Egy szociáldemokrata Magyarországon a romák bátran vállalnák roma identitásukat

2023. szeptember 27. 14:42

A Dobrev Klára vezette Árnyékkormány arra készül, hogy szociáldemokrata fordulatot hajtson végre a kormányváltás után.

2023. szeptember 27. 14:42
Demokratikus Koalíció
Demokratikus Koalíció
MTI-OS

„Drasztikusan csökkent a cigány/roma nemzetiséghez tartozók száma, derül ki a KSH frissen közzétett 2022-es népszámlálási eredményeiből.

Ugyan már 2011-ben is csak 315 583 fő vallotta magát romának, ez a szám jelenleg a 210 ezer főt sem éri el, miközben 6-700 000 fő között becsülik a magyarországi cigányság számát, sőt a roma értelmiségiek és aktivisták szerint ez a szám az egymilliót is eléri. Nem csoda, hogy sokan nem merték felvállalni származásukat, identitásukat, hiszen a kormánypárt retorikája és egyre szélsőségesebb kommunikációja miatt joggal érezhetik magukat félelemben, hiszen roma származásuk miatt a kormány megbélyegzi, elhibázott politikája miatt sokszor bűnbakká teszi a közösséget.

A Dobrev Klára vezette Árnyékkormány arra készül, hogy szociáldemokrata fordulatot hajtson végre a kormányváltás után. A milliárdos elitet szolgáló kormányzás helyett az emberek államát akarjuk megteremteni, amely úgy fogad el minket, ahogy vagyunk és vigyáz mindannyiunkra – romákra és nem romákra egyformán. Ezért egy szociáldemokrata Magyarországon a romák bátran vállalnák roma identitásukat.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Hölvényi Kristóf

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fintaj-2
2023. szeptember 28. 19:55
Mint oly sokszor, ki akarják kapartatni a gesztenyét, de mint oly sokszor megtartják maguknak. "Bertrand, a furfangos majom, rábeszéli gazdájuk macskáját, Ratont, hogy kaparjon ki neki 3 szem sült gesztenyét a tűzből. A macska nagy nehezen kiszedi a gesztenyéket, amit jóízűen megeszik Bertrand. A hamarosan érkező szolgáló pedig mindkettőjüket elcsapja a háztól."
Türelem
2023. szeptember 28. 19:46
Egy bölcs, tapasztalt, öntudatos cigány ember tudja, hogy a nemzetközi tőke zsoldosai, a kommunisták csak kihasználják őket, csak a szavazatukra van szükség, a rózsadombi villa lakójának semmi köze a cigányság hétköznapjaihoz........csak a hatalmat akarja megszerezni. A cigány embereket már nem lehet becsapni......
tapir32
2023. szeptember 28. 14:51
A DK-nak nincs köze a demokráciához és a jogállamhoz. Az elnevezés megtévesztő. Megpróbálták diszkreditálni a demokrácia egyik legnagyobb vívmányát a népszavazást, a nép akaratának közvetlen kinyilvánítását. Demokrata sohasem teheti meg, hogy külső hatalmi segítséget kér/fogad el belpolitikai kérdésekben (dollárbaloldal). A jogkövető soha sem akar 2/3-os törvényeket 50% + 1 alapon módosítani. A magyar demokráciát és jogállamot Gyurcsánytól, Dobrevtől és a DK- tól kell megvédeni. Demokráciát csak demokratikus úton lehet építeni! A gyurcsányi út a diktatúra és a fasizmus útja.
rocktoberi-2
2023. szeptember 28. 13:09
A bolgár transznak annyi az esélye, hogy választást nyerjen mint annak, hogy a trójai faló nyeri az epsomi derbit. Nem az a probléma vele, hogy a nagyapja jó magyar embereket akasztatott fel hanem az, hogy semmivel sem különb tőle.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!