Varga Judit: A magyar EU-s elnökség kiterjesztené a jogállamisági vizsgálatot az Európai Parlamentre is

2023. június 07. 22:11

Az igazságügyi miniszter elmondta, hogy nem lehet elvenni hazánktól az uniós elnökséget.

2023. június 07. 22:11
null

„Rossz hír a minket alattomosan támadó Európai Parlament számára, hogy teljesen feleslegesen szavaztak a hazánkat elítélő javaslatról” – mondta el Varga Judit igazságügyi miniszter a Hír TV Napi Aktuális című műsorában. A miniszter azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió balliberális többsége megakadályozná, hogy hazánk töltse be a soron következő uniós elnökségi tisztséget elmondta, hogy az EP-nek semmilyen lehetősége nincs erre.

– fogalmazott.

Ezzel szemben a tagállamokkal és a Tanács Főtitkárságával, amely egy szakmai szervezet, jól halad a soros elnökség előkészítése.  

Varga Judit szerint az EP azért dolgozik a magyar elnökség ellen, mert frusztrált, ennek pedig az az oka, hogy a magyar elnökség egyik kiemelt programpontja lesz a jogállamiság vizsgálata. A magyar elnökség pedig

a jogállamisági vizsgálatot kiterjesztené az Európai Parlamentre is,

hogy vajon az EP betartja a rá vonatkozó előírásokat.  

Arra kérdésre válaszolva, hogy lesz-e az elnökségnek konkrét javaslata, azt válaszolta, hogy az elnökség kezében számos nem jogalkotási eszköz is van, amelyekkel egy olyan politikai témát is napirendre lehet venni, amely valóban releváns az Európai Unió szempontjából.  

Varga Judit: Szinte senkit sem érdekelt a „Magyarországot elítélő drámázgatás"

Varga Judit hivatalos Facebook-oldalán osztott meg egy fényképet az Európa Parlament plenáris üléséről, amelyen a Magyarországot elítélő javaslatról vitáztak. A képen jól látható, hogy szinte üresek a padsorok, az igazságügyi miniszter a következő kommentárt fűzte a képhez: „Beszédes a látvány! Tegnap pont ennyi EP-képviselőt érdekelt a Magyarországot elítélő drámázgatás vagyis az úgynevezett parlamenti vita...

 

Nyitókép: Varga Judit Facbook-oldala

Összesen 94 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizálok
2023. június 08. 13:20
Az eurolibsik hatalmas pánikban vannak. Egész európa azt szeretné,,hogy kivizsgálják korrupciós ügyeiket és bennünk, a magyar elnökségben látják ennek zálogát. Nagyon várjuk!!!
Vakfolt
2023. június 08. 11:35
"A magyar EU-s elnökség kiterjesztené a jogállamisági vizsgálatot az Európai Parlamentre is" Ideje megmogyorózni a vitéz szabólegényeket. Már csak a kölcsönösség jegyében is.
..--..
2023. június 08. 11:02
-zsoltkom- "Az igazságügyi miniszter elmondta, hogy nem lehet elvenni hazánktól az uniós elnökséget. " Még elég messze van 2024 júliusa. És hát az uniós pénzre is mondták már Vargáék, hogy most aztán már mindjárt küldik... Meg aztán lehet, hogy meg kellene nézni-értelmezni, hogy az -elvenni- az mit is jelenthet még azon kívül, amit szokásos rajta érteni. Szerintem az is elvenni-t jelent, ha a magyar elnök mellé egy másik hasonló jogkörű embert tesztnek gardedámnak és mindenhová követi a "magyar elnökséget", aki nem hagyja, hogy unióellenes döntések szülessenek... kapcsolatok alakuljanak.
masikhozzaszolo
2023. június 08. 09:43
Kiterjesztené. Teljesen szokásos módon kell csinálni. Gondolom, már az ítéletünk megvan, csak a vizsgálat kell..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!