Egy agymosott ország „médiaterroristái”

2012. április 30. 9:54

Földi Bence
Campusonline
A baloldali honlapokat járva folyamatosan pocskondiázzák a HírTV-t és a Magyar Nemzetet, holott a HVG munkatársa is pontosan ugyanazt tette Schmitt ügyében: a munkáját végezte.

„Egyre biztosabbá kezd tehát válni, hogy Gyurcsány is plagizált, s ha ez valóban igaz, akkor ideje lenne, hogy az egykori miniszterelnök lemondjon mandátumáról – megőrizve méltóságát, már ha Őszöd után lehet erről egyáltalán beszélni.

Ebben az egészben mégsem a plágiumgyanú a legmeghökkentőbb, hanem az, hogy a szavazók egy jelentős rétege csak végletekben tud gondolkozni. A cikk elején is említettem a két különböző plágiumgyanús esetet, illetve annak lecsapódását az adott politikai táborban. Elkeserítő azt látni, hogy az adott politikai pártot, politikust rajongva támogatók számára az attól eltérő vélemények fikarcnyit sem számítanak, az ellentétes oldal támogatását élvező sajtóorgánumok szavára semennyit sem adnak. (...)

A sajtó – a negyedik hatalmi ág – szerepe igen nagy ezekben a politikai csatározásokban. Az, hogy Schmitt Pál plágiumbotrányát követően a jobboldali sajtóorgánumok nekiestek az Orbán fő ellenségképének számító Gyurcsány diplomamunkáinak, nem meglepő. Olyannyira nem, hogy még maga Gyurcsány Ferenc is kijelentette: »A Hír Tv munkatársai a Tanárképzőn írt dolgozatom nyomába eredtek. Tették a dolgukat, ezzel semmi baj nincs. Nem 'médiaterroristák', egyszerűen újságírók.«

Mégis, a baloldali honlapokat járva folyamatosan pocskondiázzák a HírTV-t és a Magyar Nemzetet, holott a HVG munkatársa is pontosan ugyanazt tette Schmitt ügyében: a munkáját végezte. Elkeserítő, hogy a közbeszéd plagizáló politikusokról kell szóljon, de az, hogy a baloldaliak, jelentős hányadukban a magyarországi értelemben vett »liberálisnak« nevezhető szavazó ne adjon a másik oldal véleményére, az meglehetősen furcsa.

Mindenesetre ez az elkeserítő helyzet nem változtat azon a tényen, hogy Gyurcsányak – miként Schmittnek – távoznia kell, amennyiben végül bebizonyosodik, hogy a plágiumgyanú megalapozott volt.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 105 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Megfontolandó a szerző megállapítása, miszerint kizárólag "oldalszempontból" vagyunk képesek értékelni a leírtakat, elmondottakat. Ezen kellene tudni felülemelkedni! Mindenkinek van (remélem) saját világképe, erkölcse, annak alapján ítéljen.

Nézzen szét csak itt a mandin!

Már nem gondolnám, hogy a baloldal - az MSZP és az LMP - ki fog állni Gyurcsány mellett. Ugyanis nem érdeke. Sőt. A DK-nak nincs választása, de őket ne nevezzük "meghatározó"-nak.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés