Alföldi Róbert: „Amit én gondolok arról, hogy milyen egy demokratikus ország, az egy kisebbségi gondolat”

2024. február 24. 06:37

A színész saját bevallása szerint sokat harcolt, de úgy érzi, hogy nem sok eredménnyel.

2024. február 24. 06:37

Alföldi Róberttel készített interjút a Népszava, amelyben a színész-rendező többek között arról is beszélt, hogy miért nyilvánul meg egyre ritkábban közéleti, politikai kérdésekben.

Én sokat harcoltam, úgy érzem nem sok eredménnyel”

– fogalmazott az interjúban, majd arról beszélt, hogy több olyan embert is ismer, akik ebbe „becsavarodtak”. A színész kifejtette: elment a kedve a politikától, és a választások után érezte azt, hogy semmi értelme nem volt annak, amit előtte képviselt.

El kell fogadni, hogy amit én gondolok arról, hogy milyen egy demokratikus ország, 

hogy az miként tudna működni, az egy kisebbségi gondolat. Én mindent megtettem azért, hogy ez ne maradjon kisebbségben. Nem sikerült, nagyon nem” – fejtegette, majd arra a kérdésre, hogy fel lehet-e adni ezt a törekvést, azt válaszolta: „Nem feladásról van szó. De nem szeretnék ebbe több energiát, érzelmet, idegrendszert beletenni. Bebizonyosodott, hogy az a gondolkodás, amit én képviselek és a világról gondolok, annak itt nincs létjogosultsága. 

Mindenki a saját szövegét löki, miközben semmiféle átjárás nincs az eltérő álláspontok között” 

– hangsúlyozta a színész. Alföldi szerint Magyarországon mindig van egy kiválasztott kisebbség, amely mindig másodrangú állampolgár, és hogy melyik kisebbség van aktuálisan kiválasztva, az folyamatosan változik. „Igen, akkor még mindig nem tudok csendben maradni, amikor ilyen szempontból érzek valamilyen igazságtalanságot” – fogalmazott a rendező.

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

 

 

Összesen 132 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wolfram004
2024. február 26. 00:59 Szerkesztve
"El kell fogadni, hogy amit én gondolok arról, hogy milyen egy demokratikus ország, hogy az miként tudna működni, az egy kisebbségi gondolat. " Hála Istennek! Maradjon is így! "Magyarországon mindig van egy kiválasztott kisebbség, amely mindig másodrangú állampolgár, és hogy melyik kisebbség van aktuálisan kiválasztva, az folyamatosan változik." Igen Robi, ezt jól látod. Kezdetben voltak maguk a zsidók a kiválasztott kisebbség, zsidózás, antiszemitizmus, holokauszt, és minden, ami velejár. Aztán jöttek a kirakatkisebbségek, a taxisofőrük, a romák, a melegek, a tanárok, a színészek, börtöntöltelékek és így tovább. Mindig kellett egy kisebbség, akivel lehetett provokálni, megosztani, bűntudatot kelteni. Kisebbség biznisz sozusagen. Az érdekes, hogy ezt pont Robi hánytorgatja fül.
pitipalmo-2
2024. február 25. 15:07
A szalag címhez ,ügy maradjon sőt csökkenjen.
noge
2024. február 24. 22:33
"Én sokat harcoltam, úgy érzem nem sok eredménnyel" Inkább túl sok eredménnyel. Már túl is teljesített. Azzal hogy kirúgatott úri passzióból egy pékség dolgozóját, mert éppen olyanja volt, és mert nem borult a lába elé a köznép egyik gyermeke.
Krupp Skya
2024. február 24. 20:47 Szerkesztve
Alföldit behívják az ÁVH-hoz. - Alföldi elvtársunk mi van kiplakátolva a Szinházára? A plakáton van három kis pina , egy nagy pina , egy hatalmas nagy fasz és egy lankadt bráner. -Ezek mind színdarab címek. -A három kis pina az melyik színdarab a címe? -Az a Három a kislány. -És az a nagy pina? -Az a Víg özvegy. - És az a hatalmas nagy fasz? -Az a Háry János. - És az a lógó bráner -Na elvtársam az az Ember tragédiája.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!