Schiffer: Föl kéne oszlatni a NATO-t

2024. február 06. 08:50

A NATO-nak nincs a hidegháború után funkciója – fogalmazott az ügyvéd, aki szerint „közös, európai védelem-, és biztonságpolitikára lenne szükség, és az nem a NATO”.

2024. február 06. 08:50

„Föl kéne oszlatni a NATO-t” – fogalmazott Schiffer András az ATV Öt című műsorának legutóbbi adásában, melynek témái között az ellenzék által kezdeményezett rendkívüli parlamenti ülés szóba került, amelyen a Fidesz-KDNP képviselői nem vettek részt

Emlékezetes: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban azt nyilatkozta: nem lát indokoltnak rendkívüli ülést a svédek NATO-csatlakozása kapcsán, a külgazdasági és külügyminiszter szerint a február 26-án kezdődő rendes ülésen is elegendő a ratifikálás, ha a kormánypárti frakciók úgy döntenek. A Kormányinfón pedig Gulyás Gergely szavaiból is az derült ki: bizalomerősítő svéd döntésre van szükség, a ratifikálás előtt, Ulf Kristersson svéd miniszterelnöknek el kellene jönnie Budapestre, miután Brüsszelben nem egyeztetett a két miniszterelnök.

Schiffer: A rendkívüli ülésnek önmagában semmi értelme nincsen

„A rendkívüli ülésnek – én is kezdeményeztem már ilyet –  önmagában semmi értelme nincsen, ahogyan a beleállásnak se volt semmi értelme, így, ebben a formában” – értékelt Schiffer András az ATV műsorában. Mint fogalmazott:

az az igazság, hogy a NATO-nak sincs a hidegháború után funkciója. Közös, európai védelem-, és biztonságpolitikára lenne szükség, és az nem a NATO”

– húzta alá az ügyvéd.

Schiffer András idézett okfejtését a téma kapcsán itt nézheti vissza:

Nyitóképünk illusztráció! Fotó: Kocsis Máté Facebook-oldala

 

Összesen 111 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lhotx
2024. február 06. 18:54
Hadiipari szövetség, ami túlélte önmagát. Katonai alkalmazottjai ezen felül még bizonygatni próbálják, hogy „van az a gonosz, ami megéri, hogy eltartsuk őket“. Mindezt atomarzenállal a varázsköpenyükben. Ha van veszélyes elem a Földön, a Nato biztosan oda tartozik.
2024. február 06. 17:54 Szerkesztve
A NATO kizárólag a Nyugat (nem mi) hegemón érdekeit szolgálja, háború esetén mi lennénk feláldozhatók. "Senki nem akar olyan szabályokon alapuló rendet, ami nem követ semmilyen szabályt, folyamatosan hazudik az embereknek, ami csak káoszt teremt, ami a profitért gyilkolja az embereket a világ minden táján, ami népirtást támogat, ami intézményeket aknáz alá és korrumpál, ami mindenki után kémkedik, ami maga a színtiszta gonosz."
nzoltan-818
2024. február 06. 17:09
Teljesen jogos és észszerű Schiffer igénye, de a megvalósíthatósága a nullához tart. Valóban Európa az európaiaké kéne hogy legyen és képes kéne legyen megvédeni magát úgy katonailag, mint gazdaságát politikáját tekintve egyszóval a szuverén kéne legyen. Azonban ameddig az Unió tagországai közt vannak máig megszállt országok, idegen hatalmak által fenntartott katonai támaszpontok, kilóra megvett korrupt politikusok, idegen ügynökök és vezetők, addig esély sincs egy független erős szuverén unió megteremtésére.
Borda Lajos
2024. február 06. 16:18
Már nem szavaznék Magyarország NATO tagságára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!