Medgyessy Péter: Az ellenzék nem ismeri az emberek problémáit

2023. október 03. 09:38

A volt miniszterelnök a kormány mellett az ellenzéket is kritikával illette.

2023. október 03. 09:38
null

Medgyessy Péter volt a vendége Rónai Egonnak az ATV Egyenes beszéd című műsorában. A volt szocialista miniszterelnök többek között értékelte a közbeszéd állapotát, beszélt a volt politikai ellenfeleiről és saját tévedéseiről is. 

A válságkezelés kapcsán szóba kerültek a kormány és Matolcsy György jegybankelnök közti súrlódások is, amivel kapcsolatban Medgyessy szerint

elkezdődött a válságból eredő bűnbakkeresés.

Medgyessy a beszélgetés egy pontján „volt barátjának” nevezte Parragh Lászlót, az Iparkamara elnökét, és bár Rónai Egon rákérdezett, hogy pontosan miért fogalmazott így, a volt miniszterelnök ebbe nem szeretett volna jobban belemenni. Azzal magyarázta a dolgot, hogy az utóbbi időben sokat változott a világ, ezért a politikában sok mindenkitől eltávolodott.

Sok ember volt, akiről később kiderült, hogy nem volt a barátom. 

– fogalmazott Medgyessy Péter, hozzátéve, hogy a politikában általában se hála se elismerés nincs.

Ezt követően szóba került az is, hogy a kormány ellenfelei miért nem tudják jobban kihasználni a válság kínálta politikai lehetőségeket. Ennek okaként azt jelölte meg, 

az ellenzék nem ismeri az emberek problémáit,

ezért nem is tudnak hiteles alternatívaként megjelenni. Medgyessy szerint ezzel szemben a kormány jelentős tudást halmozott fel az utóbbi években a társadalom valós helyzetével kapcsolatban – többek között közvéleménykutatások által – ez pedig nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a mai napig stabilan képes kormányozni.

A beszélgetésről készült teljes videót itt tekintheti meg:

***

Nyitókép: Képernyőfotó

 

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Selamat
2023. október 05. 13:35
Az ellenzék nem a magyar emberek problémáját nem ismeri, hanem sem a magyarokat, sem az embereket. Csak és kizárólag saját magukkal vannak elfoglalva. Hogy aztán pl a DK az ország legbunkóbb vénasszonyait ölelgeti, meg hogy pl a Momentum a fiatalsággal lenne, az csak megjátszás, semmi más. Az ellenzék politikusai szó szerint szarnak mindenkire, és csak a saját karrierjük érdekli őket. Nem szégyellik kimondnai sem, hogy mennyire csak az érdekli pl az "ifjúság" momentumos Annácskáját, hogy az EU parlamentben ülje laposra a valagát.
Nori70
2023. október 03. 12:15
Miért fontos egy buta ember véleménye?
kizokkentido
2023. október 03. 12:05
Egy újabb sértődött véleményét olvashatjuk. Az ellenzék egy megvásárolt bagázs, idegen érdekeket képviselnek.
bagira002
2023. október 03. 10:39
Ellenzék csinálja az emberek problémáját , dehogy nem ismeri .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!