Átadták a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat

2013. január 25. 8:02
Bucsy Levente, a Magyar Nemzet Online munkatársa részesült idén a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjban. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elismerését Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, az MKPK elnöke csütörtökön adta át Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben.

A díjátadó ünnepség előtti szentmisén Erdő Péter homíliájában rámutatott: a keresztények a kezdetektől fogva úgy érezték, hogy közlendőjük van, üzenetüket „tovább kell adni minden rendelkezésre álló úton és módon. A tanítványok ezért próbáltak nemcsak a saját népük nyelvén szólni, hanem odafordultak a többi ember felé is, és eljutottak az akkor ismert világ határáig” – fogalmazott.

A bíboros emlékeztetett arra: Jézus megjövendölte, hogy üldözni fogják tanítványait, és bíróság elé hurcolják őket. Szólt arról is, hogy jelenleg azok között, akiket vallásuk miatt üldöznek vagy akár megölnek, a döntő többség keresztény, tehát „az áldozatok között az első helyet foglaljuk el”. Mohos Gábor, az MKPK titkára köszöntőjében azt mondta: a hívőknek azt kell elmélyíteniük, hogy a történelemnek van mélyebb célja, ami messze túlmutat az evilági földi célokon. Hangsúlyozta: a valódi értékeket kell közvetíteni, ez pedig minden korban – így ma is – nagy kihívás.

Az ünnepségen felolvasott laudáció szerint Bucsy Levente a budapesti Piarista Gimnázium elvégzését követően a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen folytatta tanulmányait történelem és kommunikáció szakon. Különböző kisebb online hír- és közéleti, kulturális portáloknál működött 2003-2006 között, majd a Helyi Témánál is kipróbálta magát. 2007-ben csatlakozott a Magyar Nemzet Online csapatához főállásban, ahol a belpolitikai témák mellett készített egyházi, vallási ügyeket bemutató riportokat is.

A méltató szöveg rámutatott: a kitüntetett szakmai célja, hogy minél markánsabban felhívja a figyelmet az egyház tanításának társadalmi érvényességére „fiatalos és fogyasztható formában”. Munkája során fontos, hogy közérthetően és a közérdeklődésre számot tartó módon tálalja a megtalált témát. A Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat 2001-ban alapította az MKPK a katolikus értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviselete elősegítésének díjazására az írott és elektronikus sajtó képviselői számára. A nyertesek egy éven át havi bruttó 50 ezer forintot kapnak.

Szalézi Szent Ferencet (1567-1622) XI. Piusz pápa 1923-ban jelölte ki az újságírók védőszentjének. A savoyai születésű genfi püspököt 1665-ben avatták szentté, 1877-ben pedig egyházdoktorrá nyilvánították. Legismertebb műve a Filotea (A jámborság útja). Írásaiban kerülte a dagályosságot és a mesterkéltséget, egyszerűen, közérthetően fogalmazott. Stílusát a francia akadémia is mintaszerűnek ítélte.

(Kép: mno.hu)

Összesen 5 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában