Osváth Zsolt a hazánkat elítélő EP-állásfoglalásról: Pont annyi jelentősége van, minthogy a Hont kattogtatja a tollát. Semmi! (VIDEÓ)

2023. június 06. 07:38

Konok Péter szerint „az EP maga a politikai showbusiness”.

2023. június 06. 07:38
null

Hétfőn este ismét jelentkezett az ATV műsorán az Öt című műsor, melyben ezúttal Konok Péter történész, Osváth Zsolt influenszer, Ceglédi Zoltán politikai elemző és Hont András újságíró voltak Dévényi István vendégei.

A műsorvezető a beszélgetés legelején felidézte, hogy az Európai Parlament megszavazta azt az állásfoglalást, amely megkérdőjelezi Magyarország alkalmasságát arra, hogy betöltse az Európai Unió Tanácsának elnöki tisztségét. „A dokumentum szerint rendre megsérti az EU alapvető értékeit, gyengíti a magyar jogállamiság állapotát, és nem működik együtt Brüsszellel, ezért a Tanácsnak mielőbbi megoldást kell találnia a 2024 második felében esedékes elnökségi időszakra” – hangzott el a műsorban.

Dévényi ezután arról beszélt, hogy

Míg más vélemények szerint ez egy szigorú figyelmeztetés”.

„Az EP maga a politikai showbusiness”

Hont András először minderre csak úgy reagált, hogy „hűha”. Majd Konok Péter ragadta magához a szót, aki szerint az EP-nek valóban „nem osztanak lapot”, mert lényegében nincs jogkörük beleszólni ebbe a kérdésbe. Ennek ellenére a történész úgy véli, „ez valóban egy komoly figyelmeztetés.Tehát így mind a két narratíva egyszerre igaz” – jelentette ki. Majd arról is szólt, hogy „igazán szórakoztató dolgok hangzottak el a vitán. (...) Az EP maga a politikai showbusiness”.

Osváth Zsolt digitális tartalomkészítő is elmondta a véleményét a témában. Az egykori valóságshow szereplő szerint attól, hogy „erről beszéltek az EU-ban, annak pont annyi jelentősége van, minthogy a Hont kattogtatja a tollát. Semmi!”

A vonatkozó részletet alább tekinthetik meg:

***

***

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Robertoo
2023. június 06. 22:05
Zsolt! Ígérgetsz, ígérgetsz. Aztán semmi. Arról volt szó, hogy el kell menekülnöd Magyarországról, a gonosz rezsim elől, mert az üldöz téged. Ehhez képest interjút adsz, tv show-ban szerepelsz, meg ilyenek. ...... Korábban bíztam benned. Hiteltelen lettél.
alphaville
2023. június 06. 14:56
Osváth, mikor a hülye okoskodik. Amúgy nem el akart költözni az országból?
mumuxax
2023. június 06. 14:01
Tudnom kéne, ki az az Osváth Zsolt? Ebben az országban már bárkiből híresség lehet?
need-info
2023. június 06. 13:13
Miért nem alapít egyből már pártot a zsóti? Lenne rá igény...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!