Éhségsztrájk cenzúra miatt

2012. december 20. 10:04

Magyarországi Munkáspárt 2006
Tiltakozásul a közszolgálati médiában tapasztalható antidemokratikus jelenségek, köztük a cenzúrázás ellen, valamint a diákok követeléseinek támogatásának céljával Vajnai Attila december 19-én éhségsztrájkba kezd.

„A Magyarországi Munkáspárt 2006 a Magyar Távirati Irodával fennálló szerződése alapján december 18-án kiadott egy közleményt, amelyben a diákok által meghirdetett általános sztrájkkal való egyetértésünket fejeztük ki.

Többek között azt írtuk, hogy: »Az összefogással nem érünk rá várni a következő választásokig. Most kell megvédenünk a fiatalok jövőjét, a demokratikus alap jogokat. Arra kérjük a kizsákmányolást elutasító, a szociálisan igazságos társadalom híveit, hogy támogassák a diákok mozgalmát, tüntetéseit.«

Az MTI a szerződésből azt idézte, hogy »A kiadásra szánt, magyar nyelven megfogalmazott anyag….„ nem mozgósíthat tüntetésre, nyilvános rendezvényre, adománygyűjtésre, bojkottra,« ezért az MTI OS keretében nem publikálták közleményünket.

Ez az eljárás elfogadhatatlan, és lényegében a cenzúra bevezetését jelenti, ezért elvi alapokon is el kell utasítani. Tiltakozásul a közszolgálati médiában tapasztalható antidemokratikus jelenségek, köztük a cenzúrázás ellen, valamint a diákok követeléseinek támogatásának céljával Vajnai Attila december 19-én éhségsztrájkba kezd. Az ügy fejleményeiről folyamatosan tájékoztatjuk testvérpártjainkat, az Európai Parlamentben frakciót alakító Európai Baloldali Pártot.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 32 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Megirigyelte a féleszű "sikerét". Talán a Munkáspárt is eléri majd a 2 %-ot.:))

Szaporodnak a fényevők. Feri volt az első,eltlet egy kis idő és már itt is a második.

"Vajnai Attila december 19-én éhségsztrájkba kezd. " December 19. Közel ezredik napja már, hogy megkezdődött Magyarország kimentése az Orbán-kormány vezetésével.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés