A Sportújságírók Világnapján adták át a szakmai elismeréseket

2012. július 8. 11:26
A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) szombaton, a Sportújságírók Világnapján kispályás labdarúgó-tornát rendezett, és rangos szakmai díjakat osztott.

Kocsis L. Levente, Kristóf Lajos és Török László kapott Életműdíjat a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) Világnapi ünnepségén szombaton. Világnapi elismerésben részesült Ághassi Kovács Attila (index.hu), Tóth Gábor (Vas Népe), Vajda György (Nemzeti Sport), Virányi Zsolt (MTVA) és a FourFourTwo magazin szerkesztősége. A Feleki-díjat Gundel Takács Gábornak (MTVA) és Lantos Gábornak (Magyar Rádió) ítélte az MSÚSZ elnöksége.

Az MSÚSZ Nívódíj-pályázatának eredményhirdetésére is ezúttal került sor. Írott sajtó kategóriában nívódíjas lett Csurka Gergely (Nemzeti Sport) az Egy világbajnok halálára című írásáért. Elnökségi elismerő oklevelet kapott Szöllősi György, az FFT főszerkesztője és Bodnár Zalán, az FFT munkatársa a pályázatra beküldött anyagaik magas színvonaláért, Hegyi Iván, a Népszabadság sportrovatának vezetője az Örök rangadók című sorozatáért és Ághassi Kovács Attila, az Index munkatársa a brit olimpiai csapatban dolgozó magyar edzőkről írott sorozatáért.

Fotó kategóriában nívódíjat Mirkó István (Nemzeti Sport), elnökségi elismerő oklevelet pedig Székely-Nagy Katalin (Navigátor Média) és Illyés Tibor (MTVA) kapott. A sportkönyv kategória nívódíját Dénes Tamás és Sándor Mihály kapta a Bajnok-csapat! című könyvért. Elnökségi elismerő oklevelet adtak át a Dénes Tamás, Hegyi Iván, Lakat T. Károly szerzőtriónak a Királyok, hercegek, grófok című könyvért.

Az ünnepség délelőttjén rendezett Hoffer Kupa kispályás labdarúgó-tornát Kelet-Magyarország csapata nyerte a Nemzeti Sport egyéni és csapatjáték rovatának gárdája előtt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés