Gazsó L. Ferenc: A magyar sajtószabadság él és virul

2013. augusztus 1. 18:28
Mit kezdenek a közmédia vezetői és a kormányközeli médiumok képviselői azzal a szituációval, amikor a szólásszabadság határairól és a médiában fellelhető értékekről kell nyilatkozniuk? A 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen egészen érdekes megoldási stratégiákkal találkozhattunk a Lőrincz Csaba sátorban megrendezett <em>Szólásszabadság és érték a médiában</em> című kerekasztal-beszélgetés során, múlt pénteken.

Mit kezdenek a közmédia vezetői és a kormányközeli médiumok képviselői azzal a szituációval, amikor a szólásszabadság határairól és a médiában fellelhető értékekről kell nyilatkozniuk? A 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen egészen érdekes megúszási megoldási stratégiákkal találkozhattunk a Lőrincz Csaba sátorban megrendezett Szólásszabadság és érték a médiában című kerekasztal beszélgetés során, múlt pénteken.

Maksay Ágnes, az MTVA Kós Károly Kollégiumának alelnöke, a kolozsvári Video Pontes Stúdió vezetője a beszélgetés első megszólalójaként egy szívhez szóló és tanulságos történetet mesélt el arról, milyen küzdelmek árán lett belőle újságíró. Saját karriertörténetét a román cenzúra históriájába olvasztotta, amiből kiderült, hogy Romániában 1944-ben vezették be a szovjet cenzúra modelljét. A Sajtófőigazgatóságot 1947-ben állították föl, amelynek a központja két évtizeden át Bukarestben volt, és rendkívül kegyetlen intézkedéseket hozott. Az inspektorok ellenőrizték a vidéken dolgozó delegátusok munkáját, akiknek tilos volt például pánikot keltő dolgokról, balesetekről vagy más szerencsétlenségekről írniuk. Az állami cenzúrahivatalban a kisebbségek eredetileg „felülreprezentáltak voltak”: minden harmadik, negyedik hivatalnok magyar volt, viszont 1956 után ez az arány megváltozott, és háromszor annyi cenzor jutott egy magyar újságíróra, mint egy román kollégára.

1977-ben, az Írószövetség kongresszusán Ceauşescu meglepetésszerűen jelentette be a Sajtófőigazgatóság felszámolását, és a cenzúra eltörlését. A felelősség a kiadványok tartalmáért innentől kezdve a kiadó szervezetekre hárult. A szerkesztőségek viszont a Párt irányítása alá estek, amelyek rövidesen átvették a cenzúrahivatal feladatait. Maksay elmondása szerint a 80-as évek végére elég jó baráti kapcsolatba kerültek a főszerkesztők és a cenzorok, amelynek „következtében kialakult az erős öncenzúra, amit a mai napig nagyon nehezen vetkőznek le az újságírók” — fogalmazott Maksay. Csak 1989-ben léphetett az újságírói pályára, mert a rendszerváltás előtt Romániában csak az lehetett újságíró, aki rendelkezett párttagkönyvvel. Ő viszont erdélyi magyarként ilyet nem kaphatott.

Maksay a jelenkori állapotokat elintézte annyival, hogy „mindannyian tudjuk, hogy ma mi zajlik”. Annyit azért hozzátett, hogy a Freedom House 2012-es felmérése szerint a román sajtó részben szabad, az európai sajtószabadsági rangsorban hátulról a második. Maksay elárulta azt is, hogy „a román médiatörvényt nem mostanában fogják módosítani”. A kolozsvári újságíró szerint bonyolult kérdés, hogy mennyire szabad az erdélyi sajtó. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) uralja-e a helyi magyar médiát, elmondta: az erdélyi magyar sajtóban a vélemények sokszínűen jelennek meg, a szólásszabadság a nézőkre és hallgatókra is vonatkozik, szóvá tehetik, ha kiegyensúlyozatlanságról van szó — mondta Maksay Ágnes.

