Szó sincs kivonulásról, továbbra is pénzelik majd az európai szervezeteket – állítja a Soros-alapítvány szóvivője

2023. augusztus 15. 05:48

Továbbra is támogatni fogják az emberi jogokat, a demokráciát és az elszámoltatható kormányzást a régióban, tisztázta Alissa Sadler. Ráadásul Brüsszel is alaposan megnyitotta közben a pénzcsapokat az NGO-k számára.

2023. augusztus 15. 05:48
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Megírtuk: kivonul Európából, s a világ más részeire koncentrál a jövőben a Soros György nevével fémjelzett, ám már a fia, Alexander által igazgatott Open Society Foundations (OSF), azaz a Nyílt Társadalom Alapítványok. Erről a Szabad Európa cikke szerint számos hazai szervezet is kapott értesítést.

Ezt is ajánljuk a témában

Alissa Sadler, az OSF szóvivője ugyanakkor a hvg.hu-nak azt írta:

továbbra is Európa-szerte támogatni fogják a civil szervezeteket, ideértve az EU külügyeivel foglalkozó csoportokat is,

valamint fenntartják az európai roma közösségeknek folyósított támogatásaikat is. Emellett közlése szerint továbbra is támogatni fogják az emberi jogokat, a demokráciát és az elszámoltatható kormányzást a régióban – az utóbbiakat azonban főleg Ukrajnában, Moldovában, Kirgizisztánban és a Nyugat-Balkánon, nemzeti alapítványaikon keresztül. Az átszervezés ráadásul állítólag már egy ideje zajlik, további részleteket azonban nem árult el a lapnak a szóvivő.

A HVG kitér arra is, a Soros-alapítványok több magyar, a kormánytól független újságot is támogatnak: kapott tőlük pénzt a 444, de a Direkt36 és az Átlátszó oknyomozó lapok is, így a változás őket is érintheti. Ugyanakkor a legtöbb, a lapnak nyilatkozó szervezet szerint

évek óta zajlik az átalakítás a Nyílt Társadalom Alapítványokban.

Az, hogy az alapítványok átszervezik működésüket és bizonyos támogatási formáikat valószínűleg megszüntetik, véleményük szerint nem érhetett nagy meglepetésként senkit, ezért már korábban elkezdték előkészíteni, hogy több lábon álljanak.

Itt a megoldás: ha Soros nem is fizetne, pénz akkor is jön Brüsszelből!

Paradox módon a pénzügyi problémákra épp a részben

a Soros-féle szervezetek által kilobbizott brüsszeli többlettámogatás lehet a megoldás,

hiszen az Európai Unió jelentősen megnövelte az új költségvetési ciklusban az NGO-knak szánt támogatási keretet. De egyéb eszközökkel is segítenék ezekkel a a magyarországi jogállamiságról lesújtó, ám hamis képet rajzoló szervezeteket.

Ezt is ajánljuk a témában

A Soros-féle bejelentésre a magyar kormány részéről is reagáltak, amiből az derül ki,

ők sem számolnak azzal, hogy a milliárdos filantróp hálózata elhagyja az orzságot.

Ezt is ajánljuk a témában

Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője szerint egyrészt a távozás nem teljeskörű, másrészt maga a bejelentés arról szól, hogy az eddig a Nyílt Társadalom Alapítványok által folytatott tevékenységet más szereplők végzik majd el. Madách Imre híres sorát idézve azt mondhatjuk, hogy „a gép forog, az alkotó pihen”.

Összesen 97 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2023. augusztus 15. 16:52
Az anyja tehet mindenről! Minek hozta a világra?
fater0921
2023. augusztus 15. 11:54
Szólhatna már valaki a patásnak, hogy takarítsa már el ezt a geci családot a földről!!!!!
elfújta az ellenszél
2023. augusztus 15. 11:21
Úgy vannak elüldözve Budapestről, hogy nem hajlandók a seggüket felemelni és odébbállni. Csak siránkoznak az értékes ingatlanban, amit ingyért kaptak az államtól anno.
fabulon a bőre őre
2023. augusztus 15. 11:14
Olyan ez, mint Sztálin halála. Csak most feltámadt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!