A „Momentum elnökségének egyetértésével” üzent a DK-nak Donáth Anna

2023. október 30. 20:26

A lila párt olyan ellenzéki szövetséget szeretne 2026-ra, amely „az igazság kultúráját képviseli”.

2023. október 30. 20:26

Donáth Anna, a párt EP-képviselője nem egy személyben döntött „nagy vihart kavart írása” megjelentetéséről – erősítette meg a Népszavának korábbi értesülését a Momentum.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Donáth még a múlt héten üzent Gyurcsányéknak, mikor a Válasz Online-on közölt publicisztikájában úgy fogalmazott: 

Hazugsággal nem lehet a hazugokat legyőzni”

Ezt is ajánljuk a témában

A lap több kérdést is feltett az EP-képviselőnek, melyekre végül választ is kapott a párt sajtóosztályától. Többek között megtudták, hogy 

Donáth Anna saját indíttatásból, ugyanakkor a „Momentum elnökségének egyetértésével” fogalmazta meg gondolatait.

„A Momentum legfontosabb célja ennek a kormánynak a leváltása”

A Népszavának küldött válaszában a Momentum hangsúlyozta, hogy rajtuk nem fog múlni, hogy akár tárgyalás, akár előválasztás útján, de 

végül egyetlen ellenzéki jelölt induljon a Fidesz ellen minden körzetben az önkormányzati választásokon. 

„A 2026-os országgyűlési választásig pedig a Momentum mindent meg fog tenni azért, hogy olyan ellenzéki szövetséget hozzon létre, amely »az igazság kultúráját képviseli«. A párt szerint csak ennek lesz esélye leváltani a Fideszt, »márpedig a Momentum legfontosabb célja ennek a kormánynak a leváltása. Erről szól Donáth Anna publicisztikája is«” – zárult a Momentum sajtóosztályának válasza.

Ugyanakkor a Népszava felhívta arra a figyelmet, hogy mind a publicisztika tartalma, mid annak időzítése is találgatásokra adott okot. A momentumos EP-képviselő pár nappal azt követően indított támadást a DK ellen, hogy Karácsony Gergely főpolgármester bejelentette, létrehozza Budapesten az ellenzéki pártok szövetségét. Egyebek között arról is kérdezték Donáth Annát, hogy írása összefüggésbe hozható-e a főpolgármester bejelentésével, de a Momentum válasza erre nem tért ki – írta a lap.

Nyitókép: Facebook

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyzoltan-2
2023. november 03. 06:49
"Hazugsággal nem lehet a hazugokat legyőzni” -mondja ezt a terhelt bűnös családból származó Donáth Anna! Terhelt és bűnös! Hazugságban született bolsevik pártcsalád édes gyermeke a Momentum, ki az Olimpia-ellenességével alapozta meg magát! -csak ez az alap hamis és sánta..! 2019 a Momentum leleplezője: a nagy olimpia ellenesség mellett eltűrték, szót sem emelve, hogy a provokatív, magyarellenes élű Budapesti Zsidó Olimpia megrendezése ellen! -pedig aktivistáikat figyelmeztettem és kértem, hogy olimpiaellenességüket terjesszék ki a 2019-es Zsidó Olimpiára is..! -az ellen is gyűjtsék az aláírásokat..! Tették, nem tették?!! -persze, hogy nem tették! Hamis a csapat! Ajnározott csapat! A média hamis, hamisított édes gyermeke.., politikai konjunktúra ámokfutók..! Azt lesik, hogy mibe lehet belekötni, miből lehet politikai hasznot bezsebelni... A "Minél rosszabb, annál jobb!" generátorai, haszonélvezői! Üzletelnek a magyarság kárára: a biznisz az biznisz, az egész magyarságot eladnák..!
moricka13-3
2023. november 02. 05:00
Kuncze Gábor, mint az SZDSZ-magnak maradt okostojásától érthetetlen, miért nem fogja fel ennyi év után se, hogy Gyurcsányt a többségi magyarság gyomra soha nem veszi be már, ám a vele csak az Orbán-buktatás felismert szükségletük okán paktáló katyvasz is miért nem fogja egységben se lenyelni, se kiköpni Őkelmét már?
Palatin
2023. november 01. 22:36
Egyik kutya, másik eb.
kbs-real
2023. október 31. 07:15
Ez megint olyan momentumos lett. Azt mondják, Gyurcsánnyal nem - mert hazug, juj -, de azt is mondják, hogy azon vannak, hogy mindenhol egy ellenzéki jelölt legyen. Ami nem megy a DK nélkül, a DK pedig maga Gyurcsány. Nincs ez végig gondolva, csak a szlogenig jutottak el, hogy az milyen ütős.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!