Gazsó L.Ferenc az MTVA vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a magyar sajtószabadság él és virul, hiszen a magyar Alaptörvényben szerepel a sajtószabadság és véleménynyilvánításhoz való jog — ezt óriási dologként értékelte. Az már egy másik kérdés, hogy a megvalósításban milyen deficiteket tapasztalhatunk. Szerinte a hiányosságokat részben az okozza, hogy „mi mindig a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságáról beszélünk, de van egy tájékozódáshoz való jog is, amiről több szót kellene ejteni”. A médiamunkások sok esetben nem szakszerűen tálalják az információkat, mert ma gyakran előfordul, hogy „keverednek a hír és vélemény elemek a műsorokban, amivel megfosztjuk a nézőket, az olvasókat és a hallgatókat attól, hogy szabadon és tisztán tájékozódjanak”. Gazsó egyenesen a demokrácia deficitjének nevezte a műfaji hibriditást, aki azt is elárulta, hogy az értékközpontúságot Magyarországon jelenleg a közmédia jelenti.

Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztő-lapigazgatója első hozzászólásában szellemes megjegyzéssel nyitott: „a nincsnek különböző fokozatai vannak, de a vannak is”, amit a Népszabadság tevékenységével igyekezett konkretizálni, ami a közelmúltban a címlapján hirdette, hogy Magyarországon megszűnt a sajtószabadság, de azóta is erőteljes kormányellenes kritikát fogalmaz meg. A főszerkesztő szerint emögött azt a lelki helyzetet kell felismernünk, hogy „amikor én mondhatom a magamét, sajtószabadság van, amikor a szavam kevésbé hatékonyan jut el az emberekhez, akkor nincs”. Borókai szerint a magyar oknyomozó újságírás hiányát nem érdemes a szólás- és a sajtószabadság megszűnésének számlájára írni, mert a háttérben egyszerű financiális okok állnak: „az oknyomozás semmilyen módon nem kifizetődő, mert nagyon jó, nagyon drága újságírók kellenek hozzá”, ráadásul egy jól sikerült tényfeltáró cikk az újságból egy egész hirdetői kört eltávolíthat, ahogy ez korábban megtörtént a Heti Válasszal is.

Jónás István, a Magyar Rádió vezérigazgatója a jelenkori magyar sajtó- és szólásszabadság kérdését a hitelességből kiindulva igyekezett megvilágítani. Jónás szerint egy rádiót a hallgatók akkor érezhetnek hitelesnek, hogyha sokféle hang, sokféle műsorban, sokféleképpen szólal meg benne. Ebből a szempontból a BBC az etalon, amely egyszerre kísérletező és konzervatív: folyamatosan új technikákat használ,és új műsorokat indít, de a jól bevált műsorstruktúrát nem bontja föl. Jónás szerint a Magyar Rádiónak is érdemes ezt a gyakorlatot követni, ha szeretne szavahihető lenni. „Ha a hallgatók évtizedeken át ahhoz szoktak hozzá, hogy egészkor kezdődnek a hírek, akkor továbbra is akkor fognak kezdődni, de mindeközben érdemes mindig új hangjátékoknak terepet adni” — mondta Jónás.

A mérések pedig azt bizonyítják, hogy a minőséget és a hitelességet értékeli a hallgató: nem véletlenül rendelkezik az RTL Klub és a TV2 mellett a Magyar Rádió a legnagyobb médiabefolyással a mai magyar médiapiacon. Jelenleg a magyarországi rádiózók 33%-át éri el a királyi rádió. A hét csatorna közül a Petőfi Rádió a leghallgatottabb, amelynek naponta már egymillió hallgatója van. Józsa szerint ez részben a kiváló zenei szerkesztőknek köszönhető, de annak is, hogy a Petőfi nemcsak zenei folyam, hanem ezen túl teret ad a változatosabb témákat érintő, kísérletező beszélgetős műsoroknak is. A rádió-igazgató levonta a következtetést: a Magyar Rádió az élő példa arra, hogy a közmédia is népszerű branddé tud válni.

Ezt követően a moderátor, Estefán Zsolt, az MTVA hírügynökségi szerkesztője kinyitotta a beszélgetést a közönség felé. Ettől az est afféle közönségtalálkozóvá alakult, de továbbra sem tudtunk meg semmi érdemleges, súllyal bíró gondolatot a szólásszabadságról és a média által közvetített értékekről. Maradt tehát Ceauşescu és a román cenzúra, a Heti Válasz megcsappant hirdetői köre, és Rákosi Mátyás, akinek a Petőfi, a Kossuth és a Bartók Rádió nevét és ősbrandjét köszönhetjük. Továbbá az a „nagyon hasznos tudás”, hogy „félrevezető”, „etikátlan” és „demokrácia-csorbító” újságíró vagyok, mert éppen véleményt fogalmazok meg egy tudósításban a tusványosi Szólásszabadság és érték a médiában című kerekasztal beszélgetésről. Ahelyett, hogy pusztán a száraz tényeket közölném: a Tusnádra meginvitált közmédiamunkások szerint remekül működik a sajtószabadság Magyarországon.

