Fordulat! Összekeverte a levelezését, megköveti Ujhelyit Farkasházy, de a SzázSzóra akkor sem megy el

2023. szeptember 04. 07:05

Bár a Margitszigetre szervezett balos értelmiségi dzsembori körüli vita ezzel lezárulhat, marad az érdektelenséggel való küzdelem.

2023. szeptember 04. 07:05
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

Nem kis purparlé kavarodott az elmúlt napokban abból, hogy az MSZP-ből kilépett, mostanában az Esély köröket szervező EP-képviselő felújítaná a rendszerváltozás után Farkasházy Tivadar és felesége által indított szárszói találkozókat. Pontosabban SzázSzó néven a Margitszigetre szervezett a politikus egy rendezvényt, ahová a balliberális, kormánykritikus elitet, politikusokat, értelmiségieket, művészeket trombitált össze szeptember 9-ére. Hogy a potenciális érintettek nem mind lelkesedtek az ötletért, arról ITT írtunk.

Ezt is ajánljuk a témában

A legnagyobb blama mégis az volt, amikor maga Farkasházy Tivadar jelezte, esze ágában se lesz elmenni,

neki erről egyébként nem is szóltak, semmilyen stafétát nem akar átadni. „Nem kezdem velük újra Szárszót” – üzente egy indulatos Népszava-jegyzetben.

Ujhelyi erre Facbook-posztban reagálva értetlenkedett, mondván, Farkasházyval, azaz Teddyvel még leveleztek is a részletekről, mindenről kikérte az ő véleményét is. Erre bizonyítéka is van, de „egy általam nagyra tartott ember írását a levelezéseink minden részletének nyilvánosságra hozatalával egyértelműen és világosan megcáfolni méltatlan válasz lenne. Mindannyiunkra, de a korábban közösnek mondott célra tekintettel is.”

Ezt is ajánljuk a témában

Hétfőn reggel aztán váratlanul megérkezett a viszontválasz, egy újabb Népszava-jegyzet formájában, aminek címe sokat elárul: Ma minima culpa. Azaz: Én legkisebb vétkem. Vagy valami hasonló...

Ebben

Farkasházy Tivadar kissé zavaros okfejtésbe kezd, aminek kezdetén megköveti a szervezőket, illetve Ujhelyi Istvánt. 

„Augusztus közepén kaptam tőlük egy meghívótervezetet, csak egy másik e-mail címről, így most nem találtam, mivel azóta egy másik címről érkezett két rövid üzenete, s azt beütve nem mutatta. Azzal kezdődik, ha van öt percem, gyorsan küldjem vissza, ami nehéz körülményeimre utal.

Tény, hogy három név szerepel az alján, köztük az enyém, egy nehezen átlátható grafika sarkában egy apró buborékban, amit nem vettem észre,

mivel fel se tételeztem, amiről addig szó sem volt, hogy meghívóként szerepelek egy olyan eseményre, amelyre százakat várnak, s nem tudom, hogy ott mi fog történni. Ha észreveszem, azonnal kérem a nevem mellőzését, hogy ne tőlem kérdezzék, ki miért volt ott, ki meg miért nem. Ez mindig három hónapos munkám volt, most meg aláírok egy biankót? Ezért csak átfutottam, hogy a két régi szárszói adat stimmeljen, a többi az ő dolguk, égető szükség van az ilyen találkozókra, de nélkülem, s ez nem az, amibe tizenötször belevágtam, hanem a SzázSzó. Méghozzá egy remek irodalmi helyszínen, mivel Krúdy Gyula, Szép Ernő, Bródy Sándor is a Szigeten élt sokáig” – fejtegeti Teddy.

Farkasházynak tehát továbbra sincs esze ágában sem elmenni a SzázSzóra!

Mint fogalmaz,  a neki küldött tervezetben nem szerepelt, hogy újrakezdjük a szárszói találkozót, amit mindenki kapott.

Nem kezdem újra se velük, se nélkülük.

Mentségem nincs, magyarázat annyi, hogy 18 hónapja nem aludtam egyszerre egy óránál többet, ne találgassanak, lenne pénzem altatóra. Ugyanazzal fejezem be, mint a megrökönyödést kiváltót, adja az ég, hogy jól sikerüljön. Nekem mostanában nincs szerencsém az égiekkel” – jegyzi meg a Hócipő egykori főszerkesztője.

Arról, hogy kik mennek el végül felszólalóként a SzázSzóra, Ujhelyi maga számolt be egy publicisztikában, kérdés, mindezek után változik-e még a program.

Nyitókép: a XV. Szárszói találkozó Balatonszárszón 2016. június 18-án, fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

***

 

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Martell 2
2023. szeptember 05. 00:51
Nagy lúzer ez a újhülye, még egy balatoni nyaralót sem tudott kibérelni, a Margitszigetre szervez találkozót.
OneiroNauta
2023. szeptember 04. 14:41
És ezek az "értelimségi" része a baloldalnak... :D
Dixtroy
2023. szeptember 04. 13:07
Szóval a levelet nem találta, illetve megtalálta, nehezen értelmezte, nem kapta meg, nem is attól kapta, nem értette, remek ötletnek tartotta, de nem látta, és nem aludt, de azért áldjon meg az isten, bár mostanában nem teszi.
nyugalom
2023. szeptember 04. 12:59
Osszekeverte? Mar se olvasni, se irni, de ocsarolni, az meg megy?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!