Teljesen kiborult a pedagóguskar Gyurcsányék és a Momentum akcióin

2024. március 12. 16:54

A pedagóguskar elnöke furának nevezte, hogy a baloldali pártok közül többen is beismerték, a háttérben gátolni próbálják az uniós források kifizetését.

2024. március 12. 16:54
HAJNAL Miklós

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

***

Nagyon fontos lenne, hogy azok a források, amelyek biztosítékai a kiszámítható pedagógus életpályának, rendelkezésre álljanak, így

nyilvánvalóan minden olyan kezdeményezést, ami ez ellen van, nem tudunk elfogadni

– reagált a Magyar Nemzetnek Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke, miután a baloldali pártok politikusaik egymás után vallották be, azért dolgoznak, hogy megfúrják a Magyarországnak járó uniós források kifizetését. Mint ismert, a szóban forgó pénzek egy jelentős részét a tanárok béremelésére fordítja a magyar kormány.

Horváth Péter a lappal azt is közölte, a tervezett pedagógus béremeléseknek az egyik nagy előnye pontosan az lenne, hogy kiszámítható életpályát biztosít a tanárok számára, ha ez nem teljesül, egyre kevesebben fognak jelentkezni erre a pályára, és megindulhat az elvándorlás más szakmák irányába.

Hogyan értékelik a baloldal beismerését?

A Magyar Nemzet kérdésére, miszerint miként lehet értékelni, hogy az elmúlt években a tanárok mellett tüntető baloldali pártok közül többen is beismerték, a háttérben gátolni próbálják az uniós források kifizetését, Horváth Péter annyit mondott: fura.

Ahogy arról korábban a Mandiner is beszámolt, a közelmúltban Gyurcsány Ferenc, Donáth Anna és Hajnal Miklós is rámutatott: a baloldal évek óta dolgozik Magyarország pénzügyi ellehetetlenítésén.

A Magyar Nemzet az ügyben kereste a kormányt rendre kritizáló Pedagógusok Szakszervezetét (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét (PDSZ) is, de csak a PSZ-től kaptak választ. Totyik Tamás alelnök azt állította, még nem hallotta Hajnal Miklós beismerését. Azt mondta, hogy őt egyébként sem érdekli, hogy a pártpolitikusok mit tesznek, neki a kormánnyal dolga vitatkozni.

***

Ezt is ajánljuk a témában


 

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lacika-985
2024. március 22. 08:12
Nem tudom sajnálni , kizárólag a diákokat .
bagoly-29
2024. március 13. 17:59
Totyik (PSZ) válasza jellemző! Őt nem érdekli, hogy ellenzékiek akadályozzák a pénzek megérkezéséét, neki a kormánnyal van csak baja. Hogy rohadna meg, szakszervezetestől!
gyaloggos
2024. március 12. 21:20
S MÁR mindenki számára világos , mi eddig is az volt, hogy a TANÍTANÉK sem a pedagógusokért balhézott, hanem POLITIKAI megbízást teljesítettek ! TÖRLEY elvtársnő BRÜSSZELBEN LÉBECOLNA TANÍTANÉK helyett!
gyaloggos
2024. március 12. 21:16
EDDIGH sem volt ez titok! A mellüket döngették Dobrevék, donáthanna, csehkatalin, az MSZP EP -képviselője, hogy MENNYIRE, de mennyire hatékonyan AKADÁLYOZZÁK a MAGYARORSZÁGNAK, MAGYAR embereknek járó források folyósítását!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!