Miért haragszunk Szaniszló Ferencre?

2013. március 21. 14:39
A Táncsics-díjról való lemondás két dolgot bizonyít: Szaniszló Ferenc emberi nagyságát és politikai rövidlátását.

„A Táncsics-díjról való lemondás két dolgot bizonyít: Szaniszló Ferenc emberi nagyságát és politikai rövidlátását. Az Echo Tv legendás műsorvezetője téved, ha azt hiszi, ezzel a döntésével bárkit is megvéd, ennek éppen az ellenkezője történik: a vérszagra összegyűltek az éji vadak. A HVG megkezdte a jobboldali újságírók levadászását, kilövési engedély van érvényben nem csak a másik két díjazottra, Petrásra és Bakayra, de minden nemzeti érzelmű művészre, tudósra vagy tollforgatóra, aki szálka a népszavás holdudvar szemében.

A meghátrálás félelmetes lavinát indíthat el, és borzasztó rossz üzenete van mind a szakma, mind a társadalom felé. Innentől nem csak politikusok ellen lehet karaktergyilkosságot indítani: a teljes szellemi holdudvar lelövöldözhető.

Az erkölcsi győzelem Szaniszlóé, de mire megyünk vele, ha a csatát most is – mint mindig – az ellenség nyeri? A nemzeti oldal – talán a több évtizedes üldöztetés és elnyomás miatt – egyfajta perverz önsorsrontó mártír szerepbe helyezte magát. Mintha »igaz« magyarnak lenni az üldöztetéssel és a meghurcolással lenne egyenlő.”

Összesen 86 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kedves Bencsik János, tisztelem Önt, de most kicsit összezavart, ennek az írásnak nem az kellene legyen a címe, hogy Miért haragszunk Balog tiszteletesre, ugyanis ő volt az aki elsőként meghátrált, mondhatni gyáván kifarolt.

Ha optimisták akarunk lenni, akkor ez tisztáldozat volt. Ha nem, akkor olyan faág levágása, amin ülünk, a rosszabbik oldalon.

Nem Szaniszlóra haragszunk, hanem Baloghra!

Szaniszlónak valóban vannak érdemei az ECHOTV-ben. Olyanok mint Bogár László vagy Drábik János ma már legendák és Szaniszló műsoraiban kezdhették meg a felvilágosítást. Ami viszont agyoncsapja az érdemeket az az, hogy saját bevallása szerint Izraelben járt és ott valaki megsértette és ezért személyes bosszút esküdött a zsidók ellen. Látszik is. Amikor csak lehet ész nélkül zsidózik. Saját meghívott vendégeire sem hallgatva, akik már többször kérték, hogy ne csinálja.

Persze a jobbikosok a rasszizmusból élnek, nekik Szaniszló a harmadik ECHOTV-s akit át tudtak állítani magukhoz és így ingyen médiafelülethez juthattak.
Pőrzse Sándor, Kubinyi Tamás már nincs az ECHOTV-ben.

Ami még rosszabb, hogy Szaniszló lejár Erdélybe és leviszi a rasszista bélyeget az autonómia kérdésbe. Nem fog jól kijönni belőle.

Egyébként alternatív díjat fog a jobbik odaadni Szaniszlónak.

@Bencsik János

Pár perce még a másik Bencsik fotója szerepelt ennél a cikknél, a tiszteletem neki szólt.:) Önről, fiatalember nem igazán tudok, egyenlőre.

Szaniszlónak valóban vannak érdemei az ECHOTV-ben. Olyanok mint Bogár László vagy Drábik János ma már legendák és Szaniszló műsoraiban kezdhették meg a felvilágosítást. Ami viszont agyoncsapja az érdemeket az az, hogy saját bevallása szerint Izraelben járt és ott valaki megsértette és ezért személyes bosszút esküdött a zsidók ellen. Látszik is. Amikor csak lehet ész nélkül zsidózik. Saját meghívott vendégeire sem hallgatva, akik már többször kérték, hogy ne csinálja.

Persze a jobbikosok a rasszizmusból élnek, nekik Szaniszló a harmadik ECHOTV-s akit át tudtak állítani magukhoz és így ingyen médiafelülethez juthattak.
Pőrzse Sándor, Kubinyi Tamás már nincs az ECHOTV-ben.

Ami még rosszabb, hogy Szaniszló lejár Erdélybe és leviszi a rasszista bélyeget az autonómia kérdésbe. Nem fog jól kijönni belőle.

Egyébként alternatív díjat fog a jobbik odaadni Szaniszlónak.

Kurvára bírom az ilyen UTÓLAG okos, becsületes stb. figurákat, akik úgy tesznek mintha Magyarországon mindenki a Kádár-rendszer ellenzéke lett volna.
Holott NEM!
Éppen fordítva, a szovjet blokkban mindenki a magyarokat irigyelte - egészen a rencerváltásig.
De az már egy másik történet.
Másik elvtársakkal, a Kádár-rendszer gerinctelen és gátlástalan ifjú kommunistáival. És baráti ellenzékükkel.

Érdekes új fotója van a Bencsiknek.

Mandi a fotó elmászott.

Karl Marx: "A zsidók istene a pénz"
Shakespeare: 'Velencei kalmár'
Henry Ford:' A nemzetközi zsidó'.
(Nem kell velük egyetérteni, de tettek valamit az asztalra.)

Lehet, hogy igazad van, de én az ECHOTV.-n ismerkedtem meg velük.

Pontosan annak a szellemi és erkölcsi nyomorúságnak vagy az élő mintája a sértegető beírásaiddal, amiből az említett két úr szeretné kivinni az országot.

A jobbik és a ballib politikai pártok egymást próbálják legyőzni a sértegetésbe és lealázásbán.

Minél agresszívebb, embertelenebb, szadistább annál inkább azt hiszik, hogy ez szavazatokat fog nekik hozni.
A kérdés persze az az, hogy tényleg elmebetegek, szadisták meg nácik kellenek a magyaroknak?

Szerintem tisztázni kellene azt, hogy mi az az antiszemitizmus!!!!!!!!

Akik Izrael politikáját bírálja az antiszemita???

Akik Magyarország politikáját bírálja az magyarellenes???

Nem jó ez így.
A fél ország orrát verték bele abba, h. csak gondolják, h. ki lehet tüntetni, akit akarnak, mert a valóságban nem. Mondjuk, ezt egy kormánytisztviselő előre tudhatta volna és baár az általam nagyrabecsült Balogh Zoltánnak nagyon sok a teendője, azért legalább egy Világpanorámát megnézhetett volna.
Semmivel sem tartom érdemtelenebbnek Szaniszlót a Vincze Mátyás, Bolgár, Havas Henrik, pláne Andrassew körnél, úgyhogy itt nem történt ilyen szempontból igazságtalanság.
Viszont egyszer rá kéne jönni, hol van egy koldussá tett ország mozgásterének a határa és akkor nincs alkalom egy hétig hörögni, h. mekkora az antiszemitizmus és cigánygyűlölet és ezek az eszmék a kormány támogatását élvezik, ami undorítóbb, mint az állatpornó. (Dési János)
Mindezek után valóban nem csoda, hogy indulatok horgadnak fel, tulajdonképpen provokáció az egész, mert sem zsidó, sem cigánygyűlölet nincs, a magyar a világ egyik legbefogadóbb, legtoleránsabb népe.
Viszont: nam is kötelező senkit sem szeretni, Izrael mindegy, h. jókedvében, v. kényszerből, de rasszista állam és a cigányokkal való együttélés nagyon nem vonzó perspektíva, drága, élet és vagyonveszélyes. Szégyen kimondani? Nincs más út, mint előre, minden tiszteletünk a nem rasszista zsidóké és a magyar normák szerint élő cigányoké, a zenészeké -ha szabad- különösen.Hová jutunk, ha vannak igazságok, melyeket

csak retorziókat vállalva lehet kimondani?
Túl kell lépni, minél előbb.
Viszont azt, hogy mekkora gúzsbakötés a szegénység, az eladósodottság, most láthatjuk.
Nem ez az igazán szomorú, hanem az árfolyam kiszolgáltatottság, az adósságot hiába törlesztjük, hiába kínlódunk, csak nem akar csökkenni.
Nem mi, magyarok kezeltük rosszul a gazdasági folyamatokat, a Kádár korból magunkkal hozott adóssághegyet, a kormányok koermányoznak, a "mi"-nek nagyon kevés beleszólása van. Nekem az az érzésem, bár ne lenne igazam, h. Magyarország olyan helyzetbe került, ahol a mozgástér minimális, az eladósodottság miatt, a Szaniszló ügyet pedig legjobb lezárni, mert amíg őt egyesek védik, másoknak alkalma van támadni.

Válaszok:
OberEnnsinnen | 2013. március 21. 18:37

A jelölő bizottság követett el hibát.
Balog is, Szaniszló is áldozat.
Amit a jelölő bizottság művelt, arra bizonyíték:
mennyire alacsony színvonalú a nemzeti gondolkodók felkészültsége, - európai, ill. világpolitikai összefüggésbe téve.
Zsigerből, dühből csak és kizárólag az ellent lehet segíteni!
Kannibál Tatár Úr, brabant89, bookmark - bárcsak minden nemzeti oldali így látná, mint ti.

Így van!
Ezért is írtam, pár napja a kormánynak adresszálva:
Lépjenek, lépegessenek, de soha ne tévesszék szem elől:
"Aki időt nyer, életet nyer!"
Hideg fej, sebészi pontosság. Intelligencia.
Nem igaz, hogy a magyarok a bombasztikus szövegre buknak.
Mindent, mindent megértenek, felfognak, ha egyszerűen, tisztán, logikusan, max. 5 mondatban elmondják nekik.

Ugy, hogy a vilag masrol is szol, nem csak a zsidokrol.

Az a helyzet, hogy nem minden párttag volt szemét ember, s nem minden pártonkívüli volt hazafi.
Az egykori párttagok közül sokan pontosan ezzel élnek - éltek - vissza, jó régtől kezdve, napjainkig.

A rendkívüli műsorában azt mondta, hogy tudta hogy őt nem támogatta bizottság.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés

Ajánljuk még a témában