Nem érdemes félni

2012. március 14. 8:37

Polyák Gábor
NOL
A köztévé soha nem látott mélységbe süllyedt, a helyzete önmagában is bizonyítja, hogy baj van a sajtószabadsággal. Interjú.

– Akkor mi a gond?

– Az, hogy ezeket a lapokat egy szűk elit olvassa. A többség az apolitikus TV2-ből és az RTL-ből tájékozódik. Na meg a közszolgálati tévéből, ahol egy – vélhetően – utasításba adott operatőri trükk elhiteti az emberekkel, hogy egy tüntetésen nem százezren vesznek részt, hanem hárman lézengenek.

– Ez a trükk megbukott, s a köztévé kínos magyarázkodásra kényszerült.


– E trükk meg is bukott meg nem is. Jelenleg is van másfél millió néző, akik kizárólag a két kereskedelmi és a közszolgálati tévé műsorait érik el, és egyébként sem aktív fogyasztói a közéleti híreknek. Ők nagyrészt elfogadják a köztévé magyarázatát, és továbbra is hisznek a köztévének. Egyébként a köztévé soha nem látott mélységbe süllyedt. Az agónia már rég elkezdődött, a mostani kormány viszont megadta a kegyelemdöfést. A köztévé nem látja el alapvető feladatát, jelesül azt, hogy elősegítse a párbeszédet a társadalomban. Az önállóan gondolkodó riportereket és szerkesztőket elküldték, akik megmaradtak, azok meggyőződéssel vagy félelemből kiszolgálják a kormánypárti érdekeket. A köztévé helyzete önmagában is bizonyítja, hogy baj van a sajtószabadsággal. Mellesleg az a kérdés is egyre inkább erősödhet bennünk, hogy szükség van-e Magyarországon drága pénzért fenntartott közszolgálati tévére. Képesek vagyunk-e ebből a helyzetből újjáépíteni a közszolgálatiságot? Kikkel? (...)

– A szavaitól nem jár át az ünnepi hangulat, mégis: retorziótól való félelem nélkül beszélhetünk a rendszer kínálta visszaélésekről.


– Nem is érdemes félni. Nyíltan beszélni és írni kell arról, ami elfogadhatatlan, és tüntetni ellene. A félelem nem segít rajtunk. A magam tapasztalata is egyelőre az, hogy ha hangos vagy, akkor békén hagynak.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Továbbra is szeretném megtudni a Mandinertől, hogy marad-e a jövőben is a troll gyalázkodásnak itt helye?
Lassan elveszti a Mandiner azokat a kommentelőit, amelyik miatt létrejött ez a portál. Köztük várhatóan engem is.
Tudom, hogy a trolloknak a média szétverése a célja, ezért fizetik őket. Kérdésem, hogy a Mandiner megvárja, amíg célt érnek, vagy előtte kivágja innen őket a francba.
Ez nem cenzura, hanem egy sajtótermék megtartása azoknak, akiknek az készült.

Válaszok:
TuRuL2k2 | 2012. március 14. 9:59

„– Akkor mi a gond? „

Az, hogy Polyák Gábor (NOL) hazudik, mint a vízfolyás: „ A többség az apolitikus TV2-ből és az RTL-ből tájékozódik. Na meg a közszolgálati tévéből.”

Kihagyta „a szaknévsorból” például a az ATV-t. Ha például belenézne az Egyenes Beszéd műsorába, kinyílhatna a szeme.

A multkor betévedtem az ATV „Egyenes beszéd” című műsorára.

Még hogy „Egyenes beszéd”?

Nem félnek, hogy leszakad a plafon egy ilyen egetverő hazugság hallatán?

Kálmán Olga egy Hánti Vilmos nevű hivatásos, megélhetési antifasisztát beszéltetett hosszasan.

Hánti Vilmos a MAGYAR ELLENÁLLÓK ÉS ANTIFASISZTÁK SZÖVETSÉGE elnöke.

Napjaink balliberális propagandistái csaknem 70 évvel a fasizmus leverése után, mindenütt fasisztákat, újnyilasokat, nácikat stb. látnak és láttatnak.

Ebből a „szakmából” jól táplált testéből láthatóan Hánti Vilmos is jól megél.

Érdekes még, hogy életkora alapján Hánti Vilmos jóval a fasizmus totális veresége után születhetett, mégis „Ellenálló” lehet.

Vajon kik finanszírozhatják egy Hánti Vilmos nevű hivatásos, megélhetési antifasiszta megélhetését?

Kiknek állhat érdekében hogy Magyarországot a raszzizmus, antiszemitizmus, fasizmus és az újnácizmus darázsfészkeként festessék le itthon és a "művelt nyugaton"?

Hol él Polyák Gábor Úr” ?

A média 90 %-a magánkézben van , 60 %-a pedig külföldi kézben!

Maga a Népszava és saját lapja a Népszabadság is külföldi többségi tulajdonban van.

Apolitikusak a kereskedelmik? Minden politika!

Dolgozunk nemmoderálós trollkezelő megoldáson.

Legmagasabbra azért az ATV emelkedett: már nem csak választottnak tartják magukat, de összetévesztik magukat Elohimmal, ők azok, kik honunkban ítélkeznek élők és holtak fölött.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában