Honvédelmi miniszter: Csipkerózsika álmába ringattuk magunkat Európában

2023. november 25. 18:56

A tartós béke egy illúzió – szögezte le Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

2023. november 25. 18:56

A magyar kormány már a jelenlegi veszélyek kora előtt is felismerte, hogy kiemelten kell kezelni a honvédelem kérdését – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Világgazdaságnak adott interjújában. A politikus elmondta, hogy az az elképzelés, miszerint létezik egy konfliktusok és súrlódások nélküli világ az valójában egy illúzió, és

 Európa súlyos árat fizet azért, hogy az örök béke színes Csipkerózsika-álmába ringatta magát. 

Hozzátette, hogy ugyanakkor hazánk még időben felébredt ebből az álomból Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével. Azt is elmondta, hogy sokan az egypólusú világrend felbomlását teszik felelőssé, hogy az elmúlt években érezhetően több válsággal és konfliktussal szembesülünk, mint korábban. A politikus szerint viszont előbbi inkább következmény, és nem ok. „Meggyőződésem, hogy

a hidegháborúban kialakult intézményrendszer mára katalizátora a hidegháború utáni világunkban felszínre törő konfliktusok legalább egy részének”

– fogalmazott. A jelenlegi világunk kereteit biztosító nemzetközi rendszerről pedig azt gondolja, hogy „ami nem fejlődik, az hanyatlik” – mondta. 

A teljes interjú ITT olvasható. 

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook-oldala

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyzoltan-2
2023. november 26. 08:17
Azért elgondolkodtató a kérdéskör, a honvédelem kérdése, mert nem csak a hadseregre (ha van) tartozik..! Teljes joggal ott van előtérben a teljes gazdaság, a kultúra, az oktatás-nevelés, a hova-tartozásunk kérdése.., minden, minden, az ajnározott, kiemelkedően támogatott ellenségeinkkel együtt..! Így közvetlen természetességgel vetődik fel az a kérdés is, hogy a regnáló Magyarország törekvései azonosak e a magyarság érdekeivel..?! Nyilvánvaló eltérő válaszokat kaphatunk, mely igazolhatja az eltérő érdekeket... A tartósan eltérő érdekeket, melynek feltárása, racionális elemzése a nem támogatott, a tiltott kategóriába tartozik... Van, létezik-e egy olyan szellemi műhely, értelmes, akár értelmiségi csoport, társaság, kik arra szakosodtak, hogy a magyarság gondjait, problémáit, nehézségeit legalább feltárják, ha megoldani, a feloldás illúzióját nyújtani képtelenek is..?! Önmagában a kérdés-felvetés is rámutat közfelfogásunk hiányosságaira, lefojtottságára..!
Pelso j.
2023. november 26. 08:01
Bell & Sebastian https://atlatszo.hu/kozugy/2023/05/26/magyar-allami-hatteru-korabban-szalay-bobrovniczky-kristof-altal-tulajdonolt-cseh-ceg-gyarthat-harci-repuloket-ukrajnanak/ Mint harcedzett motorosnak,, felettébb kíváncsi lennék a véleményére.
Pelso j.
2023. november 26. 07:57
Sebaj. A kaszinó biznisz viszont nem Csipkerózsika-álom.
Osztap_Bender
2023. november 26. 05:56
Nos ehhez a csúcsos fejű majomhoz képest Veres Péter valódi hadvezér (és persze értelmes ember) volt. Vajon mi lehet az oka, hogy hazánkban mindig a legbutább, leghülyébb, leggörényebb emberek kerülnek vezető pozíciókba? Például hogyan lett ez az ápolt a dunakeszi járműjavító egyik vezetőjéből hadügyminiszter? Hiszen ott állítólag az orosz érdekek képviselője volt. Most meg manapság már csak az operettekben szereplő huszárokkal éz ősi magyar hadviselés visszahozásával akarja a hazát védeni. Például a menekülő tankjainkon ülő huszárok majd hátrafelé nyilaznak az üldöző ellenségre?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!