A Budapesti Fegyház és Börtön beperli Stohl Andrást

2013. március 4. 12:58
Jó hírnév megsértése miatt polgári pert indított Stohl András színész és Szalai Vivien újságíró, a Magyar börtönpokol című könyv szerzője ellen a Budapesti Fegyház és Börtön. Az első tárgyalást május 23-ra tűzték ki – közölte a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője.

Stohl András színész és Szalai Vivien újságíró Magyar börtönpokol című könyve miatt pert indít a Budapesti Fegyház és Börtön, indoklásuk szerint megsértették az intézmény jó hírnevét.

Koszta János törvényszéki szóvivő közlése szerint a felperes annak megállapítását kéri, hogy a korábban öt hónapot börtönben töltő Stohl, illetve a színész ott szerzett „élményeit” könyvbe foglaló újságíró a kötetben szereplő valótlan állításokkal megsértették a Budapesti Fegyház és Börtön jó hírnévhez fűződő jogát. A kereset szerint a tavaly ősszel megjelent könyv a felperes társadalmi megítélését is hátrányosan érinti. Mindezekért arra kérik a törvényszéket, hogy kötelezze nyilvános bocsánatkérésre és ötmillió forint nem vagyoni kártérítés egyetemleges megfizetésére az alpereseket (a pénzt alapítványoknak ajánlanák fel), és elvárják a kötet forgalmazásának betiltását is – mondta a törvényszék szóvivője.

Stohl Andrást 2010. május 8-án a Budapestről Fót felé vezető úton gépkocsijával áttért a szemközti sávba, és összeütközött két szabályosan közlekedő autóval. A balesetben négyen sérültek meg, egyikük súlyosan. A színészt súlyos testi sérülést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt a másodfokon eljáró bíróság tíz hónapos börtönbüntetésre ítélte. Jó magaviselete miatt öt hónap letöltése után tavaly március 5-én feltételesen szabadult. Stohl a rácsok mögötti élményeiről börtönnaplót vezetett, Szalai Vivien ez alapján írta meg a Magyar börtönpokol című, az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent könyvet.

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában