Le kell-e mondania a mandátumáról a törvény szerint a DK-s Varju Lászlónak? Szakértőt kérdeztünk

2024. február 23. 16:37

Jogi értelemben az Országgyűlés tudja – és ez kötelessége is – megállapítani a képviselő összeférhetetlenségét – mondta Szikra Levente.

2024. február 23. 16:37
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Ahogy a Mandiner is beszámolt róla, csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla másodfokon is bűnösnek mondta ki a DK-s Varju Lászlót az ellene felhozott vádakban. A különbség annyi volt, hogy a táblabíróság a garázdaság és választás rendje elleni bűntett mellett, az országgyűlési képviselőt testi sértés miatt is elítélték. 

Ezt is ajánljuk a témában

Másodfokon is elítélték a DK-s Varju Lászlót

A képviselőt testi sértésben is bűnösnek mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla, a garázdaság és választás rendje elleni bűntett mellett. A tárgyalás első részén az ügyészeket és bírókat megfenyegető Gyurcsány Ferenc is részt vett, de az ítéletet már nem várta meg. A döntés részben jogerős.

Mivel az első két vádpontba első és másodfokon is elmarasztalták a politikust, ezekben a vádakban az ítélet jogerőre emelkedett, 

azaz a testi sértéssel szemben (amelyben első fokon felmentették, de másodfokon elítélték) ezek a tényállások nem képviselhetik felülvizsgálat tárgyát. Varju csupán a testi sértés kapcsán fellebbezhet harmadfokon.

Mindezek alapján megkérdeztünk egy szakértőt, szigorúan a törvény alapján le kell-e mondania mandátumáról a DK-s politikusnak vagy ez csak a kúriai döntés után lesz egyértelmű? 

Varju László erkölcsi mércéje

Szikra Levente, az Alapjogokért Központ vezető elemzője azt válaszolta: a törvény alapján nem kell lemondania Varjunak, ez erkölcsi okokból lenne indokolt. A törvény azt írja elő, hogy maga az Országgyűlés mondja ki a bűntett miatt jogerősen elítélt képviselő összeférhetetlenségét. Tehát a helyzet úgy összegezhető, hogyha Varju László saját magától nem érzi át, hogy méltatlanná vált mandátumára, akkor majd a parlament megvonja tőle a mandátumot. 

A végeredmény azonban egy ilyen helyzetben csak az lehet, hogy az elítélt DK-s képviselő mandátuma megszűnik.

Szikra Levente megerősítette: három vádpontban találta bűnösnek a másodfokú bíróság a képviselőt, ebből kettő pontban jogerős az ítélet. A két jogerős pontból az egyik, a választás rendje elleni bűncselekmény minősül bűntettnek (a garázdaság csak vétség). 

Ez alapozza tehát meg azt, hogy az Országgyűlésről szóló törvény alapján a parlament kimondja Varju László összeférhetetlenségét. Mivel tehát erre nézve már most is fennállnak a törvényi feltételek, a Kúria döntését nem kell megvárni.

Jogi értelemben az Országgyűlés tudja – és ez kötelessége is – megállapítani Varju László összeférhetetlenségét, és ezzel megfosztani mandátumától. 

A bíróság tájékoztatja a házelnököt a jogerős ítéletről, majd az Országgyűlés a mentelmi bizottság véleményének kikérését követően szavaz arról, hogy kimondja az összeférhetetlenséget – írta az elemző. 

A törvény 15 napos határidőt ad minderre, onnan számítva, hogy a bíróság tájékoztatása alapján bármely képviselő kezdeményezi az eljárást. 

Mindezt persze a DK-s politikus megelőzheti azzal, ha vállalja a felelősséget, és lemond. Ha ezt nem teszi meg, az is mandátuma elvesztésével jár, de akkor Szikra Levente szerint újabb bizonyítékot nyer az az állítás, hogy a baloldalon a bűnöknek sincs következménye, míg a jobboldalon a hibáknak is van.

A Fidesz szerint nem is kérdés, le kell mondania a gyurcsányista politikusnak

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a csütörtöki ítélet után lemondásra szólította fel Varjut, aki azonban az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, hogy nem mond le mandátumáról. Mint fogalmazott, ha harmadfokon is elítélik, akkor is legfeljebb vitathatóvá válik ez a kérdés. 

 

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2024. február 28. 20:20
Kár.
backsplash
2024. február 25. 07:08
Majd kibassza kormányoldal, ha nem mond le. Kövér kezdeményezésére nem kell sokáig várni, de szerintem megvárja a Kúria döntését. A választási csalásos ügye ott is meg fog állni, és mivel az bűncselekmény, repülni fog.
Sulammit
2024. február 24. 19:12
Varju olyan ártatlan, mint a ma született bárány. Mármint a saját erkölcsi megítélése szerint.
basti64
2024. február 23. 20:25
Szerintem azért nem akar lemondani, mert Varjú a kezdet kezdetétöl mostanáig, söt az örökkévalóságig a bünözöket képviseli a Parlamentben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!