Balog: Nem volt tudomásom a Táncsics-díjazott sértő nyilatkozatairól

2013. március 14. 20:42
Balog Zoltánnak nem volt tudomása Szaniszló Ferenc sértő megnyilvánulásairól. Az emberi erőforrások minisztere a díj odaítélésével kapcsoltban nyilatkozatot juttatott el csütörtökön az MTI-hez.

A tárca vezetője közölte: „2013. március 15-e alkalmából egy újságírói szervezet javaslatára Táncsics Mihály-díjat adományoztam Szaniszló Ferenc újságírónak. Ezt a döntést úgy hoztam meg, hogy nem volt tudomásom a korábban komoly szakmai színvonalon dolgozó külpolitikai szerkesztő és újságíró elmúlt időszakban tett, az emberi méltóságot sértő nyilatkozatairól. Ezek mind személyes hitvallásommal, mind a kormány értékrendjével összeegyeztethetetlenek.

Ezen nézetek ismeretében nem fogadtam volna el az elém terjesztett javaslatot. Mivel a jogszabályok nem teszik lehetővé a kitüntetések és díjak visszavonását, így csak sajnálatomat tudom kifejezni a rossz döntés miatt” - közölte Balog Zoltán. „Ez az eset még inkább tudatosítja bennem azt a felelősséget, melyet a több száz jelölt közötti választás jelent úgy, hogy nincs lehetőségem mindegyikük teljes életútjának megismerésére” – áll a miniszter nyilatkozatában.

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

az mondjuk hihető, hogy a miniszter ilyenkor csak aláír.
a kérdés viszont az, hogy kik terjesztették fel őt? és hogy milyen következménye lesz számukra a dolognak, tekintve hogy (balog szerint is) alkalmatlanok a díj odaítélésére.

Azt gondolnám, hogy egy állami kitüntetés számít annyit, hogy a minisztérium utánanéz, ki is kapja. Főleg a Fidesztől vártam volna el, hogy tiszteletben tartja ennek a súlyát.

Gondolom nem fogják, hiszen a minisztériumi rendeletben nincs benne, hogy vissza lehet vonni - hacsak nem ítélték el a kitüntetettet - és a stabilitás- és kiszámíthatóságpárti Fideszre abszolút nem jellemző, hogy jogszabályokat gyorsan, pillanatnyi érdekek alapján átírjon.

Amúgy a 49/2012. (XII. 15.) EMMI rendelet szerint:
4. § (2) A miniszteri elismerések adományozására irányuló kezdeményezéseket – ha e rendelet eltérően nem rendelkezik – a miniszter által felkért személyekből álló bizottság (a továbbiakban: bizottság) készíti elő döntésre. Az elismerések adományozására irányuló döntés-előkészítési eljárásra a miniszter normatív utasításban részletes szabályokat állapít meg.

Tehát feltehetőleg volt egy szakértői bizottság, amely véleményezte Szaniszlót.

Kíváncsi vagyok, konkréten miben állt az emberi méltóság megsértése.
Kicsit sok a szobor (!), kábel és egyéb lopás, hogy az ölésekről ne is beszéljünk, mert az viszont nagyon sok.
Ilyenkor a lakosság messze túlnyomó részének, amelyik egyébként a segélyezést is unja, mert neki nem sokkal többért keményen dolgozni kell és miután sem vak, sem süket látja, hogy az elkövetők túlnyomó része roma, elege van. Nagyon.Ha ennek Szaniszló hangot ad, az pusztán az igazság egy szeletének kibontása, nem gyűlöletkeltés és nem emberi méltóságba gázolás. Nem biztos, h. ha nem lehet beszélni a tanulatlan, civilizálatlan cigányság viselt dolgairól, akkor a hallgatás lenne a legjobb módszer egyfelől a kialakult félelem (a magyarok részéről) és másfelől az agresszivitás és gátlástalanság /a cigányság részéről) kezelésére.
Nekem kicsit sok Szaniszló pátoszos hangja, viszont ami ezzel az országgal, néppel az utóbbi évtizedekben történt, az a valóban sok és így bőven ok van a pátoszra. Nagyon szeretem hallgatni, mikor Nógrádi Györgyöt beszélteti a műsorában.
Szerintem a Táncsics díjra semmivel sem rosszabb választás, mint Vincze Mátyás vagy Bolgár György és a többi ellenoldali megmondóember volt. Most Szaniszló van, miért ne lenne ennek a pátoszos hangnak létjogosultsága, különösen miután a hallgatók még szeretik is.

Másutt már megjegyeztem, hogy Szaniszló néha az igazságot túlozza el, és nem, mint mások, a hazugságot.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában