Wallis: Nem fektetünk be Uj Péter oldalába

2013. március 22. 14:23
A Wallis Asset Management Zrt., illetve a Wallis vállalatcsoport semmilyen médiapiaci érdekeltséggel, vagy befektetéssel nem rendelkezik, és a jövőben sem tervez ilyet – közölte a Mandiner.médiával Müllner Zsolt vezérigazgató az Uj Péter oldalával kapcsolatos hírekre reagálva.

Van Wallis-pénz az Uj Péter által alapított, májusban induló hírportál mögött – írta a csütörtöki Heti Válaszban Stumpf András. A lap úgy fogalmazott: a médiaiparban tényként kezelik, hogy az erre az évre százmillió forinttal számoló online vállalkozás „szponzorai” között előkelő helyet foglal el a Wallis-tulajdonos Veres Tibor, akit „egyértelműen a baloldalra szokás sorolni”. Mint írták, Bajnai Gordon csapatának „kézenfekvő” beállni az új portál mögé, hiszen a Wallis 2002-től három évig már dolgozott Uj Péterékkel.

Ezzel kapcsolatban a Wallis Zrt. pénteken közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz. Mint írták: a Wallis Asset Management Zrt., illetve a Wallis vállalatcsoport semmilyen médiapiaci érdekeltséggel vagy befektetéssel nem rendelkezik, és a jövőben sem tervez ilyet.

A cikkre Uj Péter blogján úgy reagált: „Kedves fiúk. Eddig jóban voltunk, most majd nem leszünk. Erre számítottam, mondjuk. Megkérdeztek, kábé elmondtam, mi a helyzet, nem hatotta meg őket. Azt azért meg tudom ígérni, hogy ha Bajnai ezredannyira beáll mögém, mint amennyire Lajosék ott vannak a Válasz mögött, akkor a Hősök terén déli tizenkettőkor tetováltatom a seggemre a Heti Válasz aktuális címlapját.”

Amint arról a Mandiner.média is beszámolt korábban: májusban indulhat az egykori Index-főszerkesztő Uj Péter új oldala, amely akár a Jeti Válasz címet is kaphatja. Ezzel párhuzamosan az Indextől olyan húzónevek távoznak mint Mészáros Zsófia, Magyari Péter, Haszán Zoltán, valamint a Riszpekt Ház szerkesztői, Plankó Gergő és Tamás Bence Gáspár. Velük jó eséllyel Uj Péter oldalán találkozhat legközelebb az olvasó.

Összesen 30 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Aztán most mit tudtunk meg. Semmit csak azt, hogy a Wallis cégcsoportnak nincs médiavállalkozása. Strumf nem is ezt állitotta, hanem azt, hogy egy bizonyos valaki(Veres) aki a Wallis cégcsoport tulajdonos és sponzorálja Uj Petikét aki köztudottan baloldali kötödésü.

Itt nem érdekeltségről és befektetésről van szó, hanem sponzorációról ami természetesen semmilyen üzleti kapcsolatot nem jelent csak támogatást csupa karitativ alapon, mint általában így szokott lenni. Úgy is nevezik ezt, hogy burkoltan beleszólásuk is lehet a lap karakterébe. Így van ez a hirdetéseknél is és sorolhatnám.

Nem kéne tiltakozni, hanem vállalni mivel ez normál menet, s felvállalni igen sponzorok által hozzuk léttre az új oldalt, vagyis számitunk a támogatokra és még másokra is aki azonosul az oldalunkkal.

Véget kéne venni az álszent viselkedésnek és akkor tisztulna a média világa is, és senki ne akarjon "függetlenek" látszani mivel olyan nem volt és nem lesz.

Ezáltal a nagyérdemü is tudja, hogy milyen értékrendet és szellemiséget közvetit egy-egy termék. Választhat, hogy érdekli-e, vagy nem az ott közvetitett szellemiség, vagy nem.

Érdekes a jobboldali médiák a régebbiek és az ujabbak is minden esetben közlik írányultságukat és nem is akarnak mások lenni. Ez valhahogy a balliberális oldalnak a fejlövése, hogy Ők függettlenek ami közröhely és úgy gondolják, hogy ezt bárki beveszi. Elég ha egy sajtótermékbe (papiralapu, vagy elektronikus) beleolvas tudja, hogy hová tegye.

Inkább erre válaszoljon már:

Igaz, hogy ma 2013. március 22.-t írunk?

Elég lesz egy I/N.

A helyére. Az egyiket magánvállalkozásnak akinek ismert a tulajdonosí köre, a másikat meg közszolgálatinak amit közpénzből müködtettnek.

Az új médiatörvény szerint függetlenül a kormányoktól így a parlamenti összetételétől külön meghatározott a költségvetésben elkülönitett összegből.

azt ki találja furcsának, hogy a mai Sirály klubos fogócskánál kiderült, hogy a HAHA tagok a MAROM egyesület tagjai is egyben?

ezek a zsidó fiatalok egy önkormányzati épületet nem akarnak éppen visszaadni az önkormányzatnak...

Kérdéseim:
most akkor kiket is képvisel a HAHA?
biztos h a magyar fiatalokat?

A heti Válasz ezt rendesen beszopta :-)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában