Egyszer Horn Gyula elküldött a kurva anyámba

2013. június 19. 23:16

Sváby András
Facebook
Pintér Dezső reggel 4:15 kor kezembe nyomott egy MTI hírt és azt kérte, azonnal hívjam fel Hornt, és telefoninterjúban reagáltassam a hírre.

Egyszer Horn Gyula elküldött a kurva anyámba. Így szó szerint.

1992 ben történt mindez (ugye akkor az MDF kormányzott, Horn a külügyi bizottság elnöke volt) , én gyakornok-asszisztens a Reggeli Krónikában a Kossuthon. Pintér Dezső volt a szerkesztő-műsorvezető, reggel 4:15 kor kezembe nyomott egy MTI hírt, amelyben Csóti György (azt hiszem MDF-es alelnök volt ugyanabban a bizottságban) mondott valamit Hornra. Dezső azt kérte azonnal hívjam fel Hornt és telefoninterjúban reagáltassam a hírre.

Mégegyszer írom, reggeli negyed öt volt. Felhívtam az otthoni telefonján (mobil ugye nem volt akkor) ő vette fel, bemutatkoztam, mondtam a nevem és hogy milyen ügyben zavarom mire ő ezt üvöltötte a telefonba, emlékszem minden szavára: „MENJEN MAGA A KURVA ANYJÁBA, MIT KÉPZEL, ITT GYEREKEK ALSZANAK” és lecsapta a telefont. Dezsőnek jelentettem, hogy Horn elküldött a kurva anyámba, jól kiröhögött mindenki, én rohadt kínosan éreztem magam, ám egyszer csak megcsörrent a szerkesztőségi telefon. A gépírónő vette fel, letakarta a beszélőt és súgta, hogy a Horn Gyula engem keres. Visszahívott. Ennyit mondott: „Bocsánatot szeretnék kérni magától az iménti hangnemért, szívesen reagálok a hírre!” Az interjú kb 5 ször ment le aznap reggel a Reggeli Krónikában, az egészes hírekben hosszabb, a feles hírekben rövidebb verzióban. Sok más közvetlen személyes emlékem nincs róla, de ezt a sztorit szeretem mesélni. Bocsánatot kért, baromi jól esett akkor :)

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 50 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Sváby,az megvan amikor Viktor kajáltott meg,annyira zéró vagy?

Válaszok:
Nomine | 2013. június 20. 8:30

"Egyszer Horn Gyula elküldött a kurva anyámba."

Ahol üveg alatt őrzik a szent pufajkát ez teljesen normális.


"Bocsánatot kért, baromi jól esett akkor :)"

Stockholm szindróma.

azt vajon miért nem tette ki a face-re?

:DD

biztos az is jólesett neki

Jó tíz éve egy forró nyári délutánon az sztk kihalt folyosóján ketten vártunk sorunkra, s közben szóba elegyedtünk.
Javakorabeli idős férfi volt a beszélgetőtárs, s a szó fonala valahogyan Horn Gyulára terelődött.
Izézem őt, amennyire emlékezem, szó szerint:
"A Nyugatinál vezetett (Horn) egy kis csoportot. Tanakodtak, mitévők legyenek. Egyesek azt mondták feléje fordulva:"Menjünk, a pályaudvart fésüljük át, egészen a végéig." Mire ezt válaszolta:- Áá, nem lehet, oda egy egész hadsereg kellene."
Ez az "Oda egy egész hadsereg kellene" illett Horn gyakorlatiasságára, így inkább elhittem, ő volt az.
Az is megerősítette, a felesleges szócsépléstől, értelmetlen "túlteljesírtéstől" ódzkodónak ismertem.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés