. 17:34
Bordmann Péter a Borsnak azt monda: valóban így történt, többször hajnalban is felhívta őt B. László, de hogy miről beszéltek, az ügyvédi titok marad. Brodmann Péter szerint egyébként B. László ebben az időszakban más ügyvédeket is felkeresett, az egyikkel az elfogása előtti napon is tárgyalt. https://index.hu/belfold/2018/05/10/vv_fanni_novoszanszki_fanni_ugyved_brodmann_peter_telefon/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!