Összesen 46 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Önök a bokájáig sem érnek Gazsónak, sem tudásban, sem korrektségben, sem objektívitásban.

Magam jobboldaliként nagyra értékelem Gazsó személyét, szakmai felkészültségét.

Elolvashatnák az Önök istállójában VIP abrakon élő Lengyel László, " A szárszói kert" című írását. Önökről, Önöknek írta, tessék belenézni a saját tükörbe.

Lengyel a látottaktól nagyon elszomorodott, neki van önkritikája, önöknek nincs.

Miről írt, hát arról, hogy a baloldal nem demokrata, dróton rángatták az alkotmánybírákat, megfojtották a józan bírálatot, hiteltelen országvesztő politikát folytattak, s támogattak egy olyan ámokfutót, mint Gy.F.

Olvassák betűről betűre Lengyel sorait, s egy darabig maradjanak csendben, s készüljenek a vereségre. Az okokat Lengyel már az asztalra tette.

Gazsót nem retusálták....

Körülbelül ezt a színvonalú választ vártam. Nem csalódtam. Tamas222 legalább érti Lengyel írását, érvel, s álláspontja bizonyos értelemben méltányolható is.

Amennyiben esetleg olvasta eddigi hozzászólásaimat, akkor talán észrevehető volt, hogy nagyon is kritikusan viszonyulok saját, jobboldalinak nevezett - jobb felosztást én sem tudok, de elismerem, hogy ez mesterkélt, s nem fedi le a nézetek sokszínűségét - táboromhoz, a mai kormány működéséhez.

Azt is láttam, hogy a Fidesz, ellenzékben a mai ellentábor eszközrendszerét ugyanúgy alkalmazta, nem nélkülözve az indulati effekteket.

A mai elenzék ma szintén ezen metódust követi, sőt, a gyűlölet kampány terén messze megelőzi a Fideszt.

Abban meg tudunk egyezni, hogy ez nem jó senkinek sem, az egyszerű protest mechanizmusok révén történő hatalom megszerzés gyümölcse nem egyszer savanyú. Az ország nem profitál a pusztán hatalom megszerzéséért, megtartásáért indított, folytatott harcokból.

De ki fogja először eldobni ezt a fegyvert? Szerintem egyik fél sem.

Lengyel munkásságát jól ismerem, vannak olyan szakaszai, amelyek szakmailag helytállóak, de nem egyszer szakadt el az objektivítás alap követelményétől, s vezette tollát kizárólag az indulat, az érzelmi alapállás.

Most naturális képet festett sajátjairól, lehet vele vitatkozni. DE az biztos, hogy nagyon sok igazságot fogalmazott meg.

A baloldal gyengéi nem mentik fel a maiakat, s valóban nem lehet igazolni annak alkalmatlanságával, bírálatával, felidézésével a mai hibákat. De azt sem tehetjük meg, hogy mindent elfelejtünk, akkor becsapjuk önmagunkat is.

De talán Lengyelhez hasonlóan, az Ön oldalán állóknak is kissé visszafogottabbaknak, tárgyilagosabbaknak kellene lenniük.

Hiszek abban, hogy egyszer létrejöhet egy normális párbeszéd, s minden oldal a mainál jöval magasabb mércét szabhat politikusai számára.

Mindenkinek el kellene csendesednie egy kissé, a szükséges önvizsgálatot egyetlen egy pártnál sem vélem felfedezni.

Az MSZP megújult pártról beszél, s aki erről nyilatkozik, az Szanyi és Kovács papa...

A Fidesz oldalán 2002-ben sem történt szembenézés az akkori bukás okaival. Az önkontroll gyakran ma is hiányzik.

A hozzászólások is inkább hangulati indíttatásúak, olykor személyes sérelemből fakadóak. Az eltérő véleményekkel szemben döntően a teljes elutasítottság a jellemző, s az üde kivétel, amikor a nézetkülönbség nem kocsmai stílusban ölt formát.

Persze mondhatnánk, hogy ez a demokrácia hozadéka, legalább nyíltan vitatkozhatunk, szitkozódhatunk, a karaván meg ugye halad, a politikai elit jól érzi magát.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés