519 millió

A Neo FM napról napra növeli köztartozását

2012. július 11. 9:08
Amíg a Neo FM-et működtetik a tulajdonosai, naponta 2,1 millió forinttal növelik a hatósággal szembeni köztartozásukat. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa közölte: a szerződés felbontásáról szóló júniusi döntésén már nem változtathat.

Amíg a Neo FM-et működtetik a tulajdonosai, naponta 2,1 millió forinttal növelik a hatósággal szembeni köztartozásukat – tudatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának Szóvivői irodája kedden az MTI-vel. A hatóság ezt azzal kapcsolatban közölte, hogy a jelentős kötelezettséget felhalmozó csatorna szerződésének hatóság általi felmondását a rádiót működtető FM1 Zrt. bíróságon támadta meg, a Fővárosi Törvényszék pedig kedden szeptember 4-ére halasztotta a beadvány tárgyalását. A bíróság az eljárás idejére felfüggesztette a médiatanács határozatának végrehajtását, vagyis a rádiónak ugyan már nincs szerződése, de jogok még megilletik, illetve kötelezettségek továbbra is terhelik.

A hatóság erre reagálva közleményében azt írta: a médiatanács az elmúlt egy évben fizetési könnyítésekkel igyekezett a Neo FM-et megmenteni attól, hogy azt a tulajdonosai bezárják. A testület azonban a szerződés felbontásáról szóló júniusi döntésén már nem változtathat, mint írják, „a tetemes összegű tartozásra figyelemmel, valamint a vállalkozást működtető vállalkozás fizetési hajlandóságának szembetűnő hiánya miatt” sem joga, sem lehetősége nincs erre. A rádiót működtető üzleti vállalkozás azonban 519 millió forint köztartozást halmozott fel. Ezt a tulajdonosok is elismerték, de semmilyen lépést nem tettek az adósság rendezése érdekében – közölte a szóvivői iroda.

Emlékeztetnek arra: a rádiót működtető vállalkozás egy éve nem teljesíti vállalt kötelezettségeit, és fél éve egyetlen fillér díjat sem utalt a médiatanács számlájára. Eközben a médiatanács utolsó lehetőségként június végén negyvenmillió forintos mentőövet ajánlott a cégnek, amivel a rádiót működtető cég tulajdonosai nem éltek.

A médiatanács június 20-án hozott határozatot arról, hogy felmondja a rádió médiaszolgáltatási szerződését arra hivatkozva, hogy a társaság menedzsmentje nem élt azzal a mentőcsomaggal, amelyet a médiatanács korábban neki felajánlott. Ebben egy tizenkét havi részletfizetési lehetőség szerepelt, és a 40 millió forintnyi késedelmi kamat elengedése. A rádió vezetői azt jelentették be, hogy egy 500 millió forintos váltót ajánlottak fel a hatóságnak, és csődvédelmet kértek maguk ellen. A hatóság viszont azt közölte: jogszerűen nem fogadhatja el az értékpapírt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában