A nemzet élő lelkiismerete eltávozott

„A nemzet élő lelkiismerete eltávozott. Sólyom László ugyan az elmúlt nyolc esztendőben visszatérően mondogotta többünknek, amikor épp valamilyen nyilvános szereplésre kapacitálták, hogy »én már el vagyok temetve«, mégis annyira elképzelhetetlen volt a halandósága. A tartása – amely a jogász-professzort, az új magyar demokrácia egyik alapító atyját, az alkotmánybírót, az államfőt, majd az ex-elnököt egyaránt jellemezte – mindannyiunk fölé emelte, s így valahogy ki is kapcsolta bennem a mulandóság gondolatát.

A telefonom még őrzi a két héttel ezelőtti telefonbeszélgetésünk nyomát. Tolulnak fel az emlékek: személyesek és a már-már történelmiek, keserű kakofóniában. Közben persze jó volna kerülni az érzelgősséget, hiszen azt Sólyom is kerülte egész életében. ’92, polgári jogi tanszék, ahol egy tömött előadóban Sólyom professzor úr beszél az információs önrendelkezési jogról. Tíz évvel később védegyletes rendezvény, ahol Sólyom az előadó a jövő nemzedékek ombudsmanjáról készített törvénytervezetéről. Három évvel később, május vége, kampány-megbeszélés az ügyvédi irodám tárgyalójában: lazán sétál be szandálban a főszereplő, a leendő köztársasági elnök. Egy évvel később, 2006. szeptember 18., hétfő kora este elkeseredetten vonja le a következtetést telefonban, hogy az erkölcsi figyelmeztetésnek semmi értelme, mert a címzett azt meg sem értette.

Négy évvel később, június 18-án a Sándor-palotában először és utoljára találkozunk hivatalos minőségünkben. Az előttem vizitáló vendég, Orbán Viktor miniszterelnök éppen akkor tájékoztatja, hogy mást képzel az elnöki székbe a következő öt évre. Sólyom ekkor is megőrzi tartását, viccesen kommentálja a fejleményeket és mosolyogva dedikálja születésnapi ajándékomat, az »Egy elnökség lenyomata« c. kötetét. A jogtudós – egyszersmind az új magyar demokrácia építőmestere – jelentőségével ma még kevesen vannak tisztában.”

***

Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Tamás